Zolesz blogja

Bogár László 1973-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen Külkereskedelmi Szakán szerzett diplomát. 1986-tól egyetemi doktor, 1991-től a politikatudományok kandidátusa. 1967 és 1989 között tagja az MSZMP-nek, 1987 és 1996 között az MDF-nek (a lakitelki alapítók egyike), majd 1996-ban kilép onnan és csatlakozik az MDNP-hez. 1990-től 2002-ig orszéggyűlési képviselő, a Nemzetközi Gazdasági kapcsolatok Minisztériumának politikai államtitkára. Az Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, a kormányfő gazdasági tanácsadó testületének tagja. Az SZDSZ nem szereti, de ez esetükben kölcsönös. Mécs Imre vezetésével parlamenti vizsgálóbizottság vizsgálta az 1990 utáni kormánytagok állambiztonsági múltját, mely az ő esetében is megállapított bizonyos érintettséget, amit persze ő vitatott. A kedvezményes kölcsönt kapottak postabanki VIP-listáján szerepel. És blogger.

A Magyar Nemzetben hosszú interjú jelent meg (első és második részletekben) a globaizációellenes közgazdászprofesszorral, Egylépésnyire a végső pusztulás címmel. A HetiVálasz ugyanezen témában közli Bogár László és Heim Péter, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, kelet-közép-európai befektetési igazgatója vitáját. Néhány kiollózott mondat először az interjúból:

A hatalom érdekérvényesítést jelent. A hatalom igazi birtokosai magát a hatalomgyakorlás rendszerét, illetve azok lényegét, összefűggéseit is igyekeznek álcázni. (…) Ha az evolúciót vizsgáljuk, teljesen természetesnek kell vennünk, hogy az álcázás, vagyis a valóságos célok és a saját akarat elrejtése az állatvilágban is rendkívül mélyen gyökerező folyamat. Ez így van globális és lokális szinten is. A hatalom megpróbál dezinformatív fogalomkészletet létrehozni. Ehhez a metafogalomhoz képest kockázatos más véleményen lenni.

Az új konstrukció nem a földrajzi térbn szerveződik, hanem bonyolult, szimbolikus hatalmi téren. (…) Minden birodalom a periféria felől a központba szivattyúzza az erőforrásokat annak érdekében, hogy eltartson egy olyan elitet, amely az egész szerkezet hosszú távú fennmaradását szolgálja. Ezt az erőforrás-szivattyú szerepet tölt be a multi- vagy transznacionális vállalat. Ezek vállalkozásoknak álcázzák magukat, ám valójában hatalmi intézmények. Annek érdekében, hogy a tevékenységük minél koordináltabb legyen, megjelenik a második hatlmi szint is, vagyis azoknak a világméretű intézményeknek az együttese - valutaalap, Világbank, WTO, hitelminősítő intézetek, auditáló cégek - amely egységes keretbe foglalja ennek az erőforrás-szivattyúnak a működését. A világméretű média pedig a birodalom gondolkodás-logikáját alakítja ki, mely csak a birodalmat segítő gondolatmeneteket segíti, és igyekszik perifériára szorítani - lehetőség szerint megsemmisíteni, kigúnyolni, betiltani - minden olyan gondolati konstrukciót, amelyek szembe mennek a birodalmi törekvésekkel.

Az elitek sokkal inkább a globális társadalmat jelenítik meg helyi szinten, mintsem a lokális társadalmat a glogális térben. Az elsőnek csak preventív céljai vannak; elébe menni a lázadásnak. (…) Minden emberi közösségnek van egy elemi újratermelési szintje, ám ez csak a vegetáláshoz elég. Többet kell adni, ha többet akarunk: a komplex egészséget kell figyelembe venni, azaz a testi-lelki egészségnek, a demográfiai újratermelődésnek kell megvalósulnia.

Jelenleg ott tartunk, hogy a magyar táradalom a legelemibb fiziológiai újratermelődésének a minimumát sem képes biztosítani, inkább folyamatos és masszív hanyatlás tapasztalható a népesedésben és az egészségen is. Emellett a roncsolódás a szellemi, lelki, erkölcsi zónákban is megfigyelhető. Bibó István szavaival élve: folyamatosan végbemegy egy negatív kiválasztódás az eliteken belül is. A döntések meghozásának, befolyásolásának közelébe olyan személyek és csoportok kerülnek, akik sem tudásban, sem erkölcsi javakban nem bővelkednek. Nem érdekli őket a következmény.

Az államháztartás és a családi háztartások deficitje is abból adódik, hogy leadják a teljesítményüket, de annak ellenértékét nem kapják meg. A teljesítményük egy jelentős részét ingyen használja a globális birodalom. Nem lehet netó 60-70 ezer forintból az alapvető életszülségletek minimális kielégítése után művelődni, tanulni, beruházni a tudástőkébe. Ha mégis, azt is elszívná előle a kifosztó gépezet. Részben ezért létezik a fekezetgazdaság is, a magyar társadalom immunreakciója erre a folyamatra. (…) Nem zárom ki a lehetőségét, hogy valamiféle tanakodás zajlik a világhatalmi rendszerekben minderről, de ennek nem sok jelét látom.

Szembe kell nézni azzal, hogy a világkapitalizmus rendszere és az utóbbi időszak globális szakasza nemcsak hogy nem hozta létre a világon létező erőforrások ésszerű, emberséges felhasználását, hanem szinte leírhatatlan irracionalitást eredményezett. Az emberiség buldózerrel megy almát szedni.

Fontos megjegyezni, hogy nem a politikusok a főszereplők. Ez csak a látszat, ők az uralmi szintet jelenítik meg. Ők nem más, mint egy olyan professzionális értelmiségiekből álló rendszer, amelyik végrehajtja azt, amit a valóságos hatalmi tényezők - tehát az erőforrások tényleges birtoklói - számukra kötelezővé tesznek. A kérdés az, hogy az uralmi szférának, amelynek persze van relatív önállósága is, mekkora a felelőssége. Úgy tűnik, mind a két alapvető jószág - az ész és az erény - hiányzik a világ vezető hatalmainak vezetőiből. Kérdés, hogy ez egyértelmű tükrözödése-e a cinikus hatalomnak, vagy egy diszfunkcionális jelenség, amikor is a hatalom már szeretne kiutat találni ebből a helyzetből, csak éppen annyira romlottak az uralmi elitek, hogy nem képes megfelelő személyeket találni.

És végül a Bogár-Heim vita során a hivatalból globalista szavai:

Ami az elmúlt húsz évben történt, azért az egész magyar elit felelős. Nagyjából ötvenezer ember. Te is. Én is. Együtt tettük tönkre a hazánkat. Mindig mindent elfogadtunk, amit diktáltak, aztán segélyekkel akartunk enyhíteni a helyzeten. Így jött létre az a torzszülött, amelyet magyar államnak becézünk.

Azt már én teszem hozzá, a fentiekhez, hogy mintha a politikusok is a tulajdonosok közül kerülnének ki. A rövid - négy-öt éves - kormányzati/elnöki ciklusok ellenérdekelté teszik őket atekintetben, hogy akár csak az emberi élet léptéke szerinti néhány évtizedben, mint időtávban gondolkodjanak. Így az őket időről időre megválasztó emberekkel érdekkonfliktusban vannak. Akik bár nem alakítják a folyamatokat, de akiknek a bőrére megy a játék. Azt hiszem, a demokráciának a sok pozitívuma mellett ez a hibája, pontosabban az ára.

Részletek a „Hálózatok” világuralma című könyvből.