Archive for the 'publicisztika' Category

A főbankár az Únió jövőjéről

Published
by
zolesz
on 2012. június 17., Vasárnap
in EU, Magyarország, adósságválság, politika, publicisztika, pénzvilág, pénzváltók and érdekes ember
. 0 Comments

Felcsuti Péter legutóbbi blogbejegyzésében így látja a periféria-országok és az EU viszonyát:

„Sokak számára ugyanis az unió egyszerűen fejőstehén, amelyet fejni kell, cserébe elviselni a brüsszeli bürokraták akadékoskodását. Mások számára az unió alkalmat ad a lusta és felelőtlen országoknak, hogy a szorgalmas és fegyelmezett országok adófizetőin élősködjenek.” (Az Európai Egyesült Államok felé…)

Azt hiszem, Felcsutinak egyfelől talán igaza lehet. Az emberek (=egyszerű választók) az EU-hoz való csatlakozást egyfajta „mennyei áldásként” értékelték, és ezért a csatlakozási folyamatok során az európai integrációba csomagolva bármit el lehetett adni nekik. Szavazás előtt nem jártak utána a valóságnak.

Az európai folyamat ma már nem választható szét az adósságválságtól. (Kérdés, hogy valaha szétválasztható volt-e?) Ha efelől bárkinek kételyei lettek volna, elég csak rácsodálkozni, mennyire összehangoltan lép fel az IMF, az EU és az EKB pénzügyi és politikai kérdésekben. Erről a két jelenségről Felcsuti a következőket írja:

Ezekben az időkben sokan hivatkoznak Alexander Hamiltonra, az Egyesült Államok első pénzügyminiszterére, az egyik alapító atyára. Hamilton azt javasolta, hogy a szövetségi állam vállalja át a függetlenségi háború során eladósodott államok adósságát (innen az analógia az eurózónával), ám cserébe erős szövetségi államot, központi bankot, fegyelmezett költségvetési politikát, szövetségi adókat és vámot követelt. Hamilton javaslatát végül elfogadták, és ezzel az Egyesült Államok elindult az egységes állammá válás útján. Az analógiakeresők azonban kevesebbet beszélnek Hamilton nézeteiről a közjót és a közerkölcsöket illetően. Ő úgy vélte, hogy az államok adósságának átvállalása a szövetségi állam által nem egyszerűen pénzügyi racionalitás (alacsonyabbak lesznek a kamatok), de erkölcsi aktus is – a kötelezettségek teljesítése olyan erény, ami erősíti a közerkölcsöket, és ezzel a szolidaritás érzését az állam és polgárai között.

Az adósságválság láthatóan kiváló ürügy az EU számára a „több integráció” erőltetésében. Azonban láthatjuk, hogy egyáltalán nem az erkölcsi alapokon nyugvó, hamiltoni úton jár, ha az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) részleteivel is megismerkedünk. Melynek lényege: finanszírozzák egymást az eurozóna tagállamok alacsony kamaton, majd ehelyett vegyenek fel magasabb kamatra újabb hiteleket - akár az IMF-től vagy a piacokról - ha tudnak.

A fentiek szerint az EU csodaszere, az ESM a válságot nem megoldja, hanem kiterjeszti azzal, hogy az országokat egyre mélyebben belerángatja az eladósodásba: csak egy kicsit későbbre tolva a gyengélkedők csődjét, gyorsabb csődbe taszítva azonban olyanokat is, akiknél ez nem vagy csak később lépett volna fel. Kutyaharapást szőrével.

Úgyhogy Felcsuti végkövetkeztetésével, a „még több Európával” nem értek egyet. Az a válságkezelés, amit az EU jelenleg folytat, az nem az adósságválság megszűntetéséért, hanem a pusztán hatalomkoncentráció érdekében  történik. Talán a válság éppen ennek eszköze is. Legmagasabb szintre emelve ezzel azt a bankár-fogást, amikor az adósságot újracsomagolják és újraértékesítik. Ha jól tudom, ennek az eredményét hívják régóta buboréknak vagy lufinak, amelyek, mint 2008 óta tudjuk, durranásveszélyes jószágok.

Korábban: Felcsuti Péter - a rózsaszín főbankár

Érdekes:

Irigyeljük-e a fiatalokat?

Published
by
zolesz
on 2009. július 22., Szerda
in gratula, kultúra, publicisztika and társadalom
. 0 Comments

Páger Antal színésznek tulajdonított a mondás: „Nem irigylem a fiatalokat, mert övék a jövő!” A HetiVálasz összefoglalója szerint, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által megrendelt ifjúság2008 kutatás eredményei alapján a 15-29 év közötti fiatalok nem ismerik a múltat, szoronganak a jelen miatt és ennél már csak a jövőtől félnek jobban. Kádár idején jobb volt - mondják azok, akik akkor még talán nem is éltek. Szó sincs lázadásról, világmegváltásról, a 70%-uk elfogadja a szülei értékrendjét (1970-ben csak egyharmaduk nyilatkozott így). Mindeközben a szülők nem tudnak stabil viszonyítási pontokat áthagyományozni: a megkérdezettek 75%-a nyilatkozik úgy, hogy alig tud eligazodni az élet dolgaiban. Így a nehéz kérdésekre is egyszerű válaszokat adnak. 2004-ben még a fiatalok 1/3-a, 2009-ban már a 2/3-a vélekedett inkább negatívan a rendszerváltás óta eltelt időszakról.

A kilátástalanságot növeli, hogy sok fiatal most szembesül azzal, hogy a nehezen megszerzett diplomája értéktelen a piacon. A szülők motiválták a fiatalokat: „menj, és tanulj tovább, szerezz diplomát és akkor majd lesz munkád!”, aztán kiderül, hogy ez átverés.

A legújabb kommunikációs csatornákon magabiztosan mozgó az információt ezer helyről beszerző fiatalok komolyan befolyásolhatóak, és az önértékelésük sincsen rendjén, az alapfogalmakkal sincsenek tisztában. 1980 és 2006 között az egyetemisták 3,5-4 ezer szóból álló szókincse 1800-ra csökkent, a harminc évvel ezelőtti szakmunkások szintjére.

A felsőfokú oktatás válságáról írt cikket Lánczi András filozófus, egyetemi tanár a Magyar Nemzetbe (Új szél), többek között a következőket:

Sokan azt hitték, hogy az egyetemnek az a feladata, hogy a „tudásalapú társadalom”, a „piacképes diploma” és más hasonló jelszavak jegyében az önképét rendelje alá a külső hatásoknak, és nem az egyetem eszméjének, hanem különböző - politikai, társadalmi, vállalkozói - igényeknek és elvárásoknak kell megfeleljen. Az egyetem eszméje az európai kultúrában a szabad ember nevelése volt, a tudás és a morál eredetileg összetartozó fogalmak, a tudás, a tudomány pedig az egész megértésére irányult. A mai egyetem viszont a tudást a moráltól elválasztva szemléli, az egész megértése a tudás növelésének akadályaként bélyegződik meg, a gondolkodás pedig leegyszerűsödött a tudás alkalmazásának belátására. Az egyetem eszméje jó ideje nem a szabad ember nevelése, hanem munkaerő képzése és az idegen szempontoknak való engedelmeskedés. A hallgató megmunkálandó tárgy, kulturálisan semleges vagy kultúra nélküli lény, akinek nem lehet más célja, mint elhelyezkedni a világ valamely pontján. Lassan az egyetem nem tudja megmagyarázni, miért is van rá szükség, hiszen az, hogy piacképes tudást nyújtson, megvalósíthatatlan.

Újra össze kell kapcsolani a tudást és a morált. Kultúránk belső kritikusai lssan már 100-150 éve mondják, hogy az európai ember nem azért van válágban, mert erkölcsi szabályokat szeg meg, hanem mert tagadja az ilyen szabályok igazolható létezését.

Áttörés után

Published
by
zolesz
on 2009. július 19., Vasárnap
in politika, publicisztika and érdekes ember
. 0 Comments

Azt hiszem, nehéz lenne ma semlegesen viszonyulni a radikális jobboldali szerveződésekhez. Egy növekvő kisebbség a magyarság lehetséges megmentőiként üdvözli őket, mások viszont valamilyen okból nem szimpatizálnak velük, esetleg félnek tőlük. Hogy mit kezdenek majd a hatalommal, azt ma még nem tudhatjuk. Hogy mit kezdenek a növekvő népszerűséggel, azt láthatjuk, illetve olvashatjuk például a sógoromtól, a Jobbik gazdasági kabinetjének vezetőjétől, Lenhardt Balázstól a kuruc.infó-ban. Szerintem legalább három nézőpontból lehet olvasni ezt a cikket: 1, milyen a stílusa 2, mitől féljünk és 3, milyen pozitív üzenete van?

A pátoszos jelzők és kifejezések általában jellemzőek a radikálisokra, és erre a cikkre is, például: gyalázatos rágalmak, vérlázító igazságtalanság, vadállati brutalitás, szétesés szélén álló hazaáruló elit kétségbeesett kapkodása, magyargyűlölő elit, hazánkat mélybe húzó neoliberális spirál, új világ forr körülöttünk. Ezek nálam inkább a szóbeli előadásnak, mint az írásbeliségnek a stílusjegyei, ha egyáltalán. Itt jegyezném meg, hogy átfutva pl. a kuruc.info legolvasottabb híreinek címeit, hát hogy is mondjam, nem tartanám minden szempontból ideális helynek a cikkem megjelentetésére ezt a portált…

Bizonyos kifejezések az érdeklődő olvasóban ellenérzéseket, félelmeket kelthetnek: a 15% józansága torkára forrasztja a szót, az SZDSZ süllyedő hajójáról egyre több patkány menekül, reméljük, senki sem fogja kimenteni őket, a multik megtanulhatják a gyurcsányi igazságot, hogy el lehet innen menni, az ítélet szerzője (…) és zsidó egyben, egyesek a Lipótvárosban induló vonatokról meg Duna-parti menetekről kezdjenek fantáziálni, Féreg Feri. Ezekre egyszerűen nincsen szükség. Szerintem a pártnak komoly tartaléka lehet annak egyszerű kommunikációs igazságnak a felismerésében és alkalmazásában, hogy az emberek első reakciója, hogy a megtámadottak oldalára állnak. Ha ezek ők, akkor az övékére, ha viszont az ellenfeleik, akkor azokéra. (Afterpost: úgy tűnik nekem, ez a taktika működni fog, lásd index 2009.08.22.)

Mindemellett Balázstól ígéretet kaptunk a mások számára tabuk megkérdőjelezésére, hozzányúlnak az adósságcsapdához, a monetáris rendszer megreformálására, állami kézben lévő új pénzügyi rendszer kialakítására, az Eu-ból jövő támogatások teljesen új rendszerben való elosztására, a belső kereslet ösztönzésére és így a magyar vállalkozásoknak piac teremtésére.

Azt hiszem, ezeknek a terveknek akár csak egy része megvalósításához is valóban nagyon nagy fejlődés és idő kell. A választásokig rendelkezésre álló 7-8 hónap a parlamenti szereplésre való felkészülésre elegendő, de tényleg legalább egy ellenzékben töltött ciklusra lesz szükség a párt felépítésére ahhoz, hogy kormányzati szerepkört is betölthessen. A „gyerekbetegségek” ellenére azt mindenesetre jó látni, hogy vannak, akik felismerték legalább azt, hogy ahogyan eddig mentek, úgy nem mehetnek tovább a dolgaink, és elkezdtek cselekedni is.

Mindezek mellett nekem is van egy minimumom, aminek teljesítéséhez a fentiek mellett szükséges még a béke és az együttműködés építése a Magyarországon élő összes kisebbséggel, a régiós országokkal és népekkel, valamint a nemzeti érdekeink mentén az európai/atlanti integráció, mint stratégiai cél.

Afterpost: Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő aktivitása elismerésre méltó!

Kabaré helyett

Published
by
zolesz
on 2008. december 22., Hétfő
in gratula and publicisztika
. 0 Comments

Hát ez most tényleg jó volt. A képgaléria is megér egy kis kattintgatást.


Kollaboránsok

Published
by
zolesz
on 2008. augusztus 20., Szerda
in gazdaság, gratula and publicisztika
. 0 Comments

Bogár László birodalmi erőforrás szivattyú és kollaboráns elit elméletét idéztem már. A minap egy érdekes összehasonlítást publikált az elmúlt évszázad három, általa meghatározott korszaka magyar elitjének teljesítményéről, mely az alábbi, meglepő tanulsággal szolgált a számára:

„Befejezésül térjünk vissza annak a kérdésnek a tisztázásához, miért volt más az 1954–78-as korszak, és más volt-e egyáltalán? Az egész évszázadból a többi 76 év „háborús korszakában” átlagában alig több mint kétszázalékos nemzeti jövedelemnövekedés és alig érzékelhető 0,4 százalékos reálbér-növekedés adódik, 1954 és ’74 között viszont hat százalék feletti összjövedelem-növekedés mellett négy százalékot meghaladóan növekedett a reálbér, vagyis a nemzeti jövedelemnél háromszoros, a reálbérnél tízszeres (!) az eltérés. A fő ok logikailag nem lehet más, mint hogy az ország politikai oligarchiája az adott globális hatalmi viszonyok mellett relatíve sikeresebben mérsékelte a birodalmi kifosztás erőforrás-szivattyúinak a működtetését, mint az azt megelőző, illetve azt követő berendezkedés. Bármilyen megdöbbentően hangzik is, a rendszerváltás rendszerének politikai elitjei lényegesen gátlástalanabb kollaboránsnak bizonyultak, mint az általuk egyébként történelmileg joggal elítélt „ancien régime”. Ennek következményei aligha maradnak el.”

Autóirtás

Published
by
zolesz
on 2008. május 02., Péntek
in gratula and publicisztika
. 0 Comments

A CM bringázás utáni nyüzsgésében találkoztam az Autóirtó című újsággal (www.autoirto.hu, belinkelném, de épp nem található). Elhoztam két számot papíron és beleolvastam; világmegváltó célok, radikális hangvétel, érzelmi megközelítés, stb., ahogyan kell. Idézetek ollózva a III. évfolyam I. szám egyik cikkéből:

„A modern nyugati bűnözés azonban működésében megalázóan iparszerű és a nyilvánosságában közkeletűvé merevedett, általánossá szajkózott fogyasztói örömök és luxustárgyak megszerzésére irányul. Az illegálisan vagyont szerzők pedig hánytatóan konformista módon betagozódnak a vállalkozások és a politika köztörvényes közegébe. (…) Erős a gyanúm, hogy egy erős, önálló egyéniség, valódi, saját független értékrenddel az alvilágban éppoly nehezen boldogulhat, mint egy katonai szervezetben vagy egy nemzetközi óriásvállalat hierarchiájában. (…) Mindez vérlázítóan naív és jövőfaló középosztálybeli értékrendet hoz létre. (id. Folk György)”

Apánk helyett apánk

Published
by
zolesz
on 2008. április 07., Hétfő
in politika and publicisztika
. 0 Comments

Érdekes cikket olvastam a hírszerzőn, a fenti címmel, Gadó Jánostól. A mai politikai válsághelyzetünket így fordítja le: az apa (= miniszterelnök) a korábbi ígéreteit nem tartja be, helyette cinikusan kioktatja a gyerekeket (= polgárok). Hogy szó nem volt igaz az egészből, „csoki” helyett „orvosság” van. A gyerekek hisztiznek, a másik, az elvált, rivális apát akarják, aki persze ki akarja használni a helyzetet. Gadó megoldása: papás-mamás abbahagyása, gyerekek gyors felnőtté válása, és az igazi apa visszatérése (mindez így, egyszerre).

A cikk összességében önellentmondásos, de a hasonlat jónak tűnik. Az ember szeretne találni valakit, akire rábízhatja magát. A gyerek a szüleit, az alkalmazott a munkaadóját, a hívő a maga istenét, időtlen idők óta. Aki komoly felelősséget vállal másokért, de a bizalommal szándékosan és durván visszaél, az belepiszkít a világ rendjébe, legyen az szülő, főnök, vállalkozó, politikus stb. Nagyon komoly károkozás: bűn.