Monthly Archive for május, 2012

Az Éden - eltűnt

Adatok a fényből?

Harald Haas szerint minden LED-égő működhetne kommunikációs csatornaként, kicsit hasonlóan, mint a Wi-Fi, de sokkal olcsóbban, nagyobb kapacitással, nagyobb lefedettséggel. Érdemes továbbgondolni azt a lehetőséget, hogy ezek mindenhol, automatikusan kommunikációba léphetnek például az okostelefonokkal…

A népesedésről

Zseniális prezentáció arról, hogy meddig nő a népesség, és miért! És hogy az elöregedés probléma valós, legalábbis az emberiség életkor szerinti megoszlásának korábban megszokott arányai valóban fel fognak borulni. Ugyanannyi fiatalnak kétszer annyi idős embert kell(-ene) eltartania az évszázad végére.

Zavaró? Ha rugalmas vagy, akkor nem. Egyrészt a fiataloknak vállalniuk kell(-ene) ezt a kihívást, mésrészt azt hiszem, az idősek egy jelentős részének el kell búcsúznia a független és gondtalan nyugdíjas évek illúziójától. Szerintem ez nem baj, sőt, talán még jót is fog tenni mindenkinek…

Üzenetek

Derren Brown régi kedvencem. Az NLP-guru a fenti filmben megmutatja, mennyire befolyásolhatóak vagyunk például egy rövid városi utazás során is, egy más által előre megtervezett cselekvésre.

És akkor menjünk egy kicsit tovább, és figyeljük meg, hogy amikor gyerekeink mesefilmeket néznek, milyen üzeneteket kapnak!

Ha valamire jók a fenti filmek, akkor arra, hogy végre leszámoljunk azzal a naív tévhittel, hogy kézben tart(-hat)juk a saját gondolatainkat, szándékainkat, a szívünk vágyait. Már egyetlen mozifilm megnézése, egy érdekes könyv vagy egy ártatlan séta hatására is mások leszünk, mint amik voltunk előtte.

Azt hiszem, tényleg nincsen más lehetőségünk, mint megválasztani azt, akinek nap nap után és szándékoltan átadjuk az elménk „kulcsát”, mert megtartani - nos, azt nem tudjuk! És ehhez a döntéshez a szabad akaratunk megvan!

Új Btk. 336. §

Készül az új magyar Btk. - a 336. § tervezete felkészülésként értelmezhető a szép új világunkra…

„Aki nagy nyilvánosság előtt a köznyugalom megzavarására alkalmas módon az Alaptörvény jogszabály, Magyarország nemzetközi kötelezettsége, vagy Magyarország által kötelezően alkalmazandó Európai Uniós jogi aktus ellen, vagy az ezek alapján működő bírósági vagy hatósági rendelkezés ellen, általános engedetlenségre uszít, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Szén-dioxid-csalás?

Nézd meg előszőr a fenti filmet, benne Bill Gates, Al Gore és Ted Turner beszédeit. Állítják: a szén-doixid melegíti a bolygót. De biztosan így van ez?

Miskolczi Ferenc fizikus külföldi kutatóintézetekben, egyetemeken és a NASA-nál 30 éve vizsgálja a sugárzások földi éghajlatra gyakorolt hatását. Kutatásai eredményeként egyértelműen cáfolja azt a fennálló tudományos dogmát, miszerint a növekvő légköri szén-dioxid-koncentráció növeli az üvegházhatást.

A számok ugyanis azt mutatták, hogy az utóbbi hatvan évben a Föld effektív - üvegházhatás nélküli - hőmérséklete 0,7 Celsius-fokkal, és ezzel együtt a tényleges felszíni hőmérséklet is 0,7 fokkal nőtt, miközben a légköri szén-dioxid-koncentráció 20%-kal emelkedett. Tehát hiába emelkedett drasztikusan a levegő szén-dioxid-tartalma, az üvegházhatásra ez semmilyen hatást nem gyakorolt.

A bolygó melegedése, melyet méréseken alapuló tényként kell elfogadni, a Föld effektív hőmérséklet-növekedésből adódik. Ezt pedig az elnyelt napsugárzás megnövekedése okozza. Amelyet egyik oldalról a Nap állapotában beállt változások és egyéb csillagászati paraméterek, másik oldalról a Föld és a légkör sugárzáselnyelő képessége határoznak meg, mint például az erdőirtások, valamint az óceánok, a felszín és a légkör szennyeződése. Tehát a felmelegedést nem a szén-dioxid-koncentráció növekedése okozza.

(ollózás a Magyar Nemzet Magazin 2012. május 12., szombati száma 23. oldalán megjelent egészoldalas interjúból)

Az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete 2011. januárjában a nyilvánosság kizárásával projektet indított Miskolczi Ferenc kutatási eredményeinek kritikai vizsgálatára. Ez a vizsgálat most lezárult, és a birtokunkba került beszámoló jelentés szerint nem talált lényegi hibát Miskolczi számításaiban, mindazonáltal a jelentéstevő szerint azok “alátámasztják a széndioxid-kibocsátás globális korlátozására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket”. Miskolczi szerint ez bullshit:

„Ha a fenti állításom igaz, akkor nyilvánvaló a széndioxid kibocsátás csökkentésére kifejtett nemzetközi és hazai erőfeszitések teljes értelmetlensége.”

(forrás: atlatszo.hu)

Miskolczi szerint a szén-dioxidot a természet lerendezi. Ez esetben felmerül a következő érdekes kérdés: mire lehet jó ez a szén-dioxid-sztori? Mi, vagy inkább ki is itt a probléma? A Mátrix című (Oscar és Grammy díjas) film válasza a következő:

Ha szeretnéd a magad számára is cáfolni a világ leghihetőbb összeesküvés-elméletét, nézd meg egyben az egész filmet!

Ajánlott irodalom: Környezetvédelem?

LOL

A Time útmutatása alapján néhány a tinik titkos sms-rövidítéseiből:

2DAY Today = ma, a mai napon

ATM At the moment = no nem a pénzkiadó automatára utal, a jelentése: ebben a piallanatban

B4 Before = előtt, előzőleg, előbb

F2F or FTF Face to face = szemtől szembe

FB Facebook

FYEO For your eyes only = csak neked

FYI For your information = csak hogy tudd

HAND Have a nice day = kellemes napot!

HF Have fun = jó szórakozást!

IDK I don’t know = halvány gőzöm sincs róla

ILY / ILU I love you = (ehhez talán nem is kell magyarázat)

IMO In my opinion = véleményem szerint

J4F Just for fun = csak viccből, csak viccelek

K or KK Okay = rendben

LOL Laughing out loud = nagy nevetés, hangos nevetés

NAGI Not a good idea = nem mondanám jó ötletnek

NC No comment = inkább nem mondok semmit

NM Never mind = semmi gond, felejtsd el

NP No problem = semmi gond

OMG Oh my God = Istenem!

ORLY Oh, really? = valóban?

PAW Parents are watching = figyelnek a szülők

PLS or PLZ Please = kérlek

ROFL Rolling on the floor laughing = fetrengek a röhögéstől

SRSLY Seriously = komolyan

SRY Sorry = Bocs

TTYL Talk to you later = később beszélünk

TY,TU Thank you = köszi, köszönöm

THX Thanks = köszönöm

W8 Wait = várj!

WYCM Will you call me? = hívsz majd?

YW You’re welcome = üdvözöllek

ZOMG Oh my god = Óh, Istenem! (szarkasztikusan)

a szabadság ára?

„Ez olyan munka, amivel a bűntudat egyre kisebb.” 5:20-nál így értékeli az apuka a pelenkamosást, vagy inkább a maga által vállalt életmódot? És közben a szabadságról beszél… Kíváncsi lennék, mikorra siekrül a társadalomból kivonuló értelmiséginek a szabadságáért cserébe ledolgoznia az egész bűntudatát…

Nem így kell a bűntudattal elbánni.