Monthly Archive for október, 2008

A fenntarthatatlan

Egyik kedves barátom és kollegám a minap, beszélgetésünk során úgy látta, hogy elvesztettem a hitemet. Kérdeztem, a mibe vetett hitemre gondol. Azt mondta, hogy a gazdasági fejlődésbe, és talán a társadalmit is említette. Én már az elsőnél igent modtam.

A minap belebotlottam az alterglobon a következő cikkbe. Ebből egy kiragadott mondat (a többit olvassátok el egészben): „A pénzügyi válságot azonban nem lehet a pénzpolitika eszközeivel kezelni, mert a probléma a mértéktelenségből és a mohóságból származik, tehát alapvetően erkölcsi jellegű.”

Zászlózás

Idén Istvánkát választotta az MNO fotósa megjelentetésre érdemesnek:

„Kirúgatlak, bazmeg!”

A címbéli mondatot ordítja oldalra az egyterű irodában a főnök, a vezérigazgató szobája felé törtetve. Az ok az, hogy a beosztott a teendői közül egyet nem a lehető legoptimálisabb módon oldott meg. A talán nem egyedi eset két kérdést vethet fel.

Egy: megengedheti-e magának ma egy vezető, hogy ilyen módon vezesse le a frusztrációját, illetve az extra magas terhelési és stressz-szint mellett így próbálja meg motiválni humán erőforrását? Aki egyébként több együttműködést és áldozatokat kér azoktól.

Kettő: megengedheti-e magának ma egy alkalmazott, hogy a világgazdaság és az iparág rövid- és középtávú kilátásai mellett - érdemben - megsértődjön? Akinek folyamatosan biztosítania kell a családja megélhetését.

Letolt nadrággal

Azt hiszem, nagy a baj. Én, aki ezeket írtam Gyurcsányról és az őszödi beszédről, ma azt mondom, hogy az elmúlt évek - Feltónak és bandájának számlájára írható - szenvedései eltörpülnek amögött, ami most következik. Ahogyan Jaksity mondja: letolt nadrággal állunk a csalánosban.

Amikor nyáron azt mondtam az én kedves barátomnak, hogy attól félek, Európát is el fogja érni az amerikából indult hitelválság, azt mondta, butaság, és pesszimista vagyok. Amikor szeptemberben azt modtam, félek, hogy a brit inatlanpiaci válság eléri Magyaországot is, azt mondta, butaság, és pesszimista vagyok. Amikor pár hete azt mondtam, félek, hogy nem fogunk hitelt kapni a bankoktól, még mi sem, a (volt) leányvállalat, azt modta, butaság, és pesszimista vagyok. Ma azt modta a barátom a kávé mellett, hogy most már ő is pesszimista.

Bogár László szerint a pénzügyi rendszer a világ idegrendszere, s ennek szereplői egyre jobban érzik, hogy óriási a baj. Iszonyú feszültségben él mindenki, ennek következménye társadalom-lélektani szempontból rendkívül súlyos lehet. Kódolt ösztöneink szerint a veszélyekkel hiperagresszívan szembeszállunk vagy menekülünk. Egyik sem jó megoldás, főleg, hogy nemcsak a külső erők hatnak, hanem az egyre rosszabb szociokulturális állapotban lévő szereplők is egyre inkább képtelenek konstruktív választ adni a válságra. Ennél veszélyesebb elegyet el sem lehetne képzelni, s csak idő kérdése, hogy megszülessen a kritikus tömeg, amely elindíthat egy brutális láncreakciót. (…) Alapvető korrekció kellene, ám mivel a rendszer vizsgálatát is azok akarják elvégezni – mind globálisan, mind Magyarországon is –, akiknek felelőssége van a válságörvényben, csekély az esély arra, hogy pozitív és konstruktív válaszok szülessenek. (…) A kifosztottakkal fizettetik meg a saját kifosztásuk árát.

Száz szónak is egy a vége: szerénységet fogunk tanulni.

36%

Kevés kivételtől eltekintve a már ismert sablonokból, illetve azok kölcsönös megkérdőjelezéséből áll Morvai Krisztina és Mohácsi Viktória szópárbaja a HetiVálasz utolsó számában. A kritikai elemzés igénye nélkül csak annyit tennék hozzá, hogy egy másik újságcikk záró sorai szerint a mai óvodáskorúak 36%-a roma származású.

Hatósági engedélyek

A hatósági engedélyek és a tulajdonosi hozzájárulások elhúzódása miatt bukta el a Fővárosi Önkormányzat azt a 650 millió forintos uniós pályázatot, amely kerékpárút-építésről szólt - közölte Nyári Krisztián, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója.

Egyfelől gratulálok a fővárosnak, másfelől a kormányzatnak, hogy az egyik a projektmenedzsment, a másik a jogszabályalkotás (itt most a bürokrácia visszaszorítása) terén nyújtott nehezen alulmúlható, szerintem negatív előjelű teljesítményt.

A szurkolás apropóján

Élénk vitáink vannak időnként az én legkedvesebb sógorommal, mely legutóbb a fiaink (jelenleg 10 és 7 évesek) profi focimeccsre, szurkolásra való meghívásán, illetve annak elutasításán indult. Ez az eset jutott eszembe, amikor a HetiVálasz Kimaradt gyerekkor című cikkét olvastam. Pontosabban Ranschburg Jenő kommentjét egy a 8-14 éves jövőbeni vásárlók életmódját, kommunikációs és médiafogyasztási szokásait vizsgáló felméréshez.

„Szigorúan tilos lerombolni azt a tekintélyt, ami normakövetővé teszi a gyerekeket. (…) Ezáltal megszűnik az az alapvető, ősi norma, hogy a szabályok a szülőktől érkeznek. A gyerekek a reklám hatására beleszólhatnak a család megélhetésébe, és így olyan gondokba nyernek bepillantást, amitől távol kellene őket tartani, mert kis felnőtté válva elveszítik az úgynevezett középső gyerekkort.”

„Szegény” fiaim a reklámoktól és zsebpénztől mentesen nevelkednek (egyelőre), így én inkább a párhuzamra lettem figyelmes. Szerintem ugyanis hasonló okokból ne menjen általános iskolás focimeccsre, szurkolni. Hogy ne lássa a magukból kifordult felnőtteket, amint felgyülemlett agressziójukat ordenáré módon vezetik le a lelátókon. Mert számukra a felnőtt még, minél tovább pozitív minát kellene jelentsen, amit néhány óra alatt lerobolna ez az „életre szóló élmény”. Még akkor is, ha annak intenzitása vélhetően elmaradna a képtől, melyet hatásvadász illusztrációként mellékeltem a bejegyzésemhez.

Mohóság

Az utóbbi időben egyre többször hallom, hogy jelenkori bajaink legfőbb forrása a mohóságunk. Talán erre vezethető vissza az amerikából indult ingatlan-finanszírozási, majd gyorsan tovaterjedő pénzügyi válság is. Aminek során elsőként leginkább azok fognak elbukni, akik túl nagy kockázatokat vállaltak, túltaktikázták magukat, feltételezve, hogy nem jön közbe semmi, hiszen az elmúlt alkalommal sem jött…

Valami ilyesfélére gondoltam akkor, amikor elolvastam az MDF vezetésének kétségbeesett próbálkozásáról szóló cikket. Hogy így kelljen pitiznie a mindenkit kioktató, néhány napja hatodszor is pártelnökké megválasztott „sikerpolitikusnak”, méghozzá egyetlen pártbéli kihívójánál, akit egyébként politikai értelemben „lemészárolt”…

afterpost: Proszektúra

második afterpost: jó elég

harmadik afterpost: ennek sosem lesz vége?

negyedik afterpost: nem lesz frakció

A bunkó

Megkérdezem a szakembert, hogy miért annyiról szól az ajánlata, mint amennyiről, én ugyanis sokallom. Azt válaszolta, hogy ha ez nálam kérdés, akkor őt mégsem érdekli a munka. Mondom rendben, nem kötelező.

Aztán hallom másnap, hogy balhé van: az ismerős - aki ajánlotta maga helyett a szakembert, merthogy ő a vállalása ellenére, se szó se beszéd nem jött egy hónapig ugyanezt a munkát elvégezni - megsértődött. És telefonált - no nem nekem, csak üzente - hogy buknó vagyok.

Jó, mondom felhívom, mégis régi ismerősről van szó, és tisztázom a helyzetet. Hogy nem én hajtottam el a szakembert, hanem a kérdésem után, érdemi válaszadás nélkül ő mondta vissza a munkát. De nem lehetett. Érvei: én úgyis annyit keresek, hogy nyugodtan kifizethetném a megajánlott árat. De ha már nem, akkor legalább az ajánlatadás költségét, sőt. Meg egyébként is régóta buknó vagyok (ja, ezt már írtam). Szót pedig a kérésem ellenére nem kaphatok, és a telefont lecsapja.

Megjegyzés: a szakember ajánlathoz képest félannyi költséggel se, mégis korrekten és békében elkészült a munka. Én bocsánatot kérek, de miért is?