A trénerek arra bíztatják a házasokat is, hogy tanulják meg egymás dolgait tolerálni, állapodjanak meg kölcsönösen apróbb kompromiszumokban. És ez majd aztán idővel megteszi a hatását, a dolgok javulni fognak, és talán hosszú távon elviselhetőbbé válik az életük. A válás aránya tartósan 50% felett van.
A társadalomban is ez lenne a cél: „Élni és élni hagyni!” A politikában a fékek és ellensúlyok rendszere biztosítja a demokrácia működőképességét. A kormánynak kell az erős ellenzék, hogy féken tartsa a diktatórikus hajlamokat. Erre tőkéletesen példa hazánk vagy az EU is, nem?
Mi lenne, ha mondjuk egy zenekarban is így menne ez? Az egyik tag klasszikust játszik, a másik rappelni kezd, a harmadik ritmustalanul veri az üstöt, a negyedik meg ordít, mint a vadszamár. Megoldás számukra a kompromisszum? Aligha lenne hallgatható a koncertjük.
Ahogy az elvárás a 100%-os összhang a zenében, úgy nem lehet, hogy máshol is erre kellene törekednünk, az össze nem férhető dolgok összedolgozása helyett? Lehet, hogy a legsikeresebb nemzetek, birodalmak évezredeken keresztül nem demokrácián, hanem egyszemélyi uralkodó által vezetett társadalmi rendszerek voltak - ellenzék nélkül? És talán a házasoknak is el kellene gondolkozniuk azon, hogy a nem túl sikeres kompromisszumos törekvéseiknél célravezetőbb és kellemesebb lehetne-e az összhang?
Az előző bejegyzésemben nem túl hízelgő módon emlékeztem meg a relaxációról és a meditációról is. Joggal merülhet fel a kérdés: mi a probléma ezekkel az elterjedt, „szoft” technikákkal? Miért baj, ha emberek hatékonyan ellazulva, magukkal törődve, a saját bensőjük felé fordulva kikapcsolódnak, megnyugszanak? Rohanó világunkban miért ne lenne hasznos egy kis ellazulás, vagy akár egy nyugodtabb életvitel kialakítása ezzekkel a módszerekkel?
Közelítsük meg a kérdést egy másik szemszögből! Sokunkban vannak feszültségek, amelyekkel megtanultunk együttélni: jó önuralom esetén ez alig látszik meg, másoknak gyakran rezeg önkéntelenül is a lábuk, de rosszabb esetben a feszültség akár betegségekhez is vezethet. Mi történik akkor, ha az ember megtanul egy-két egyszerű, de hatékony technikát arra vonatkozóan, hogy ezek a problémák megszűnjenek? Ha rendszeresen gyakorol, egészen visszaszoríthatja a belső feszültsége tüneteit. Egy idő után kezdi jól érezni magát, amit lassan észrevesz rajta a környezete, sőt egyfajta javulásnak indulhat az életminősége is.
Óvatosan megkérdezem, az alapproblémával, ami emberünkben a feszültséget létrehozta, mi történt? Esetleg annyi, hogy felismerte azt, majd a tünetek elmúltával talán elkezdte hinni is, hogy maga az alapprobléma is elmúlt. Miközben csak a tagadás nyert uralmat egy időre a gondolkodásunkban, amely közben a valósággal akár teljesen ellentétes is lehet. Egy személyes tragédia, most ne menjünk bele abba, hogy mi minden lehet az, megoldatlanul a tudatalattiba, vagy a tudattalanba lett száműzve, akár évtizedekre. De ezzel a dolog el is van intézve?
Azt hiszem, ez nem ilyen egyszerű. A stressz, a feszültségek, az akár megfogalmaz(hat)atlan „negatív” érzelmek igenis hasznosak az ember számára, hiszen figyelmeztetik arra, hogy valami nincs rendben, valamire igazi megoldást kell találnia. És igazi megoldás híján ezek a szorongások akár komoly szenvedést is okozhatnak, ami bizony kellemetlen. Mégis azt mondom, ahogy a fájdalomcsillapító gyógyszerekre sem célszerű rászokni, úgy a stresszkezelésre sem a tüneteknek, azaz a szorongásnak a csillapítása kellene legyen a megoldás, mert a dolog visszafelé is elsülhet. Inkább az igazi alapproblémával magával kellene tisztába jönni, szembefordulni, és megkeresni rá a valódi, 100%-os, azaz százszázalékos megoldását. Úgy, mint ahogyan a fuldokló kapkod monomániásan a friss levegő után, eltántoríthatatlanul.
„Freudot olvastam, és ennek hatására mentem az orvosi egyetemre.” (Stanislav Grof)
„A tudatom katapultált a testemből, minden kapcsolatom megszakadt az asszisztenssel, a kórházzal, Prágával és a bolygóval. Csodálatos volt, úgy éreztem, a tudatom felölel és eggyé válik a mindenséggel. Ahogy elmélyült az élmény, átkerültem a fizikai világba, jobban mondva én magam lettem a fizikai világ. Visszatértem egészen az ősrobbanásig. Olyan dolgokat éltem át, amelyekre nem voltak szavaim. (…) Ennek köszönhetem a nem-szokványos tudatállapotok iránti olthatatlan érdeklődésem.” - meséli saját fiatalkori élményét Stanislav Grof.
Az Integrálakadénia rendezésében jön májusban ez a híresnek mondott mágus Magyarországra, a holotróp tarnszlégézés témájában előadni egy konferencián. Mi is ez a holotróp légézés? Érdemes megnézni az alábbi videóban a módosult tudatállapot során fellépő önkéntelen rángásokat, és az átélt személyes élményekről utólag készített ábrákat!
„Meghatározó LSD-élményét követően pszichedelikus szereket kezdett el használni a pszichoterápiában és mintegy 4000 ülés tapasztalatai alapján felállította az emberi psziché új térképét. (…) Grof az LSD betiltása után dolgozta ki ezt az intenzív légzésen alapuló önismereti terápiát, amely különböző biokémiai változásokat idéz elő a szervezetben, és az LSD-hez hasonlóan módosult tudatállapotot hoz létre a szervezetben. (…) Silo, aki később majd beszámol a folyamatáról, leáll a légzéssel, így a mellette ülő segít majd neki folytatni. (…) A folyamat, amely kívülről nézve pokoljárásnak tűnhet, valójában megbízható tudományos alapkokn nyugszik. (…) Az elvesztett spirituális dimenzió a transzperszonális pszichológiában most ismét helyett kapott.
Dr. Grof felfedezte, hogy az újjászületés élmény négy fázisban zajlik, ugyanúgy, ahogy a szüetés is. Silo légzés közben az egyik ilyen szakaszt élte újra. A születési folyamatok, a halál, az újjászületés és a transzcendencia spirituális dimenzióinak a figyelembe vételével új fényben láthatjuk a spontán fellépő spirituális átalakulásokat is, amelyekkel a következő fejlődési szintjeinken fogunk találkozni.”
Aligha kell tovább magyarázni, hogy az Integrálakadémia által szervezett programsorozat a transzperszonális pszichológia népszerűsítésére egy new age-es, okkult alapokon nyugvó fesztivál. Talán már nem meglepőnek, mégis érdekesnek találom, hogy az a prof. dr. Bagdy Emőke a konferencia fővédnöke, aki nem mellesleg a Károli Gáspár Ferormátus Egyetem Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa.
És ha már az előbb megemlítettük Bagdy Emőkét, észrevehetjük, hogy ő nem csak ránk, a felnőttekre, de a gyerekeinkre is gondol, ha az okkult technikák elterjeszésére lehetőséget kap. Ugyanis elintézte, hogy a relaxáció bekerüljön a Nemzeti Alaptantervbe: „Fontos, hogy a gyerekeink megtanuljanak relaxálni, meditálni, imaginálni, használni mindazokat a készségeket, amelyeket korán kell kilakaítani, hogy legyen tudásuk önmagukról testi állapotaikról, az érzések által okozott működésváltozásokról, legyen testtudatosságuk, és legyenek képesek önszabályozó stressz kezelésre.”
Nézzük csak meg, látunk-e hasonlóságot a fenti videón Stanislav Grof felnőtteknek kidolgozott módszere, és a Bagdy Emőke által a gyerekeknek kidolgozott relaxációs technika között!
És ha a hasonlóságot felfedeztük, akkor csak merjünk hinni a szemünknek és a józan ítélőképességünknek!
Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; (2Tim 4:3)
De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind aki szereti és szólja a hazugságot. (Jel 22:15)
Képzeljünk el egy másik világot, amelyikben érvényesek az általunk ismert fizikai törvények. Köztük a termodinamika II. főtétele (entrópia): egy zárt rendszerben, ha nem adunk hozzá energiát, a rendezetlenség folyamatosan növekszik.
A képzeletbeli világunkban, egy kezdő időpontban megjelenik a Földön az emberi faj, és szépen lassan elkezd szaporodni. De az életkörülmények nehezek: magas a csecsemőhalandóság, háborúk követik egymást, az emberek nem számíthatnak sem korszerű egészségügyre, sem nyugdíjra. Így a létszám évezredeken keresztül szinte stagnál, illetve igen lassan növekszik. Az egymás utáni generációk egymáshoz képest nem mutatnak változást, de a látszat ellenére a génekben tárolt információk - engedelmeskedve a természet és a termodinamika törvényeinek - lassan erodálódnak.
Telnek-múlnak az évezredek, születnek és halnak az emberek, de a megszerzett tudásuk nem vész el teljesen, hanem - köszönhetően az írásbeliségnek - lassan akkumulálódik. Aztán a történelem egy különleges pillanatában, az ipari forradalomnál egy váratlan dolog történik: a kőszén, a kőolaj és a földgáz tömeges bányászata folytán hatalmas mennyiségű energiára tesznek szert az emberek. Ez a kincs az emberiség addig akkumulált tudásához az alkalmazások hihetetlen lehetőségeit adja hozzá. Hirtelen megnövekszik a rendelkezésre álló javak, egyebek mellett az élelmiszer mennyisége és minősége is, fejlődésnek indul az orvostudomány. És bár a háborúk nem szűnnek meg, a népesedés exponenciális függvénye hirtelen drasztikus emelkedésbe kezd.
Így telik el két évszázad, és az emberek meglepődve tapasztalják, hogy az orvostudomány és a sohasemvolt jólét ellenére a várható élethossz nem lép át egy határt. Az emberek továbbra is születnek és halnak, de pont a legfejlettebb országokban a népesedés növekedése rendre leáll, sőt még csökkenni is kezd. Elmarad a Föld túlnépesedése? És itt térjünk vissza a képzeletbeliből a való világunkba!
Az evolúciónak valóban túlnépesedésbe kellene torkollnia. Ha viszont elmarad a túlnépesedés, akkor lehet, hogy valami baj van a fejlődés-elmélettel? Én azt álítom, hogy igen, a természeti törvények és jelenségek szöges ellentétben állnak az evolúció-elmélettel, és erre egyebek mellett igazolást ad a Föld népességének jelenkori alakulása is. Az emberi faj például nemhogy nem fejlődik, hanem a génjeiben tárolt információk éppenhogy leépülőben vannak. Minden generáció veszít belőle valamit a szüleihez viszonyítva. Mert a véletlen változások sosem hoznak létre többletet, ami a rendezettség irányába mutató folyamat lenne (ezt viszont cáfolja a termodinamika II. főtétele)! Így tehát az emberiség összlétszáma növekedési ütemének megtorpanása, sőt majd pláne a létszám csökkenése egy fordulatot jelezhet nekünk: elérjük az emberiség általános egészségi állapotában azt a pontot, amitől kezdődően egyre többen halnak meg, mint ahányan születnek: az ember hanyatlásának korszakát.
És tudom, ez egy messzire vezető, felháborító állítás. Akár kétségbeejtő is lehet annak, akit a látszat ellenére a fejlődésbe vetett hit valamilyen szinten vígasztalt, vagy megnyugtatott. Hitem szerint sajnos alaptalanul. Valamilyen más megoldást kell találni az élet legalapvetőbb kérdéseire, sőt magának az emberiségnek is a talán fel nem ismert, vagy inkább letagadott problémájára. Egy leépülő rendszer nem „fejleszthet ki” önmagából egy magasabb szintű, fejlődő rendszert, hisz az okozat (a megoldás) sosem lehet nagyobb vagy magasabb színtű az okánál (az embernél). Vagy lennie kell egy külső megoldásnak, vagy nincs saját (münchauseni) megoldásunk! Ennek pedig - értelemszerűen - a leépülő természet törvényei felettinek kell lennie. És ezért a megoldó személyének is természetfelettinek kell lennie!
Jó lenne, ha „valaki” keresni kezdené, esetleg megkérdezné, mi ez a megoldás és kié!
Kezdik észrevenni, hogy a gyenge kormányok nem, vagy csak rosszabbul képesek kezelni a válságokat, mint az erősek. A kérdést érdemes továbbgondolni. A rendszeres kormányváltások (lehetősége) erősíti-e, vagy gyengíti az adott kormány pozícióját? A kormányzati ciklusok első negyede a hatalomátvétellel (vezetőcserék, átszervezések), az utolsó negyede pedig a választóknak való hízelgéssel (osztogatás és kampány) kell elteljenek. Helyből lefeleződött a szabadon tervezhető beavatkozások időtartama. Látni kell, hogy ha választási győzelem esetén csak egy fél aktív ciklusban gondolkodhat a hatalomra került vezető, akkor ennyi idő alatt kell eredményt elérjen. Eleve kizárt egy hosszabb kifutású program elindítása. A választók viszont ennél hosszabb időben terveznének: életpályában, sőt a családok egymást követő generációkban is. Ha választók, ha úgy tetszik, alapvetően ellenérdekeltek a maguk által megválasztott vezetőikkel, hiszen az egyik rövid, a másik hosszú távban gondolkodik. A politikai rendszerbe mélyen bele van kódolva a válság szükségszerű létrehozása, és az annak kezelésére való abszolut képtelenség. Ezt a lábonlövős rendszert, korunk legnagyobb vívmányát így nevezik: demokrácia!
Kiragadott idézet a fenti rövidfilmből: „Az összes javak, élemiszerek, fogyasztási cikkek, eszközök és a többi előállításához ma elegendő mindössze a népesség 5%-a, azaz 350.000.000 ember. (…) Mit tegyen a 95%, ha nem jut munkalehetőséghez? Hogyan maradjon életben? A jelenlegi rendszerben ez a probléma feloldhatatlan, a holnap kihívásaira nem felelhetünk a tegnap válaszaival.”
A megoldásért nyomban kattintunk a film végén ajánlott weblapra: Európai polgári kezdeményezés: aláírásgyűjtés a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetéséért.
„A kezdeményezés célja, hogy minden állampolgárnak alanyi jogon juttasson az állam a tisztes megélhetéshez elegendő alapjövedelmet (ez legalább az átlagbér 60%-a, azaz legkevesebb 84.000 Ft). Töröljék el a munkabért terhelő adókat és járulékokat, és az adóbevételeket a fogyasztáson, az árukon, a tőkeműveletek, és az extrém nagy vagyonok megadóztatásán keresztül valósítsák meg!”
A felvetés - félelemkeltés. A megoldás - kommunizmus. Gondolkoznak-e még az „ébredők„?
Az energia-tudatos építészet nem csak a munkám, egy kicsit a hobbimnak is mondható. Sokmindent elolvasok, ami a fenntarthatósággal kapcsolatos. Így szaladtam bele Böjte Csaba írásába is, melyet a fenntartató vágyak témájában írt. Vannak-e ténylegesen fenntartható vágyak? Mit mond a vágyakról, a kívánságokról és a fenntarthatóságról a Biblia? Lássunk néhány példát:
Beteljesíti az őt félőknek kivánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket. (Zsolt 145:19)
Az Úr nem hagyja éhezni az igaznak lelkét; az istenteleneknek kivánságát pedig elveti. (Péld 10:3)
Az igazaknak igazságok megszabadítja őket; de az ő kivánságokban fogatnak meg a hitetlenek. (Péld 11:6)
Az igazaknak kivánsága csak jó, az istentelenek várakozása pedig harag. (Péld 11:23)
Az igaz eszik az ő kivánságának megelégedéséig; az istentelenek hasa pedig szűkölködik. (Péld 13:25)
A maga kivánsága után megy az agyas ember, minden igaz bölcseség ellen dühösködik. (Péld 18:1)
(…) a ki [t.i. Isten] hatalma szavával fenntartja a mindenséget, (Zsid 1:3)
Érdekes, hogy a Biblia nem a mértéktartó és túlzó kívánságok, hanem az igaz és az istentelen ember kívánságai között húz határvonalat. Ha úgy tetszik, az igaz ember (hívő) kívánságában nem kell magát visszafogja, viszont az istentelen (nem hívő) vágya attól még nem lesz elfogadott, hogy esetleg szerény vagy mértéktartó! Világunkban pedig, ahol mind közül a talán legalapvetőbb természeti törvény a leépülés (erről bővebben itt), kinek van lehetősége a dolgok fenntarthatóságának biztosítására? Annak, aki ezek felett a törvények felett áll, aki teremtette és fenntartja azokat.
A dolgok fenntarthatóságára irányuló törekvések annyiban értelmesek, amennyiben a mindennapi célszerűség és gazdaságosság követelményeinek akarnak csak megfelelni. Amikor azonban a folyamatok irányítását, a dolgok megoldását tesszük célunkká, akkor egyrészt figyelmen kívül hagyjuk azt, Aki egyedül képes erre, másrészt túlzó elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, akik viszont nem vagyunk képesek rá. (Akit ez a gondolatmenet felháborít, az csak mutasson egyvalakit, akinek sikerült legyőzni a leépülést vagy magát a halált!) Amikor igazi fenntarthatóságot akarunk elérni, akkor nekifeszülünk a lehetetlennek, a reménytelennek. A világ törvényei ellen lázadni, a széllel szemben nem érdemes…
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali