Érdekes cikket olvastam a hálapénz rendszerszintű hátrányairól. Mint a betegoldalról érintett, annyiban egyetértek, hogy nem célszerű, összességében káros a gyakorlata. Azonban talán még ennyi orvos sem maradna Magyarországon, ha nem kapnának hálapénzt. Akkor pedig ki műtene meg engem szükség esetén?
Archive for the 'gondolkodom' Category
„A legtöbb, amit ma a XXI. században egy diáknak adhatunk Magyarországon, Európában és a világban, hogy ha jó keresztény, keresztyén embert nevelünk belőle, és ha jó magyar embert nevelünk belőle (1). Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudjuk, hogy a következő évtized, évszázad próbáját kiállja-e (2). Csak azt tudjuk bizton, és nekünk magyaroknak a múlt ezért különösképpen is fontos, hogy az elmúlt ezer esztendő magyar sikerei azon múlottak, hogy a fiatal magyarok keresztények, keresztények voltak-e, és hogy mertek-e jó magyarokká válni (3). Ez volt a fő kérdés a mögöttünk hagyott időben, és nekünk akikre a választópolgárok ma ennek az országnak a vezetését bízták, az a meggyőződésünk, hogy a magyar nevelésben, a magyar oktatásban ez a két legfonosabb tartópillér (4).” (Lázár János miniszter beszédéből, a református könyvtár átadásán, Mezőtúron)
Mi ezzel a miniszteri nyilatkozattal a probléma?
(1) Először is, a közvélekedéssel ellentétben a „jó keresztényt” nem nevelik, hanem az ember (individum) szabad akaratából, teljesen önkéntesen választja az un. evangéliumba vetett hitet, vagy nem választja. Ami ma a keresztény felekezeti iskolákban folyik, az - tisztelet a kivételnek - szelíd vagy keményebb manipuláció, ellenállásra és/vagy képmutatásra nevelés, csúnyábban mondva janicsárképzés.
(2) „Ami ezen túl van”, az maga a liberális szabadság, amely a nyugati világ legdinamikusabb fejlődését hozta el a felvilágosodást követő évszázadokban, beleértve az USA és az EU alkotmányos alapértékeit is. Hogy ez mennyire vitatható és megkérdőjelezhető, annak számbavételéhez vessük össze a „trón és oltár szövetségének” középkori inkvizíciós és vallásháborús gyakorlatát, tudomány-ellenességét például azzal az eddigi leghosszabb gyümölcsöző békeidővel, amely a II. világháború lezárása óta jellemzi a nyugati demokráciákat, beleértve a kommunizmus feletti győzelmet is!
(3) El kell ismerni, hogy az elmúlt ezer esztendő történelmi kényszere volt a magyarok nyugati keresztény világba való betagozódása, kelet és nyugat, észak és dél találkozásánál egy relatív kis országként önálló politikát folytatni sosem volt lehetséges. A felvilágosodás után visszatérő, meghatározó antiliberális klerikális politikai kurzus a XX. század első feléig elveszítette az ország területének kétharmadát.
(4) A 2010-es választástól szisztematikusan végrehajtott, a nyugati értékekkel és az EU politikájával is szembemenő, orbáni illiberális politikai fordulatra a parlamenti többségen, mint technikai lehetőségen túl konkrét felhatalmazást (pl. népszavazás) nem kapott a kormány. Ebbe az irányváltásba illik bele a felekezet-semleges oktatáshoz képest az egyházi oktatás kormányzati favorizálása is, mely véleményem szerint túlmutat látszólagos politikai jelentéktelenségén.
Láttunk-e már az egyházakkal összefonódott államot a magyar történelemben? Hangsúlyozták-e már politikai és egyházi vezetők a nemzet és a kereszténység fogalmainak (teológiai szempontból téves) összeboronálását, mely mögött valójában a „nem nemzeti” és „nem keresztény” társadalmi jelenségek kiszorítási szándéka húzódott meg? Pontosan milyen nemzetközi politkiai szövetségbe és milyen végkifejletbe vitte bele Magyarországot ez a nemzetpolitika az I. majd a II. Világháború során?
XX. századi történelmi sikertelenségeink után higgyük-e továbbra is bizalommal, hogy a két legfontosabb tartópillér, a nemzetpolitika és a kereszténység integrálásának illiberális programja valóban kiállja majd az idők próbáját?
Frissítés: nem kellett sokáig várni, Jelentős többletforrást kapnak az egyházi iskolák - jelentette be az egyházügyi államtitkár. Soltész Miklós azzal érvelt, hogy „háromszor annyian (55%) vallják magukat egyházhoz tartozónak, mint amekkora az egyházi intézmények aránya (14%) a köznevelésben…” Egyrészt az arány a bemondott hiteles és releváns mérőszámok alapján inkább négyszeres lenne 
Másrészt az ingyensörre még nagyobb lenne az érdeklődők aránya. Igaz, nem a sörözőkból, hanem az egyházi fenntartású janicsárképzőkból kerülnek ki túlnyomórészt a jelenlegi kormánypártok szavazói, valamint ideológiailag legmegbízhatóbb káder-utánpótlása is. Amely cél „szentesíti” az eszközt, az úniós modellel ellentétesen és antidemokratikusan kiutalt juttatásokat, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák a nem egyházi iskolák diákjait!
Kedden, nem kis meglepetésre Donald Trumpot választották meg az USA elnökének. Műveletlensége, felszínessége, primitív, zsigeri motiváltságú gondolkodásmódja szembeötlő, de ez legyen az amerikaiak baja és szégyene. A probléma azonban az, hogy a jelenség hatása nem fog megállni az USA határainál.
Az USA a világ elsőszámú hatalma, gazdasági, politikai és katonai szerepe megkérdőjelezhetetlen. Világszerte igazodási pont, stabilizáló tényező a kisebb államok politikusai, elitjei számára. Legalábbis eddig az volt. Kérdés, hogy a jövőben hogyan fogja a kis diktátorokat befolyásolni Amerika? Egyáltalán, megmarad-e a valódi nyugati demokratikus értékeket közvetítő amerikai befolyás?
Az új elnök polgárjogot szerezhet és tovább erősítheti a liberalizmus és a liberálisokkal szembeni ostoba és immár egyre durvább akciókat az olyan országokban, ahol az illiberális politikai fordulat veszélye valóban fennáll. Ami kapóra jöhet az elszigetelődést óhajtó, nacionalista és szélsőjobboldali erők számára. Sajnos a nyugati világ fasizálódása a következő sebességi fokozatba kapcsolhat.
Egy héttel a kvótanépszavazás után úgy érzem, hogy Magyarországon kiformálódott két, egymással intenzíven szájkaratézó szavazótábor: egyik oldalon a többségi illiberális, a másikon a kisebbségben lévő liberális gondolkodók csoportjai. Ijesztő, hogy milyen vádakkal illetik egymást:
Az illiberálisok szerint a társadalom működése a közösség hagyományos szerveződési formái (család, település, egyház, nemzetállam) fennmaradását, gyarapodását kell elsősorban elősegítenie. Ami ebbe az irányba hat, az jó, ami nem, az kevésbé jó, ami ezek ellen hat, az szükségszerűen rossz. Szerintük a liberalizmus megbukott, mivel ez egyéni érdeket a közösségiek elé helyezi. A liberálisokban a hagyományos keresztény kultura és az erkölcsök megrontóit, a nihilizmust, a hazaárulót látják: kiszolgáltatják az országot a idegen gazdasági érdekcsoportoknak, titokban együttműködnek az un. háttérhatalommal, a nemzetállam érdekeivel ellentétesen. Az erkölcsök leromlása vezetett a történelem folyamán a nemzetek és birodalmak hanyatlásához is, és ez fenyegeti Magyarországot is - őmiattuk.
A liberálisok szerint elsődlegesek az egyéni szabadságjogok és a demokrácia, ami hosszú távon jó a társadalomnak is. Az egyén szabadsága egészen addig érhet, amíg nem sérti mások jogait, és nem veszélyezteti a szabadságjogokat biztosító demokratikus társadalmi rend fennmaradását. Az illiberálisokban a (sötét) középkor társadalmi rendjét óhajtókat, álszent vallásoskodókat látnak, akik az egyház és az állam szétválasztásának alapelvét nyíltan, vagy leplezve tagadják. A gyakorlatban „a cél szentesíti az eszközt”: közérdekre hivatkozva akár a demokrácia is korlátozható. Szerintük az illiberális politika a fékek és ellensúlyok csorbításával a hatalom levők diktatúrájához vezet, a közállapot egyre jobban hasonlít a háborő előtti társadalom fasizálódásához, amit egyelőre ugyanúgy nem vesznek komolyan, mint például az antiszemitizmust - egészen a holokausztig.
Ha jól érzékelem a közállapotokat, ezeket a vádakat sajnos kölcsönösen komolyan is gondolják, és nem csak a politikusokra, hanem gondolattal, szóval, cselekedetekkel és mulasztással az ellenfél szavazóbázisára is érvényesítik! Miközben az illiberális (jobboldali?) szavazók csak őszintén félnek például a migránsoktól, a gazdag és hatalmas Európai Úniótól és a „háttérhatalomtól”, melyektől meg akarják védeni a megszokott kis világukat. A liberálisok (baloldaliak?) szintén félnek a migránsoktól, de még ennél is jobban félnek azoktól az antidemokratikus és szélsőjobboldali jelenségektől, amelyek megidézhetnek rosszemlékű, háború előtti politikai-társadalmi folyamatokat is.
Az állandósuló politikai kampányok manipulációja folyamatos szolgálatba helyezte a szavazópolgárok aktívabb részét. Pedig milyen jó lenne végre lenyugodni, és személyeskedő vadaskodás helyett nyitott párbeszédben megérteni egymás jogos észrevételeit és érveit, azokra - egymás számára is - megnyugtató válaszokat keresve! Legalább a barátok és ismerősök között…
Ajánlott irpdalom: Szilágyi N. Sándor: Egy túlméretezett kísérlet cseppet sem meglepő erednényei
Egy nappal a kvótanépszavazás előtt Orbán Viktor miniszterelnök tollából politikai programtisztázó cikk jelent meg, a kormánypártok eljárásának és céljainak a világos magyarázatával. Néhány kiollózott idézet:
„A bevándorlásról szóló vitát ezért nem lehet többé a politikai korrektség műanyag világán belül tartani. Már nem lehet érvényesíteni a liberális euroblablát.”
„Az is nyilvánvaló, hogy a migránsok nem menekültek, nem a biztonság, hanem a jobb élet miatt igyekeznek Németországba, Ausztriába és Svédországba.”
„Nekünk, keresztényeknek fontos, hogy tisztázzuk a viszonyunkat a bevándorlókhoz. Áldozatnak tekintjük őket. Áldozatai a helyi konfliktusoknak és annak a liberális európai politikának, amelyik elhitette velük, hogy ide lehet jönni, és itt lesz számukra a Kánaán. De ebből nem következik az, hogy nekünk – családjainknak, szokásainknak, életelveinknek, európai életünknek – is áldozatul kell esnie.„
„Ez pedig azt jelenti, hogy ha tényleg segíteni akarunk, akkor a segítséget kell odavinni, és nem a bajt kell idehozni. Ez a zsinórmérték. Ez az, ami megfelel a keresztény elveinknek.„
„Az álszent moralizálás, a kettős mérce, a liberális elit növekvő gőgje és a cselekvést megbénító ideológiai viták lejtőre terelhetik az uniót. Ha ettől a kórtól meg tudjuk szabadítani az európai politikát, az maga lesz a megújulás.”
„Nekünk, európai polgároknak kell megakadályoznunk, hogy a római szerződés céljai és az európai nemzetek elenyésszenek a nihilizmus ingoványában. Erről szavazunk mi, magyarok október 2-án. Találkozunk.”
Tehát a népszavazás konkrét kérdése csak látszólag vonatkozik annak szó szerinti értelmezésére. Orbán Viktor egy nappal előtte így magyarázza el a kvótanépszavazást: nem menekültekről, hanem migránsokról van szó. A bevándorók áldozatok is, de ez nem jelenti azt, hogy miattuk a magyaroknak is azzá kellene válniuk. Maradjanak csak ott, ahonnan menekülnének, inkább ott helyben kellene segíteni nekik. Az ettől különböző, liberális gondolkodás álszent moralizálás, nihilizmus, ettől a kórtól meg kell szabadítani Európát.
A nemleges szavazatokkal ehhez az helyzetértékelésehez és politikai szándékhoz kér a Kormány felhatalmazást arra, hogy a menekültstátusra való jogosultságnak még a vizsgálatát is megtagadja a háború és iszlám üldöztetés elől menekülőktől. A hazájukban közvetlen életveszélyben lévőknek, köztük ateistáknak, másodrangú keresztényeknek, alávetett nőknek és kiszolgáltatott gyerekeknek is a szülőföldjükön maradást ajánlja. Az ettől különböző érvelés „liberális euroblabla”, „ez az, ami megfelel a keresztény elveinknek.” És a záró mondat: „Erről szavazunk mi, magyarok október 2-án. Találkozunk.”
A menekültek kollektív elutasításával a „keresztény” Magyarország olyan gazdag Perzsa-öböl menti arab monarchiákkal kerühet hasonló megitélés alá, mint Szaud-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok, Kathar, Kuvait. Amelyek - másfélszáz állammal, köztük 1989/1997-től Magyarországgal is ellentétben - nem ratifikálták az 1951-es Menekültügyi Egyezményt (Genfi Konvenció), így nem is kötelesek befogadni a faji, vallási vagy politikai okokból valóban üldözött embereket.
A miniszterelnök által a népszavazási kérdés szorosan vett értelmén túlmutató politikai szándékra adhattak ma a magyarok gyakorlatilag biakno felhatalmazást, a kormánypártok által javasolt nemleges válaszukkal. Tették ezt az igenekhez képest biztosan nagy többséggel, de az előzetes eredmények szerint valamennyivel, mindegy, hogy mennyivel, az érvényességi küszöb alatti számban. Egy érvénytelen népszavazás azért érvénytelen, mert a véleményt nyilvánítók elégtelen száma miatt nem fejezi ki hitelesen a népakaratot. Egy érvénytelen népszavazás eredménye érvénytelen, nem számít, hogy az érvénytelen népszavazáson milyen volt az igenek és a nemek aránya. A szavazástól távolmaradók és az érvénytelenül szavazók nem adták át a véleménnyilvánításuk jogát az érvényesen szavazóknak, hanem élve a jogukkal, ők a távolmaradásukkal befolyásolták érdemben és sikerrel a végeredményt. Most a valódi többség nem a „trükkös” kérdésre válaszul, hanem az egész népszavazásra mondott nemet, aki a népszavazást kezdeményezte, az „vesztett”. Többmindent lehet majd politikai tanulságként levonni az eredményből, de a népszavazásra való hivatkozással semmilyen jogszabályt alkotni nem lehet.
Ajánlott irodalom: TGM a kvótanépszavazásról ✸ Európa hazaküldheti az „illegális” afgánokat a káoszba ✸ Beengednétek a migránsokat? - Meg akartok halni tízévesen?
Omar Sayfo facebookos megosztása, a Why anti-islam campaig has taken root in Hungary, a country with a few Muslims című cikk alatt a következő kommentet írtam az imént (kíváncsian a válaszra):
A cikk a magyarok identitás-keresésének állításával kezd érdekessé válni, azt hiszem, hogy a nemzeti érzelmek és a kereszténység kombója ellenségkép(-ek) párhuzamos felállításával valóban alkalmas lehet egy társadalmi védekezési mechanizmus beindítására. Amiből talán az “új magyar identitás”, a kereszténység vagy akármi más legyen is az, valóban kinőhet. Ennek a folyamatnak azonban csak egy eleme a címbéli un. “antiiszlám kampány”, aminek az okai kereséséről ez az irás szól – ha jól értem.
A fóbia beteges félelmet, iszonyt, irtózást jelent. Az írás az “iszlamofóbia” kifejezést használja sorozatosan a jelenségre, ami szerint az iszlámmal kapcsolatos ellenérzések legalábbis megalapozatlanok, vagy esetleg betegesek is. Nézzük tovább az álításokat, és ne az elején, hanem inkább csak majd a végén válaszoljunk arra az alapkérdésre, hogy kell-e valóban félni az iszlámtól.
Az útóbbi években felerősödött iszlamofóbiának az írók szerint két marginális csoport a fő szószólója: a liberális zsidó értelmiség (akik nem tudják az Izrael melletti szimpátiájuktól különválasztani az iszlám országokkal kapcsolatos ellenszenük kezelését) és az amerikai stílusú újjászületett keresztények (akik az iszlámban az Antikrisztus manifesztációját látják). Azt hiszem, a szerzők a két attitűd szétválasztásával skizofréniát várnának el a zsidóktól, ugyanis hogy lehetne zsidóként szimpatizálni a zsidó nép és Izrael államának eltörlését célul kitűző iszlám államokkal szemben? Az iszlám antikrisztusi manifesztációja butaság, ebben egyetértünk.
Az Iszlám Állam, valamint az európai terroristák tettivel valóban nem szabadna azonosítani a háború elől menekülő embereket. Hogy ebben a katolikus és más keresztény egyházak is részt vesznek, sajnálatos és elítélendő dolog.
Egyetértek azzal, hogy a kérdés leegyszerűsítése a “nincs békés vagy radikális iszlám, csak iszlám van” állítás kimondása a hívek összességére és vallásgyakorlatára vonatkozóan. Elismerendő, hogy vannak az iszlám irányzatokban jelentős alkalmazásbeni különbségek, de értelmezési hasonlóságok is! Az iszlám szent könyvei tanításából levezetett iszlám jogrendszerek bizonyos egységes, az iszlám társadalmakban általános jogi normákhoz vezetnek. A vallási törvény (Sharia) szerint kialakított jogrendszernek az európai szempontból problémás jellegzetességeit a cikk szerzői nagyvonalúan nem vizsgálják, sem az iszlám tanítás szempontjából, sem a létező iszlám országok, társadalmak gyakorlatában.
Érthető a médiában megjelenő, egyoldalú menekült-ellenes nyilatkozatokat kifogásolni, ez azonban nem helyettesítheti az iszlám tanításának például a nőkre, a nem muszlimokra és a társadalmi berendezkedésre vonatkozó kitételei és létező gyakorlata összehasonlítását az európai liberális alkotmányokkal és jogrendszerekkel. Ha tetszik, ha nem, a vallási tanítás és gyakorlat válogatás nélküli, összes európai és nemzetközi jogszabálynak való, trükközésmentes megfeleltetése nem választható, hanem kötelező gyakorlat a muszlimok számára is Európában. És ez a kötelesség független attól, hogy európai állampolgárokról vagy azon kívülről érkező bevándorlókról beszélünk-e.
A Kormány október 2-i népszavazási kérdése sajnos elkerüli a lényeget, ugyanis nem a probléma okával, hanem a tüneteivel foglalkozik, azt is hamis és manipulatív módon, aminek aktuálpolitikai céljai sajnos túlmutatnak a menekültkérdésen. Azonban az egyik oldal hibája (gyűlöletpropaganda) nem jelentheti a másik oldal kötelezettségeinek (liberális jogrendszer betratása) alóli felmentését. És fordítva, egyes csoportok jogsértései (Sharia tanítása, megvalósítása) nem általánosíthatók a menekültek általános megbélyegzésével, a nemzetközi jog szerinti segítségnyújtás egyedi elbírálás nélküli, kollektív megtagadását sem indokolhatják.
A fentiek alapján, az október 2-i népszavazás helyett szerintem a következőkre lenne szükség Magyarországon:
1) állam és vallás(-ok) teljes szétválasztása liberális elvének megerősítése, az alaptörvény módosításával, törölve belőle a kereszténységre utaló hivatkozásokat,
2) a teljes vallásszabadság biztosítása a szekuláris, vallástalanított alkotmány alapján, az azzal nem ellentétes vallások tényleges egyenjogúsítása, viszont az állami támogatási rendszerek leépítése (vallások = magánügy),
3) az alkotmányellenes vallási jelenségek, mozgalmak, tanok hatósági korlátozása a fokozatosság elve alapján (akár keresztény, akár iszlám, akár más vallási vagy vallástalan eredetű legyen is az),
4) minden a határhoz menekültként érkező ember ügyeinek a nemzetközi menekültjog szerinti elbírálása, szigorú elővigyázatossági biztosítékok mellett.
Nehéz ma a menekültkérdésről józan és emberséges véleményt mondani. De nem lehetetlen, hiszen csak utána kell nézni annak a valóságnak, ami elől ezek az emberek menekülnek. Aki az ilyen helyekről menekülőket válogatás nélkül visszaküldené oda, ahonnan jöttek, vagy akárcsak vélt vagy valós érdekei alapján válogatna közülük, az szívtelen gazember.
Miközben nem felejthetjük el a saját vélt vagy valós érdekeinket sem, amelyek szintén igazságot követelnek. Európaiként jogunk van a biztonságunk garantálását elvárni a mindenkori hatalomtól, legyen az a nemzeti vagy uniós jogalkotó, igazgatási szervezet. Nem lehet a határainkon megjelenő, azonosítatlan személyeket korrekt válogatás és a szükséges óvintézkedések megtétele nélkül beengedni az Európai Únióba.
Hol van az egyensúly az irgalom és az óvatosság egymásnak látszólag ellentmondó szempontjai között? Ott, hogy a menekültek kérelmeit a határnál a lehető legalaposabban meg kell vizsgálni és dönteni kell róluk a jogszabályok alapján. Továbbá egy nyilatkozatot kell mindenkivel aláíratni, hogy az Únió területén lemond az iszlám vallás mindennemű gyakorlásáról, és visszavonhatatlanul elfogadja a liberális törvényeket.
Aki a vizsgálaton biztonsági szempontból fennakad, vagy nem írja alá a nyilatkozatot, azt azonnal vissza kell fordítani. Aki beléphetett, de ezt követően bármikor megszegi vagy akárcsak ellene mond a liberális törvényeknek, vagy bármilyen a betiltott iszlám vallás gyakorlásának minősülő cselekményt követ el, azt ki kell utasítani az EU területéről, és ezt haladéktalanul végre is kell hajtani.
Az iszlám kulturájú vagy vallású személyek csak a teljes integráció szándéka és tényleges megvalósítása esetén maradhatnak Európában, mindenki mástól kíméletlenül és azonnal meg kell szabadulni. Ez eltarthat egy ideig, de határozott fellépéssel néhány éven belül megtisztítható lenne Európa az új és persze a régi, akár már állampolgárságot nyert bajkeverőktől is: az iszlám vallású emberektől.
Ajánlott irodalom: Az iszlám vezetők végre…
Erdogan még isztambuli polgármester korában így heccelte az összegyűlt tömeget: „A mecsetek a katonai szálláskörzeteink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink és a hithűek a katonáink!” Ezért az iszlamista hergelésért a bíróság 1999-ben négy hónap börtönre ítélte és egyben örökre eltiltotta a politika gyakorlásától. A modern Törökország tragédiája, hogy az iszlamista Erdogan ezekben a napokban rendkívüli állapot kihirdetésével veszi át a teljhatalmat, miközben dúlja szét a világi oktatást. (Forrás: Privátbankár)
És akkor következzen „vendégbloggerünk” írása a magyar párhuzamokról.
Húsvétkor egy facebookos csoportban kiírtam egy „pályázatot” arra a kérdésre, hogy igazolható-e a Bibliából az antiszemitizmusnak bármely változata. Az apropót egy viszonylag friss kutatásról szóló jelentés adta, mely az I. Világháborútól a holokausztig vizsgálta néhány magyarlakta településen (Óbuda, Veszprém, Kassa, Dunaszerdahely) az egyházak és a zsidó közösség viszonyát. Volt pár elszánt próbálkozó, akiknek a próbálkozásait precízen cáfoltam. Persze idővel jelezték, hogy bár fenntartják azon álláspontjukat, hogy igazuk van, de „nincs kedvük” folytatni velem az egyébént kulturáltan folyó vitát
A dolog akkor válik még érdekesebbé, amikor kicsit utánanézünk, hogy honnan is származik ez a bevallott és be nem vallott, de időről időre meg-megmutatkozó keresztény antiszemitizmus.
Nagy Konstantin római császár 313-as milánói ediktuma – az egyház vezetőivel folytatott tárgyalások eredményeképpen – legalizálta a korábban üldözött keresztény vallást. A frissen létrejött “trón és oltár szövetsége” nem tétlenkedett: 325-ben a Nikaiaban (Nicea) zsinatot tartottak, ez volt a keresztény egyház püspökeinek első egyetemes tanácskozása – a római császárral közösen. A zsinat egyik, máig ható eredménye a Húsvét és a Pészah ünnepeinek időbeni különválasztása volt. Nézzünk ennek indoklásából néhány jellemző mondatot:
“Kijelentettük, hogy kölönösképpen méltatlan a legszentebb ünnep esetében követni a zsidók szokását (dátum-számítását), akik beszennyezték a kezeiket a legfélelmetesebb bűnnel, és az elméjük megvakult. (…) Semmi közös dolgunk nem kellene, hogy legyen a zsidókkal, mert a Megváltó más utat mutatott nekünk, a mi istentiszteletünk egy igazabb és alkalmasabb rendszert követ (a hét napjainak sorrendjét), következésképpen egyhangúlag ezt fogadjuk el, remélve, legkedvesebb testvéreink, hogy ezzel különválasztjuk magunkat a zsidók gyűlöletes társaságától. (…) Kötelességünk, hogy semi közösségünk ne legyen az Úr gyilkosaival.” (kiragadások tőlem, forrás: Fordham - the Jesuit University of New York)
Úgy látszik, hogy a keresztény egyház vezetői már az első századokban legyőzendő ellenséget láttak a zsidókban, akiket minden lehetséges módon ki akartak rekeszteni az egyházból. Ez a hozzáállásuk teológiai alapokra helyeződött, majd igen hamar “törvényerőre emelkedett”. Láthatjuk a történelemben, hogy a kereszténynek modott Európa sok évszázadon keresztül mennyire ragaszkodott ehhez a hagyományához. A zsidók üldöztetésén csak a felvilágosodást követő emancipáció enyhített valamennyit, hogy aztán - az egyházi támogatású – állami antiszemitizmus a holokausztba torkolljon.
A történelmi keresztény egyházak és a zsidó közösség viszonyát az I. Világháborútól a holokausztig tartó, óbudai, veszprémi, kassai és dunaszerdahelyi példákkal bemutató TÖRTÉNELMI szemléletű kutatás eredménye a fenti indító bejegyzésem alatti hivatkozásról elérhető. Vajon érdemes lenne-e végre megvizsgálni az egyházi antiszemitizmus kialakulásának a kezdeteit is? Megfelel-e az egyház zsidókkal kapcsolatos, évezredes történelem-alakító TEOLÓGIÁJA a Bibliának, vagy esetleg szöges ellentétben áll azzal (is)?
A kölni és más európai városokban, arabnak látszó csoportok részéről, fehér nőkkel szemben elkövetett erőszakoskodások felbolydították nem csak a társadalom, de az európai politikusok és az iszlám szervezetek vallási vezetői és véleményformálói életét is. Most nem kritizálva konkrét személyek tevékenységét vagy nyilatkozatait, leírom, mi erről a véleményem. Kivételesen, nem mintha szorosan hozzáratozna az aktuális migránskérdéshez, mégis kitérek a kereszténység, mint vallás történelmi felelősségére is. És végül - bocsánat - a vallástudósokat sem fogom kímélni
Az iszlám NEM CSAK egy vallás vagy kultúra, hanem ELSŐSORBAN közjogi törvénykezési, politikai gyakorlat, ha úgy tetszik, egy diktatórikus társadalomszervezési alapelv is. A Saria az iszlám államban az alkotmányt helyettesítő funkcióval bír, az alacsonyabb rendű jogszabályokat meghatározza illetve felülírja. Így az iszlám vallású és kultúrájú, azaz törvénykezésű és politikai berendezkedésű államokból érkező minden ember alapból iszlám életvezetési szokásokkal, iszlám berögződésekkel, erkölccsel rendelkező személyként kezelendő, még ha esetleg a vallását aktívan nem is gyakorolja. Az ő helyes és helytelen cselekedeteik is szükségszerűen kapcsolatba hozandók az iszlám vallással, ha úgy tetszik, az iszlám vallás megítélését ezek befolyásolják. Európai szemmel az iszlám nem egy megfoghatatlan hittan vagy teológiai megközelítés alapján, hanem a mindennapi életben, illetve a történelem során szerzett tapasztalatok alapján ítélendő meg.
Nyilvánvaló, hogy az iszlám európai szervezetei, tagjai semmilyen büntetőjogi felelősséggel nem tartoznak a migránsok konkrét bűncselekményeiért. A fent leírtak miatt azonban az iszlám európai vallási vezetői a lehető legnagyobb kárt akkor tehetik saját európai vallási szervezeteikben, ha megtagadják ezeket a muszlim embereket, és letagadják a közösséget azokkal, akik iszlámságukra hivatkozva bármilyen cselekedeteket elkövetnek. Egyszerűen - legalábbis Európában - morálisan nem lehet így gondolkodni. Ha úgy tetszik, még ha ez a gondolkodás a Közel-Kelet iszlám társadalmaiban az iszlámra hivatkozva lehetséges lenne is, Európában viszont ugyanerre a vallásra hivatkozva sem jogi, de pláne morális szempontból nem állja meg a helyét. Vegyük csak azt, hogy ha a bevándorlókat a helyi iszlám közösségek nem próbálják meg integrálni, a társadalom számára befogadásra alkalmassá tenni, akkor hogyan várhatnák el ugyanezt a helyi közöségektől?
Ugyanezen logika alapján járhatunk el a kereszténységgel, amely esetben azonban a legelején egy kölönbségtétel elkerülhetetlen: Európa többszáz éve NEM KERESZTÉNY sem törvényeiben, sem társadalmi berendezkedésében. Európa társadalma szekuláris a felvilágosodás óta, és az államtól az egyház határozottan el van választva. Kifejezetten a Bibliára vagy az Egyház Társadalmi Tanítására hivatkozva senki sem keletkeztethet pogári, bűntető, szerzett vagy szokásjogot sem. Jézus tanításával ellentétes a jogszabályok jelentős része, csak példaként említve köztük a válás vagy az abortusz szabályozását. Azokban az időkben viszont, amikor Európában az egyházak tanítása jogforrásként, illetve egyházi személyek meghatározó politikaformálóként funkcionáltak, a kereszténység morális felelőssége szintén megállapítható, akár az eretneküldözések, keresztes háborúk, vallásháborók stb. miatt. Sőt, az egyházak nem tagadhatják le a felelősségüket a holokausztért sem, mivel az egy kétezer éves meghamisított teológia logikus következményeként értékelhető. (Utóbbi tekintetében még nem történt meg a teljes szembenézés a történelmi keresztény egyházak részéről sem.)
Mi lehet az oka a vallási vezetők esetében a felelősség hárításának? Nagyon egyszerű a válasz: a társadalomban megszerzett pozícióikhoz való ragaszkodás. Nem szeretnék felülvizsgálni, ellenben szeretnék megtartani egyházi tanításaik és gyakorlatuk egyre fejlődő „hibáltanságának” látszatát, szentjeik tetteinek megkérdőjelezhetetlenségét. Mi lehet az oka a nem vallásos európai társadalom vezetői, politikusai részéről a vallások „elszámoltatása” mellőzésének? A liberális jogszabályok túl szűken, és a vallásszabadság túl tágan való alkalmazása, talán valamely mögöttes politikai és/vagy gazdasági célok elérése érdekében. És mi lehet az oka a vallástudósok óvatos hallgatásának? Szerintem az, hogy a tudományos fokozatok, a kutatási és ösztöndíjrendszer, a könyvikadás és konferenciaturizmus évtizedes ökumenikus „vallásbizniszét” bolygatná meg, ha annak bármely, köztiszteletnek örvendő szereplője kellemetlen kérdéskkel kerülne szembe.
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali