Fenntartva az újragondolás jogát.
2013-tól megváltoznak az építés adminisztrációs eljárásai. De most még inkább ne foglalkozzunk ezzel! Az építőiparról vagy jót, vagy semmit! Tehát jöjjön két vidám videó a furdancs.blog.hu-ról:
Saját élmény: sajnos erről nem készült fotó vagy videó, de a házunk építése során egy mini homlokzati teherfelvonó platójára ültetve juttattam fel anyósomat a felső szintre. Nem nézett ki sokkal jobban, mint a fenti „körhinta”, de szerencsére nem történt baleset…
Tanfolyamon voltam ma: a Magyar Mérnöki Kamara jogosultságokhoz szükséges kötelező továbbképzésén. A legérdekesebb az a hír volt, hogy jövő nyártól jogszabályi változások lépnek hatályba az EU-ban. Aminek a formálódó magyarországi adaptálása is nyilván újabb jelentős változásokat jelent majd a jelenleg hatályos 3/2003-as BM-GKM-KvVM rendelethez képest.
Amit a pár szavas előzetes ismertetőből megértettem, az az volt, hogy a tervezőkre fokozottabb feladatok és felelősség fog hárulni, mint eddig, mert konkrétabban meg kell majd határozzák a minőségi paramétereket a tervezett épületszerkezetek és berendezések tekintetében. És ez jó hír.
Ezzel talán Magyarország is lépéseket fog tenni a komplex mérnöki szolgáltatások gyakorlata felé, amikor a tervezőiroda nem csak műszaki terveket, de a kivitelezésre is kiterjedő építésmenedzsmentet fog nyújtani az ügyfelek felé. Persze ehhez az építőipar 2006 óta tartó brutális lejtmenetének is meg kellene fordulnia végre valamikor…
Egy építész tervezőknek szervezett konferencián vettem ma részt, aminek a témája a fenntartható építészet volt. Egymást váltották az előadók, és ahogy hallgattam őket, egyre inkább az volt az érzésem, ezek a témát egy trendi EU-s irányzatnak tekintik: ma ilyen projektek vannak, és ezekre lehet pénzeket szerezni… Csak a legutolsó közülük mondta azt, hogy a helyzetünkben kb. annyi biztatót lehet mondani: „Hajrá, Mari néni”! Amire a moderátor valami olyat válaszolt, hogy reméljük a helyzet nem ilyen reménytelen, és a válság hamarosan véget ér blabla.
Más. Olvasom Török Gábor személyes élményeit a tévészékház ostromáról: „Dühös voltam magamra, mert másokra hallgatva és a rendőrségben bízva nem kerestem meg sokkal hamarabb a kijáratot, dühös voltam a rendőrségre, hogy nem voltak képesek megvédeni az épületet és a rendet, és különösen dühös voltam azokra a politikusokra, akiknek köszönhetően idáig fajultak az események. Egyszerre léptünk ki az ajtón a forgatagba, Juhász Ferencet (akkor a honvédelmi miniszer volt) láttam még, amint a szemközti utca felé sietett a zakóját félig a fejére húzva…”
Hogy miért írtam össze ezt a két dolgot egy bejegyzésbe?
Februárban szomorkodva számoltam ki a megtérülési idejét a levegőkazános fűtési rendszernek. Ma részt vettem egy a passzívházakkal kapcslatos egynapos tanfolyamon, és mondhatom, nagyon tetszettek a hallottak. Amióta szinte minden év elején menetrendszerű az ukrajnai gázcsapok elzárásának fenyegetése, és emelkednek az energiahordozók fogyasztói árai, azóta az egyik álmom lecsatlakoztatni a házunkat a gázvezetékről. A passzivház egy rendszerszemléletű megoldás lehet többek között erre is.
Az ígéret az, hogy az épület fűtési energiaigénye a tizedére csökken a hagyományosan építettéhez viszonyítva. Persze ennek eléréséhez a magyar gyakorlathoz képest extrém megoldásokat kell alkalmazni az épületben. Nem sorolom fel mindet, de legfontosabbak az aktív fűtés/hűtés elhagyása, az épület gyakorlatilag teljes légzárása mellett a hővisszanyeréses gépi szellőztetése, a hőszigetelés megtöbbszörözése mellett. A szükséges, kis mértékű fűtés-rásegítést a házban jelen lévő passzív energiaforrások biztosítják: a napfény, a gépek és maguk a benttartózkodók.
Nyugat-Európa egyes városrészeiben már ma is csak ilyen épületekre adnak építési engedélyt. Persze ott léteznek ehhez komoly állami támogatások is. De a szakértők szerint 10 éven belül már Magyarországon sem fog más épülni, csak passzavház. Annak ellenére, hogy a kivitelezési többletköltsge a hozzáértők szerint 0-20%. Szerintem inkább 20-50% a járatos magyar építési gyakorlathoz képest. Azt gondolom, ma már minden tulajdonosnak és építtetőnek el kell gondolkodnia azon, hogyan készül fel az elkövetkező energiaválság hatásainak kivédésére.
Az elmúlt héten öt munkalehetőség is megtalált engem, és egyiket sem én kutattam fel. Lehet, hogy a címbéli fordulat következik be az építőiparban?
Saját iparágam, az építőipar mellett az autóipar a másik, amely igen komoly problémákkal küzd a gazdasági világválság közepette. Ezért együttérzéssel gondolok az ott dolgozókra, amikor ilyen híreket hallok. Emellett azonban van egy másik kérdés is: mi legyen az autóiparral úgy egyébként? Ilyeneket olvasok:
A problémák nem új keletűek. A technológiai forradalmat egykor vezető amerikai autóipar ma messze elmarad ázsiai vagy európai partnereitől a korszerű, üzemanyag-takarékos autók előállításában. „Az innováció hiánya, a fantáziátlan vezetés, a korrupt politikusok, a szakszervezetek nyomására adott nagylelkű munkabérek és juttatások együtt járultak hozzá a problémák elmélyüléséhez” - írja Thomas Friedman gazdasági elemző a The New York Timesban. A detroiti nagy hármas fejlesztés helyett politikai lobbizással akart előnyöket szerezni benzinevő furgonjainak, teherautóinak és városi terepjáróinak (SUV). Míg a benzinár rohamosan emelkedett - és elérte a gallononkénti (egy gallon=3,7854 liter) 3-4 dollárt -, addig sikerült olyan törvényt kierőszakolni, amely egy éven át garantálta az 1,99 dolláros gallononkénti benzinárat annak, aki SUV-ot vásárol. E vevőcsalogató fogással elodázták a tényleges problémák orvoslását. Amikor a világon mindenütt az üzemanyag-takarékos autók fejlesztésén munkálkodtak, a GM igazgatóhelyettese a Toyota Prius megjelenésekor kijelentette: a hibrid autónak nincs értelme. Az amerikai autóipar az agyhalál állapotába jutott.
Az autógyártók erős szakszervezete olyan munkabéreket, juttatásokat, egészségügyi biztosítást, nyugdíjat harcolt ki munkásainak, mely lehetetlenné tette a versenyt az alacsony munkabérű ázsiai piaccal vagy az Egyesült Államokba telepített Honda-, Toyota-, Mitsubishi-, Nissan-gyárakkal. A szakszervezeti munkások nemcsak hogy magas órabérért - átlagosan 70 dollárért - dolgoznak, de az esetleges leépítés után két évig megkapjak fizetésük 95 százalékát.
A vészhelyzetre a novemberi drámai adatok nyilvánosságra hozatala világított rá: rekordmértékben, 533 ezer dolgozót küldtek el, s tovább zuhant a forgalom: a GM-termékek eladása 41, a Fordé 31, a Chrysleré 47 százalékkal esett vissza.
Mit is lehet erre mondani? Az amerikai autóipar vezetésénél tetten érhető, halogató hozzáállás természetes emberi attitűd. Ha mi, dolgozók szembenéznénk azzal, hogy pár hónap múlva még nehezebb lesz munkát találni, akkor előrehoznánk a problémát, és magunk mondanánk fel pl. az autóiparban vagy az építőiparban meglévő állásainkat. Időben keresnénk olyan új munkahelyet, amelynek az új körülmények között is van jövője. Persze nekem, a nemrég leépítettnek ma már könnyű okosnak lenni, ezt elismerem…
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali