Az elmúlt évben az USÁ-ban is dolgoztam, az év nagyjából egyharmadát Washingtonban töltöttem. Egy építési projekt műszaki felügyeletével megbízott mérnökcsapat építész szakági tagja voltam, egy kicsit beleláttam az amerikai építőipar mindennapjaiba. A hazai viszonyokkal összehasonlítva a hasonlóságok mellett sok különbözőség is van, egy másik országban építeni nem kis kihívást jelent, ahol mások a jogszabályok, a szabványok, az iparági szokások és a piaci környezet is.
A vírushelyzet miatt a helyi emberekkel alig találkoztam. A bérelt lakásomon és munkahelyen kívül az élményeim szinte a vásárlásokra és a szabadban eltöltött időre korlátozódtak. Ha nem lett volna egy elektromos egykerekű járgányom (electric unicycle), akkor nem sokat láttam volna a városból, így viszont kimaxolhattam a városon belüli mozgási lehetőségeimet. Az országban viszont nem indultam el utazni, aminek az anyagiak mellett a vírushelyzet is oka volt.
Kívülállóként követtem az amerikai elnökválasztás körüli eseményeket is. Nagyon érdekes volt látni, ahogy Trumppal a republikánus szavazók egy jelentős része megvalósította azt, amit azért nem vártunk volna. Egyben felemelő volt látni, ahogyan azért a végére elveszítette támogatóinak egyre nagyobb részét a volt elnök, és a társadalom minden szintje ellenállt a puccskísérletének, továbbá végre beindult vele szemben az igazságszolgáltatás is.
Miközben Amerika részben más, mint Európa, és azon belül Magyarország is, aközben ugyanazok a társadalmi problémák vannak itt is jelen, mint mifelénk. Ugyanúgy megvannak a patriarchális jellegzetességei a köz- és magánéletnek itt is, és a társadalmi haladás itt is komoly ellenállásokba ütközik. A kisebbségben élők helyzetükön csak nagyon lassan tudnak változtatni. Egy feketének itt is nagyon együtt kell álljanak a csillagok ahhoz, hogy a társadalmi felemelkedésben érdemi és fenntartható eredményeket tudjon felmutatni, amit egyébként a jogrendszer nem akadályoz a számára.
A Pénzügyi Szemle Online Blog megmondta, miért működik jobban az USA az eurozóna államainak közösségénél. Mert mostanra már kisebb lett a különbség közöttük. Hogy miért?
A kutatók hangsúlyozzák, hogy a sikeres monetáris uniónak négy fontos alaptételnek kell megfelelnie: integrált belső piac a termékek és szolgáltatások szabad áramlásával, hasonló reakció gazdasági sokkok esetén, munkaerő magas fokú mobilitása és végül a közös költségvetés.
1) Az integrált belső piac kitágítása kontinentális méretűre tönkreteszi a sokszínű helyi termelést, ugyanis a globális multinacionális cégek termékei az árversenyben kiszorítják a helyieket, majd monopolhelyzetbe kerülnek. 2) Globális piac nélkül a hasonló reakciókra sem lenne szükség, hiszen a gazdasági problémák is helyben maradnának, nem terjednének szét a világon. 3) A mukaerő magas fokú mobilitása egy gyökerét veszetett, multikultúrális maszává változtatja a családokat és a nemzeteket, ahol minden más érték alá van rendelve a rendszer okozta legnagyobb problémának, a finanszírzás előteremtésének. 4) A közös költségvetés a gazdasági erőközpontok számára a „legközösebb”, és a gyengébben érdekérvényesítők számára egyre kevésbé „közös”.
„Aki nem ismeri a történelmet, az arra a sorsra juthat, hogy újból átélje azt”
Az európai integráció szükségességét történelmi okokkal szokták magyarázni (legtöbbször a béke biztosítékaként tűntetve fel az Úniót). Én most egy jól dokumentált magyar történelmi példán keresztül szeretném cáfolni ezt a hiedelmet.
Az alábbi írásnak különleges aktualitást ad a nemrég levonult, minden korábbinál magasabb dunai árhullám, a földtörvény közelgő zárószavazása, és az EU illetve az USA közötti szabadkereskedelmi tárgyalások megindulása.
Nem is gondoltam volna, hogy az alföldi organikus tájgazdálkodás már a törökvész idején megsérült. A tönkremenetel már akkor elkezdődött, és a később meghozott, sorozatosan rossz politikai döntések vezettek el a mai állapotokhoz. Kiindulásul csak jegyezzük meg, hogy nyaranta pontosan annyi víz hiányzik az Alföldről, mint amennyi az áradások során lemegy a gátak között. De az Alföld mezőgazdaságának vizsgálata a végére önmagánál sokkal-sokkal messzebb fog vezetni, mint gondolnánk, ezt megígérem!
Az áradások természetes és mesterséges fokokon keresztül jutottak ki az ártérre évszázadok, vagy inkább évezredeken át. A víztöbbletet az erdők: a talaj és a növényzet raktározták el magukba, ez segített átvészelni a szárazságot. Nem elsősorban a szántóföldi növénytermesztés, hanem a dús füvű legelőkre alapozott állattartás, a dzsungelgyümölcsösök termése és a halászat biztosították a faluközösségek megélhetését. Ez az idilli helyzet az utolsó néhány évszázad alatt formálódott át a mai, fenntarthatatlan állapotáig.
1, A XVIII. századra alakult ki a Vadvízország. A török háborúk hadicselekményei miatt sok helyen elmaradt a fokok karbantartása, vagy maga a lakosság árasztotta el azt hasonló célokból. A háborús várépítésekhez a fát erdőirtásokból fedezik. Ezek a beavatkozások azonban még gyoran maguktól helyreálltak volna. Azonban…
2, A török kiűzése után, a habsburg uralom idején az osztrák hadsereg élelmezésére a déli területeket jelölték ki. A szállítás északi irányba a folyókon, hajóvontatással történt. A folyamatos útvonal kialakítására a fokokat eltömték. A magyar földesurak az osztrák üzlet érdekében minél több faluközösségi területet alakítottak át szántóvá, beszűkítve vagy megszűntetve a korábbi ártéri gazdálkodás lehetőségeit. Az erdők helyét szántók vették át, melyeknek sokkal kisebb, szinte zéró a vízmegtartó képessége, a víz viszont rendszeresen megérkezett…
3, A Tisza átfogó szabályozása 1846-ban Szechenyi István javaslatára kezdődött meg, és az 1930-as évekre fejeződött be. A folyó vonalának kiegyenesítése miatt a hossza 2/3-ára csökkent, a víz esése 3,7-ről 6cm/km-re nőtt, ennek eredményeként a víz lejutása ma 2-2,5 X rövidebb ideig tart, mint a szabályozás előtt. Az árvízvédelmi töltésekkel megakadályozzuk a folyó rendszeres öntöző hatását, illetve a víz folyóba való visszaáramlást, ami viszont tartósuló belvizes állapotokat okoz. Ennek eredményeképpen az Alföldön mára uralkodóvá vált a nagytáblás, iparosított, szántóföldi művelés.
4, A folyók a hordalékukat kénytelenek a gátak között lerakni. A hegyvidéki erdőirtások, illetve az egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt a folyók áradáskori vízszintje évről évre egyre magasabb. A folyószabályozás 4,4 millió hekrárt tett belvízveszélyessé, ami éppen meghaladja a 4,3 millió hektáros árvízmentesített terület nagyságát is…
5, A kialakult helyzetet ma a környezetvédelem mellett leginkább a területalapú támogatások betonozzák be, mely a legtöbb kifizetést adó szántó művelési ágat ösztönzi (erdő helyett a termőterület 80%-a mára szántó besorolású). A rendszer pazarlóan drága, kockázatos, illetve megfosztja a gazdálkodókat az egyéb haszonvételektől is, mint pl. a termőréteg természetes (műtrágya nélküli) megújulása, vagy a halgazdálkodás. De már az öntözés költségeit a mezőgazdaság képtelen kitermelni. A műtrágyázás költségei csak 2010 és 2011 között, a 10,5%-os mennyiségi növekedés mellett 40%-kal növekedtek!
A megoldás nem a mesterséges Vásárhelyi Terv tározóépítései (VTT). Hanem a mélyártereknek a folyó életébe való újbóli bekapcsolás lenne, hosszú távra kiváltva ezzel a műtrágyázás, az öntözés és az árvízvédelem megfizethetetlen és egyre csak növekvő költségeit. Persze a szántók visszaszorulnának a magasabban fekvő területekre, ezt azonban bőven ellensúlyozhatnák a legeltető állattartás és a gyümölcsészet, a nádgazdálkodás vagy a halászat megjelenésének új megélhetési alapjai. Plusz drasztikusan lecsökkentve az árvíz és belvíz, valamint az aszály fenyegetését és az általuk okozott károkat.
Széchenyi célja (is) a „térség felzárkóztatása” volt a folyószabályozásokkal. Másfél évszázaddal később azt látjuk, hogy a célja nem teljesült. Közpénzből ugyan a belvízre és az árvízre sokat költünk, de az aszályra nincs válaszunk. A mai, területalapú támogatások szinte csak egy szűk kört gazdagítanak, akik a szántóikról talán nem is elsősorban terményeket, hanem területalapú és úniós támogatásokat „takarítanak be”. Ameddig és ahogy támogatják, de utána…?
A táj kizsákmányolásának hasznából az ott élők nem részesülnek, az Alföld elnéptelenedőben van. A termőföld külföldi kézre jutása még a területarányos támogatásokat is egyre növekvő arányban fogja 2014. május 1-től kiszivattyúzni az országból. Pedig a megoldás egyrészt a helyben élők földhözjuttatása, a nagybirtokokkal szemben a kisbirtokok létrehozása, és a támogatáspolitika gyökeres megváltoztatása lenne, nem mellékesen a természettel összhangban történő, végre fenntartható gazdálkodás javára.
Nehéz nem észrevenni, hogy a probléma hogyan kezdődött. A Habsburg birodalom egy nemzetek közötti munkamegosztást hozott létre. A Magyar Alföld lett az uralkodó birodalomnak is az éléskamrája. A „nemzetközivé vált” gabonaüzlet hirtelen szántóterület-igény növekedést eredményezett Magyarországon, ez folyamszabályozásokhoz vezetett, az pedig egy fenntarthatatlan mezőgazdasági modell megszilárdulásához. Ami már a saját alrendszerén, a mezőgazdaságon túl is károkat okoz.
És most nézzünk egy kicsit magasabbról a dologra! A globalizált világgazdaságnem ugyanezt teszi-e világviszonylatban, mint amit a Habsburg birodalom tett korábban a mezőgazdaság „kiszervezésével”? Csak éppen sokkal nagyobb léptékben! A nemzetközi munkamegosztás kikényszerítése olyan deformálódásokat okoz a helyi gazdaságok évszázadok óta létező, organikus rendszerein, amelyek fenntarthatatlanoknak bizonyulnak. Ezek a negatív jelenségek az elején a (választó-) polgárok számára nem, vagy csak nehezen érzékelhetők. A választott politikusok pedig néhányéves kormányzati ciklusokban gondolkodnak, miközben döntéseik évtizedek, sőt évszázadok alatt fejtik ki, fogják kifejteni hatásukat.
Látni kell, hogy a globalizálódó világ marketingje csak a nemzetközi munkamegosztás áldásos hatásaival promózza magát, a károkozásairól nem beszél! Egyre nagyobb léptékben és egyre olcsóbban termelnek, legalábbis rövid távon. Nyilván célszerű volt az osztrákok számára is annak idején a jó termésátlagú Magyarországról importálni a jó minőségű, olcsó gabonát, a magyaroknak pedig jó üzlet volt exportálni azt.
A nemzetállamon kívülről származó extra, fizetőképes kereslet deformálta a magyar mezőgazdaság szerkezetét. Ennek kiszolgálására a politika közvetlenül beavatkozott a természeti környezetbe is, aminek a mai állapota egyre fenntarthatatlanabb, a jövője katasztrófális.
Az Európai Únió sorra veszi tagjai közé az arra „felkészült” tagállamokat. Sőt, éppen szabadkereskedelmi egyezményt akar kötni az USA-val. Ahogyan a Habsburg Birodalomnak a magyar piac és az adók, úgy az Európai Úniónak is elsősorban a belépő új tagállamok szabadon lerohanható erőforrásai és védtelen piacai kellenek. A „kvalifikáló” tagállamok teendőit a nemzeti jogszabályalkotásuk számára központilag előírják, a gazdaságukat pedig az egészségtelen struktúrákat létrehozó, központi elvonások és támogatások rendszerével formálják ki és tartják fenn - amíg a pillanatnyi érdekük úgy diktálja. Utána a központ majd megváltoztatja szabályozást, vagy a multicég egyszerűen továbbáll…
Vegyük észre, hogy a független (tradicionális) nemzetállamok egymás mellett élése, a közöttük meglévő védővámok rendszere bár összességében egy alacsonyabb szinten tartotta a gazdasági termelést, de évezredeken keresztül fenntartható gadasági rendszert eredményezett. Azonban már néhány ország nemzetközi munkamegosztása is, amilyen a Habsburg Birodalom és Magyarország kettőse volt, az utókor számára csődközeli állapotokhoz vezetett.
Mennyivel nagyobb deformációkat fognak majd okozni a kontinensnyi méretű, sőt, kontinenseken átívelő egyesült államok, úniók, szabadkereskedelmi övezetek a nemzetállamok, illetve a választópolgárok életében?
Ha elég magasról nézünk rá napjaink nagy külpolitikai folyamataira, a földszerzés várhatóan holnapi, magyar parlament általi liberalizációja csak egy köztes esemény, csak egy stáció hazánk erőltetett globalizációs menetelésében. Kik és mikor fogják ezt észrevenni?
Szeptember 17-én kezdték New Yorkban a tüntetéseket, egyelőre vérszegény híreket hallunk csak róla, mint például ez. Állítólag a M$M (mainstream media) elhallgatása miatt van így, igazából komolyabbak a megmozdulások.
Egyesek békés világforradalmat vízionálnak, a valódi demokráciáért. A dátuma is megvan már: október 15. És lehet, hogy jószándékú emberek majd világszerte kivonulnak transzparensekkel az utcára, sőt, biztos, hogy kivonulnak, ennek így kell lennie. Az akciók szándékolt eredményében azonban egyáltalán nem hiszek. Lehet, hogy tényleg médiaesemény lesz belőle, vagy esetleg idővel majd eldurvulnak a dolgok, de hogy csupa nagy betűvel szedett DEMOKRÁCIA nem lesz soha, az biztos.
Az USA „vergődik” az adósságplafon megemelésén vagy meg nem emelésén. Így vagy úgy lesz is, a folyamat mindenképpen a globális valuta irányába halad. A dollárt a Special Drawing Right (SDR) = Különleges Lehívási Jog, mint globális átváltási fizetőeszköz váltja le igen rövid időn belül. Látni fogjuk, hogy az „átváltási” szócskának mekkora jelentősége volt, van és lesz a világtörténelem folyamán.
„Az SDR árfolyamának meghatározásánál nem a természetes kínálati és keresleti viszonyokat veszik figyelembe, tehát az IMF úgy határozza meg az egyes valutáknak az SDR-hoz viszonyított árfolyamát, ahogy akarja. Így nem meglepő, hogy az IMF-kosárral együttmozgó és az IMF akaratát teljesítő valuták árfolyama erősebb és jól teljesítenek a Forex piacokon, míg a dollár, ami egyelőre (elvileg) független, az SDR-okhoz viszonyítva gyengén teljesít.
Az IMF olyan valutapiaci hangulatot teremtett, hogy az SDR programból kimaradni szándékozó országoknak ne legyen esélye azokkal szemben, akik támogatják azt. Egy mesterséges gazdasági mátrixot hoztak létre, ahol a kínálat és kereslet alapelvei nem érvényesek már. A pénzvilág manipulált evolúciójáról van szó. A köztes SDR számla segítségével módjukban áll majd a föld valamennyi valutájának értékét önkényesen meghatározni.
Valószínűleg érezni fogjuk az egyre gyengülő pénzügyi rendszerrel járó nehézségeket, de a hatalomátvétel rejtve marad azok előtt, akik nem látják, mi történik valójában. Végül a világ valamennyi valutája az SDR-októl függ majd, bár játékpénzünket továbbra is pénztárcánkban tarthatjuk.”
A fentieket az idokjelei.hu cikkéből ollóztam ki. Alább pedig a fenti hosszú film összefoglalása, nagyon-nagyon tanulságos!
Amikor a zsidók Jeruzsálembe jöttek egyházi adót fizetni, azt csak egy bizonyos fajta érmével tehették meg, a szentély fél sékelével. Nem volt bőség ebből az érméből, mert a pénzváltók mindet felvásárolták. Aztán annyira megemelték az árát, amennyit a piac még elbírt - ahogy ezt más árucikkekkel is szokták. Más szóval, a pénzváltók uzsora nyereségre tettek szert látszólagos monopóliumuk révén. Jézus szemében ez teljes mértékben sértette Isten házának szentségét. Kiűzte a pénzváltókat a templomból, ekkor és egyetlen egyszer alkalmazott erőt a működése során.
A Római Birodalomban két uralkodó is megpróbálta letörnia pénzváltók hatalmát, mindkettő hamvába holt és mindkettőt meggyilkolták.Kr.e. 48-ban Julius Cézár visszaszerezte a pénzváltóktól az érmekibocsátás ellenőrzését, és a köz javára eretett pénzt. Halálával kezdődött a pénzbőség hanyatlása Rómában. Végül a pénzkínálat 90%-kal csökkent, és ennek eredményeként a közemberek elvesztették földjeket és otthonaikat.
Ezer évvel később, az angliai aranyművesek által kibocsátott papír alapú átvételi elismervényekkel született meg a részleges fedezetű bankrendszer. A papírpénzből a nagyobb kamatbevétel érdekében többet adtak ki, mint amennyi aranyat ténylegesen letétben őriztek. Így a 10 és 20 között változó tőkeáttéttel szorozhatjuk a hivatalosan ismertetett kamatbevételüket, mondjuk évi 5% esetén ez valójában 50-100%-ot jelent…
Az aranyművesek felfedezték, hogy extra profitra tehetnek szert azáltal, hogy a gazdaságot „bő” és „szűk” pénzkínálattal hintáztatják. Az első idején az emberek több kölcsönt vettek fel, hogy fejlesszék a vállalkozásaikat, de aztán szorítottak a pénzkínálaton. Az emberek bizonyos százaléka nem tudta visszafizetni a korábbi kölcsöneit, csődbe mentek, és kénytelenek voltak fillérekért eladni vagyonukat az aranyműveseknek. Ezt a hintáztatást ma „üzleti ciklusnak” nevezik.
1100 körül az angol I. Henrik király a rováspálca, mint adófizetésre egyetlen alkalmas eszköz bevezetésével visszaszerezte a pénz fölötti hatalmat, mely aztán 1826-ig hivatalos volt. A Brit Birodalom a rováspálca rendszer alatt épült fel. Az 1642-es forradalom során a pénzváltók által támogatott Oliver Cromwell megerősítette a hatalmukat, akik költséges háborúkba hajszolták Nagy-Britanniát. Az angliai pénzváltók szövetkeztek a holland kollégáikkal, és finanszírozták Orániai Wilmos betörését Angliába, aki 1688-ban meg is döntötte a Stuartok trónját, és a helyébe ült.
Anglia a háborúskodások miatt pénzügyileg romokban hevert. A kétségbeesett kormánytisztviselők pénzkölcsönzőkhöz folyamodtak politikai céljaik elérése érdekében. Ennek ára - a világon elsőként - egy a kormány által szentesített, magántulajdonú bank volt, ami a semmiből teremtve bocsájthat ki pénzt: Bank of England. Cserébe a bank annyi pénzt kölcsönzött a brit politikusoknak, amennyit csak akartak - addig, ameddig biztosították annak visszafizetését a lakosság megadóztatása révén. Az Angol Bank törvényesítése a pénz törvényes hamisítását eredményezte, magáncélú nyerészkedés céljából. 1698-ra, 10 év alatt a kormányzati adósság tizenháromszorosára növekedett, melyeket természetesen adókból törlesztettek. Mára szinte minden nemzetnek magántulajdonú központi bankja van, ennek mintájára. (Emlékezzünk csak pl. a magyar jegybank vezetőjének függetlenségét követelő nemzetközi hangokra.)
1743-ban egy Amshel Moses Bauer nevű aranyműves elszámolóházat nyitott Frankfurtban. Fia az üzlet megöröklését követően a címerük után (melyen egy vörös pajzs volt), Rotschild-ra változtatta a nevét. Rájött, hogy nagyobb profitot jelent kormányoknak kölcsönözni, mint magánszemélyeknek. Öt fiát kitanította a pénzteremtés mesterségére, és szétküldte Európa nagyobb fővárosaiba, Frankfurtba, Bécsbe, Londonba, Nápolyba és Párizsba, fiókirodákat nyitni. Elsikkasztották a Hesse-i Vilmos Herceg vagyonát, abból nem angol kormányzati kötvényeket és részvényeket vettek, hanem a Napóleoni háborúik idején saját céljaikra fektették be. Majd az angol kötvények hozamaival megnövelve visszafizették a pénzt, megtartva az afölött elért nyereséget. A családi együttműködés révén az 1800-as évek közepére a Rotschildok uralták az egész európai bankvilágot, és a világ leggazdagabb családjává váltak.
Az 1700-as évek közepére az államadósság Britanniában döbbenetes mértékűre növekedett. Hogy a banki kamatokat fizetni tudja, a kormánynak növelnie kellett a gyarmatokról származó bevételeit. Amerika még viszonylag szegény volt, a korai telepesek saját papírpénzt nyomtak. Ezek a Telepes Cédulák adósságmentes, a köz érdekében kibocsátott, arany- vagy ezüstfedezet nélküli fizetőeszközök voltak, és éppen ezért egyre sikeresebbek lettek. Amerikában kiszabadult a szellem a palackból…
Ez azért még messze nem úgy néz ki, mint az arab forradalmi hullám… Mindenesetre készül nekünk, fejlett nyugati világnak is egy komolyabb hatású gazdasági recesszió, nézzük csak az eurokötvényt és az USA pénzügyi gondjait.
Mekkora politikai, gazdasági, katonai vákuum lesz, ha az USA gyakorlatilag eltűnik a színtérről? Nem lesz unalmas!
Takáts Péter szerint egy etikus megújulás előtt áll a világ, amit a robbanásszerűen tudatosodó emberek fognak kiváltani, a globális pénzügyi rendszerrel szemben. Én ebben a társadalmi méretű tudatosodásban nem hiszek, de amit a film első felében a világméretű pénzügyi buborék kialakulásáról mond, azzal már sokkal inkább.
Mi itt, a válságot élő Európában halálra izguljuk magunkat az államadósságon, és lemegyünk hídba, hogy csökkentsük azt. Közben az USA végzetesen eladósodik. Olybá tűnik, mintha a világválságot szándékosan csinálnák, és az IMF-nél létezik egy másik forgatókönyv. Mindenképpen fel kell készülni a következő évekre, de tényleg az kell-e legyen a legfontosabb célunk, hogy erőn felül visszafizessük azt az államadósságot, amit a pénszivattyúk miatt „kellett” felvennünk? Nincsenek fontosabb dolgaink ennél?
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali