Archive for the 'egyház' Category

Nem rajzol…?

Published
by
zolesz
on 2015. július 26., Vasárnap
in egyház, gondolkodom, gratula and vallás
. 0 Comments

Januári nyilatkozataik alapján azt hittem, hogy a Charlie Hebdo karikaturistái ki tudnak tartani a sajtószabadság aktív védelmezése mellett. Azonban a lap egyik tulajdonosa már nem rajzol több Mohamedet. Aztán ezt olvastam Surján László facebookos oldalán:

„Nem közöl többé Mohamed-karikatúrát a Charlie Hebdo című francia szatirikus magazin, amely ellen fél évvel ezelőtt követtek el terrortámadást. A magam részéről remélem, hogy ez a visszafogottság Jézus Krisztus kigúnyolására is vonatkozik. Kár, hogy a józan ész érvényesüléséhez egy terrortámadás is kellett. Más emberek vallási érzelmeit sérteni ugyanis nem a sajtószabadság, hanem a kultúrálatlanság diadala.”

Sokmindenről lehetne elmélkedni a fenti hír hallatán, például a nyugati liberális demokrácia és a sajtószabadság megsérüléséről, de én most csak a kereszténydemokrata politikus „vallási érzelmek sértésével” kapcsolatos, fenti kijelentésére szeretnék reagálni. És nem egy bonyolult elméleti fejtegetéssel, hanem két példával - a Bibliából.

1) Ha Jézus a saját népe, illetve a vezetőik vallási érzékenységének a meg nem sértésével lett volna elfoglalva, valószínűleg sokkal sikeresebb lehetett volna. A politizáló farizeusok és szadduceusok (a mai kereszténydemokrata politikusok akkori megfelelői) bizonyára elégedettek lettek volna vele, és nem adták volna a rómaiak kezére, kikényszerítve a keresztre feszítését. Azonban ezzel a sokkal „szimpatikusabb” programmal a megváltás is elmaradt volna, hiszen annak a próféciák szerint pontosan akkor és úgy kellett megtörténnie, ahogyan megtörtént, a kereszten.

2) Ha Péter és Pál, illetve a többi apostolok a saját népük, illetve a vezetőik vallási érzékenységének a meg nem sérésével lettek volna elfoglalva, valószínűleg sokkal sikeresebbek lehettek volna. A politizáló farizeusok és szadduceusok (a mai kereszténydemokrata politikusok akkori megfelelői) bizonyára elégedettek lettek volna velük, és nem üldöztették volna őket a vértanúságig. Azonban ezzel a sokkal „szimpatikusabb” programmal az evangélium sosem lépett volna túl a zsidókon, és jutott volna el a pogányokhoz, nem jöttek volna létre az első gyülekezetek a Földközi tenger körül. Valószínűleg a Római Birodalom fővárosában sem lett volna semilyen keresztény közösség, amiből aztán olyan szép nagyra növekedhetett a két évezredes múltra visszatekintő Római Katolicizmus.

Hogy el kellene-e gondolkodnia Surján László kereszténydemokrata politikusnak és társainak a vallási érzékenység megsértése, mint a „kultúrálatlanság diadala” hosszú távú hasznairól, én nem tudom…

Laudato si’?

Published
by
zolesz
on 2015. június 21., Vasárnap
in egyház, globális válság, gondolkodom, jövő, klímaváltozás, vallás and érdekes ember
. 0 Comments

2015. június 18-án mutatták be a Vatikánban Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikáját, melyet a La Repubblica című olasz napilap az emebriséghez címzett ökológiai kiáltványnak nevezett.

Bennem a tartalmi kérdések előtt egy alapvető kérdés merül fel: illetékes-e az Egyház a társadalmi problémák, ezek között a környezetszennyezés vagy a fejlődő országok problémáira politikai-gazdasági megoldási javaslattal előállni? Merthogy az enciklika a hívők mellett (vagy inkább helyett) a politikának, és kifjezetten a decemberi párizsi ENSZ-klímakonferenciának szól, szankcionálási lehetőségekkel bízó nemzetközi intézmények felállítását, kormányzást sürgetve (lásd pl. a 175. bekezdést). Erre az illetékességi kérdésre két forrásból kereshetünk válaszokat, az Egyház társadalmi tanításából és a Bibliából.

Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma teljes mértékben alátámasztja ezeket az egységes világrend irányába mutató pápai tanításokat, hiszen a 434-435-436 és a 441-442-443-445 pontok nem csak hogy egy nemzetek felett álló kormányzás intézményeinek a kiépítését sürgetik, de jól kiérezhetően ezeknek a szervezeteknek az Egyház által rögzített elvek mentén való működtetését szorgalmazzák. De én ezekből a passzusokból még a nemzetek felett álló politikai hatalommal (világkormánnyal) való szoros együttműködés szándékát is egyértelműen ki tudom olvasni.

A Biblia azonban nem ad útmutatásokat arra vonatkozólag, hogy hogyan kellene a szegénység, vagy akár a környezetszennyezés világméretű jelenségeivel globálisan felvenniük a harcot a hívőknek. Még kevésbé ad hivatkozási alapot arra, hogy a politika és az egyház hogyan kellene hatékonyan együttműködjön egymással. Ezzel szemben Jézus és az apostolok (Evangéliumok), vagy az apostoli idők történései (ApCsel és az apostoli levelek) egy a politikai-gazdasági hatalomtól teljes mértékben függetlenül működő, azzal kapcsolatot sosem kereső, még egymástól is független helyi gyülekezeteket mutatnak be példaként. Ha valamilyen kapcsolatot mutat a Biblia a hatalom és a hívők között, akkor az maximum az üldöző-üldözött közötti viszony…

Bizánc

Published
by
zolesz
on 2015. május 03., Vasárnap
in Magyarország, egyház, politika, társadalom and vallás
. 0 Comments

„Az állam egyszerűen a politika eszközévé tette az egyházat, mert a mostani magyar politikai rendszernek nincsen ideológiája. A kereszténységet használja politikai ideológiaként, hogy elkendőzze a hatalom- és haszonszerzésben kimerülő ideológiai ürességét. Itt a kereszténységről szólva főképpen a katolikus és református egyházakra gondolok, hisz a többi egyház tulajdonképpen csak potyautas ezen a vonaton, esetleg pótkocsi. Ezzel az eszköziesítéssel a politika lényegében kiüresíti a kereszténységet mint vallási rendszert, hitrendszert, erkölcsi értékrendszert, és meggyűlölteti azt a társadalommal. Az egyház sodródik, mert csupán eszköz, és képtelen ellenállni annak, amit a politika művel vele. Teljesen magatehetetlen.”

„Itt van a hatalmas biznisz. Hiszen a politika, mivel nincsen ideológiája, az egyházakra rója ki azt a feladatot, hogy a társadalmat ellenőrizze, befolyásolja és kordában tartsa, hatalom- és tekintélytiszteletre nevelje. Ennek fejében gyakorlatilag le vannak osztva a feladatok. Pontosan meg van határozva, mi az egyházak munkaköre a politikai rendszerben, és ennek teljesítése fejében megkapják a fizetésüket.
Ne feledjük el, hogy a balkáni–bizánci rendszernek egy nagyon érdekes, sajátságos vonása, hogy a dolgokat szóban intézik el. Ez lényegében kialakítja azt az eléggé jól működő rendszert, hogy elég csak szólni egymásnak, és mindenki tudja, mi a feladata.”

Ollózások innen: Dr. Jakab Attila - Ez egy jobbágy mentalitású társadalom

Ajánlás: Köztársaság sorozat - Mi a köztársaság? - Laicitás - Szekularizáció - Az egyházügyi törvény - A vatikáni szerződés

Mi is valójában az iszlám?

Published
by
zolesz
on 2015. január 31., Szombat
in egyház, gondolkodom, háború, iszlám, társadalom and vallás
. 0 Comments

„Én ezt úgy láttam, hogy más vallások képviselői nehezen értik meg, mert az iszlám nem úgy működik, mint egyes keresztény felekezetek, ahol például bárki magyarázhatja a Bibliát. Itt ezt nem lehet. Ahhoz, hogy valaki Koránt magyarázzon, nagyon szigorú követelményeknek kell megfelelnie, tudással kell rendelkeznie. Nem mellékesen pedig ott van a fenyegetés, ha valaki magyarázza a Koránt tudás nélkül, akkor az a pokolba fog kerülni, még akkor is, ha véletlenül jót mond. Ezzel a muszlimok nagyon óvatosak. Ha az embert kérdezik és nem tud rá válaszolni, akkor meg kell mondania, hogy nem tudom. A tudósok ezt úgy fogalmazták meg: lehet, hogy az ember ezzel megszégyenül, de az evilági szégyen sokkal jobb, mint a túlvilági szégyen. Ilyenkor azt kell mondani, hogy ez a tudásomon túl van. Persze az oktatási rendszer jelenleg nem erre ösztönzi az embereket, hanem arra, hogy legyen véleménye, mondjon valamit, még akkor is, ha nem tud. Az iszlámban a vallásjog - a Saria - tízparancsolatában, benne van, hogy véleményt, csak tudás birtokában lehet mondani.” (Sulok Zoltán Szabolcs a Charlie Hebdo elleni és egyéb terrorista akciók kapcsán nyilatkozott.)

Egyfelől egyetértek azzal, hogy az tanítson, aki ért az adott szakterülethez. Azzal is, hogy hivatalos oktató csak az lehessen, aki megszerezte a tanításhoz szükséges, a jogszabályok és a szakmai szervezetek által előírt képesítéseket. De!!!

A vallás nem egy jelentéktelen dolog, hiszen a világ és az élet legalapvetőbb kérdéseire ad válaszokat a hívők számára. Akik az életük legfontosabb döntéseit a vallásuk igaznak elfogadott elvei szerint próbálják meghozni. Ezeket az elveket a vallásuk szent könyveiből, azok értelmezéséból, ha úgy tetszik, magyarázatából vezetik le. Honnan veszi a bátorságot a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke ahhoz, hogy megkérdőjelezze bárki véleményalkotási szabadságát? Mi az, hogy csak az magyarázhatja, értelmezheti a Koránt, akinek a mainstream muzulmánok megengedik? Hol vagyunk, Iránban vagy Magyarországon?

A keresztények is emlékeznek még arra az időre, amikor Európában az egyetlen hivatalos egyház privilégiuma volt meghatározni, mi Isten tanítása és akarata az ember számára. Csupa jó szándékból, a közjó érdekében ekkor keresztes háborúkat vívott és inkvizícióval helyesbítette az emberek „téveszméit” a Tanítóhivatalnak becézett, törvényerőre emelt diktatúra. Ebből Európa a francia felvilágosodással kezdődően, szerencsére kilábalt, és szétválasztotta az egyházat az államtól, valamint kivívta a szabadságjogokat, köztük a véleménnyilvánítás szabadságát mindenki számára.

Ugye nem gondolja senki sem komolyan, hogy Európában, demokráciában helye lehet az iszláméhoz hasonló szabadság-felfogásnak? A szabad ember egyetlen dolgot nem tud tolerálni, ha valaki a szabadságát akarja korlátozni! Vegyük észre, most éppen a Magyar Muszlimok Egyháza elnökének a nyilatkozatából, hogy a kereszténységnek és az iszlámnak alapvetően különböző az értékrendje. Hiszen a társadalom számára a kereszténység szent könyve, a Biblia az állam és az egyház szétválasztását és liberális demokráciát, az iszlám Korán pedig (békés?) vallásos diktatúrát tanít!

- o -

Ökumánia: az iszlám a béke és a tolerancia vallása

Kiss Ulrich jezsuita álláspontja

Published
by
zolesz
on 2015. január 11., Vasárnap
in SHTF, egyház, gondolkodom, gratula, iszlám, vallás and érdekes ember
. 0 Comments

Nem voltak nagy várakozásaim a párizsi merénylet egyházi kommentárjaival kapcsolatban, de amit Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, a Managenent by Jesus szellemi atyja követett el a blogján, az azért meglepett:

„Egykor egy amerikai elnök a szabadság jelszavává tette szállóigévé vált hitvallását: „Ich bin ein Berliner”.Mindenki tudta, hogy ez sem származási- vagy lakhelyet, sem illetőséget nem jelölt meg, hanem egyértelmű ideológiai álláspontot. Valójában Kennedy vallomást tett, kiállt egy fenyegetett város mellett, a szabadság mellett.  Senkinek sem jutott eszébe, hogy ellenszózatként kijelentse: Nem vagyok berlini. Én azonban ma kimondom: Nem vagyok Karcsi... Je ne suis pas Charlie. Persze nem lenne okos gomblyukamra tűzni az ellen-kitűzőt, mert a sok szabadságszerető tüntető egyike-másika még megverne. Jobbik esetben. Mert toleránsak.



Nyelvtanilag a tegnap óta divatos „Je suis Charlie” annyit jelent mint „Ich bin ein Charlie” (Németül: Karlchen…), és állítólag a szolidaritás jele a szólásszabadság mellett. Bármely tévécsatornát kapcsoljuk be, bármely nyelven, ugyanazok a képek, ugyanazok a nyilatkozatok. Már ez is kissé megingatja bizalmamat a szólásszabadságban. Tényleg Ausztráliától Koppenhágáig mindenki mindenben egyetértene? Nekem ez valahogy gyanús. Nincs ellenvélemény?

Félreértés ne essék, a gyilkosság gyilkosság marad, nem lehet mártíromsággá stilizálni, még ha a merénylő testvérpár ezzel az illúzióval is ment a halálba. Azt se vitatja józan ember, hogy a piaci vásárlók, a túszok, legyilkolása nem igazolható semmiféle ideológiai diskurzussal. Ők áldozatok, nem vértanúk. De az újságírók sem vértanúk, akárhogy is próbálják a kollégák azzá szépíteni őket. Ők ismerték a kockázatot, ami a folyamatos provokációval jár. Az talán kevésbé világos, tudták-e, hogy uszításuknak ártatlan áldozatai is lesznek, toleráns emberek, akik nem gyűlölködnek másképp gondolkodók ellen, mint feltehetőleg a ma megölt bevásárlók voltak.  Feltehetően a vendetta, a bosszú újabb és újabb áldozatokat követel majd. A karikaturisták ezt nem tudták volna? Akkor jobb esetben Jézus szavaival „nem tudták, mit cselekszenek.”  A tulajdonosok viszont, akik a mai napon egymillió példányt adtak el a lapból, a szokásos mennyiség húszszorosát, nagyon is tudták, de nem bánják, mint ahogy a fegyverkereskedők sem siránkoznak a háborúk áldozatai miatt.

A Charlie vagyok kitűzők hordozói pedig fontolják meg, hogy a francia  mondat azt is jelenti: Követem Charliet. Tényleg? A halálba is? A pr-kampány kiötlői hideg számítók. Ők a gyűlölködés nagykereskedői, sőt exportőrei is. Igaz rájuk persze a mondás is: Aki szelet vet, vihart arat.” (Forrás: Ulrich blog)

Idemásolom válaszul Gábor György vallásfilozófus kemény hangú kommentjét, a blogbejegyzés alól:

„Kedves Ulriich Atya! A “kedves” jelzőt kizárólag polgári (zsidó) neveltetésem okán használtam, noha zsidóságom – bizonyára – förtelmes és undort keltő cikked gondolattalanságának esszenciáját követve provokáció, an sich. Egy-két évtizede ismerjük egymást, többször szerepeltünk együtt különböző műsorokban, konferenciákon, s miután a tegeződést nem szokás felmondani, tegeződve kérdezlek: nem szégyelled magad ezért az aljas, felelőtlen, ostoba és gonosz írásodért? Jézust is elítélnéd, aki egész fellépésével provokálta ( hogy a te terminológiádat használjam) a környezetét, Kajafást? Vagyis Jézust is méltán feszítették meg? A kopt kereszténység is provokáció lenne puszta létével a muszlim világ kellős közepén? A muszlim terroristák által lemészárolt keresztények is provokálnák az iszlám világot, akiket aztán az állig felfegyverzett vadállatok a legkegyetlenebb módon mészárolnak le, nap mind nap, tegnap is, ma is, holnap is? Jézus is, a keleti keresztények is “szelet vetnek és vihart aratnak”? Tudod te, miket hordasz össze? A világ szegényei is provokálnák a tisztes polgári lakosságot, aminek aztán a jezsuita Ferenc pápa is bedől? Olvastad te a jezsuita Karl Rahnert vagy Henri de Lubacot, hogy csak egy-két “tanult” társadat említsem tanulatlan személyed mellett? Nem kérem számon ostobaságod, ehhez privát jogod van. De felelőtlenségedet és súlyosan keresztényellenes attitűdödet, kivált, hogy azt blogodon, afféle szellemi környezetszennyezés módján terjeszted, számonkérem. És javaslom, álláspontodat osszad meg a továbbiakban mindazokkal, akik éppen most vagy a jövőben veszítik el szeretteiket, gyermekeiket, szüleiket, rokonaikat, barátaikat egy-egy hasonlóan” kiprovokált” vadállati terrorakció során. Gábor György”

Két dolgot tennék hozzá a fetiekhez. Az egyik az, hogy a katolikus egyház évezredes hagyományos hozzáállása a szabad véleménnyilvánítás elhallgattatásának erőszakos szándéka, amin a II. Vatikáni zsinat sem változtatott sokat, inkább csak finomabbá, politikailag korrektebbé tette annak megjelenését. A másik, hogy észrevesszük-e, a blogger az egyháza és szerzetesrendje hagyományának követésében akár a muzulmán terroristákkal való egy oldalra állásig is elmegy, ha „ellenfelei” szólásszabadságának korlátozása lehetőségét érzékeli?

- o -

Utólagos kiegészítés: Értem én, hogy a liberális demokrácia időnként nem véd meg bűnözőktől ártatlan embereket, ez sajnálatos. Azt is látom, hogy az illiberális (azaz nem liberális, hanem a többség által korlátozott) demokráciára egyre „nagyobb az igény”. Azonban az illiberális demokrácia a diktatúra leánykori neve, ahol már nem csak illegális keretek között, hanem törvényszintre emelve és tömegesen valósulnak meg a szabad vélemény-nyilvánítás miatti gyilkosságok és kivégzések. Magyarországon a XX. században (is) voltak ilyenek, tessék csak a fasizmus-nácizmus vagy a kommunizmus gyakorlataira gondolni. Én ezért nem kérek az illiberális demokráciából sem, még akkor sem, ha arra az egyház adna garanciát, hogy jól, a „közjó érdekében” fog működni. Ugyanis a történelem ezt a „garanciát” eddig sosem igazolta vissza. A trón és oltár szövetsége ellentétes a Bibliával is. Ellenben a történelem során kipróbáltak közül, bár az sem tökéletes, de a liberális demokrácia szabadság-felfogása, valamint az egyházi és az államhatalmi oldalak teljes különválasztása felelt meg a leginkább a Biblia szabad akaratról szóló tanításának, így én is arra szavaznék!

- o -

Keresztény-demokrácia?

Az áldozatokat hibáztató és szabadságkorlátozó nyilatkozat Márfi Gyula veszprémi érsektől

Harrach Péter szerint “a sajtó- és szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra”

Ferenc Pápa szerint is „a szólásszabadságnak van határa”

A „meghallgatás” teológiájáról

Published
by
zolesz
on 2014. október 19., Vasárnap
in egyház and vallás
. 0 Comments

„A pápa valóban egy olyan ember, aki hallgat a Szentlélekre. Több alkalommal is beszélt a meghallgatás teológiájáról: szükséges, hogy hallgassunk a világra, különben a világ sem hallgat ránk” – fogalmazott Adolfo Nicolás SJ.

Ha pontos a fordítás, akkor két egymás utáni mondatában keveredett önellentmondásba a jezsuiták vezetője: most a Szentlélekre vagy a világra hallgassunk igazából? Esetleg tökmindegy, csak a világ hallgasson (végre) miránk?

Teológiai álláspontok elővezetésekor jogos lehet hivatkozni a Szentlélek vezetésére. Ez azonban sem nem valami saját intuitív megérzést, sem valamilyen közvéleménykutatáson alapuló trend felismerését nem kellene, hogy jelentse. Azok ugyanis a „világ” kategóriájába tartoznak, a fenti idézet terminológiáját követve.

A Lélek irányításának követése ezekkel szemben a Biblia alapján való gondolkodást, tájékozódást jelenti, ugyanis ennek a megértésében segíti az összes hívőt (1Ján 2:20). Ezt pedig kétféleképpen teszi: személyes bibliatanulmányozás során megvilágítja a hívő értelmét, illetve a tanítás ajándékán keresztül bizonyos hívők segítenek másoknak megérteni az Írásokat (Neh 9:20, 1Kor 2:14-16, Ef 1:15-18).

A Lélek a hívőnek egyrészt általános bibliai igazságokat, másrészt próféciákat tanít. Egyik a másik területtel együtt világosodik meg, külön-külön nem is lehet mélyebb megértésre jutni. És mindezeket meg is erősíti, de nem valamiféle érzelmeken keresztül történik ez, hiszen azok nagyon csalfák lehetnek, hanem kizárólag Isten írott Igéjén keresztül, összhangban azzal (Ef 6:17). És ha összhagnban az „Istennek beszédével”, akkor nem összhangban annak az ellentétével: a világ beszédével.

Csak a canterburyi érsek?

Published
by
zolesz
on 2014. szeptember 20., Szombat
in egyház and vallás
. 0 Comments

A zseniális brit politikai szatíra, az Igenis, miniszterelnök úr! egyik jelenetében James Hacker, a naiv kormányfő egy anglikán püspök kinevezéséről konzultál közigazgatási államtitkárával, a cinikus Sir Humphrey Appleby-val:

Hacker: Humphrey, kiket hívnak modernistának az anglikán egyházban?

Sir Humphrey: Nos, modernistán általában a nem hívőket értik.

Hacker: Úgy érti, hogy ateistákat?

Sir Humphrey: Dehogy, miniszterelnök úr. Egy ateista lelkésznek le kellene mondania a fizetéséről. Ezért amikor már nem hisznek Istenben, kinevezik magukat modernistának.

Hacker: Az egyház ezek szerint egy ateistát javasol Bury St Edmunds püspökének? Hogy lehet ez?

Sir Humphrey: Könnyen! Az anglikán egyház ugyanis elsősorban társadalmi szervezet, nem vallási.

Hacker: Komolyan?

Sir Humphrey: Persze. Része Nagy-Britannia gazdag társasági szövetének. Olyan fickókat kell kinevezni püspöknek, akik képesek szépen beszélni, és tudják,  tudják, melyik kést és villát kell megfogni egy elegáns vacsorán. És értenek a nép nyelvén is.

Hacker: Tehát az ideális püspökjelölt egy társasági ember és szocialista keveréke?

Sir Humphrey: Pontosan.

Forrás: Bevallotta a főpap: kételkedik Isten létezésében

Vallások közötti együttműködés?

Published
by
zolesz
on 2014. szeptember 06., Szombat
in Biblia, Közel-Kelet, egyház, politika and vallás
. 0 Comments

A közel-keleti helyzetről és a konfliktusokban a vallások közötti együttműködésről beszélt egymással Ferenc pápa és Simon Peresz volt izraeli államfő csütörtöki vatikáni találkozójukon.

A 91 éves izraeli politikus, akit 1994-ben Nobel-békedíjjal tüntettek ki, azt hangoztatta, hogy amikor a terroristák a hit nevében gyilkolnak embereket, az ENSZ szerepét a vallásoknak kell átvenniük. A vallások ENSZ-szervezete, ahogyan Peresz nevezte (Egyesült Vallások Szervezete), egyetemes nyilatkozatban fektetné le a jelentősebb vallások által elfogadott értékeket. Simon Peresz a nemzetközi vallásközi szervezet élére Ferenc pápát javasolta.

Egyfelől a kiállás a béke mellett helyes. Pláne Izrael esetében fontos, hogy a közel-keleti háborús események kapcsán a keresztények kiálljanak elsősorban Izrael, másodsorban minden emiatt szenvedő ember mellett. Azonban nagy kérdés, hogy ennek a fenti egyeztetésről szóló hírek szerint kell-e megtörténnie.

Meglepő, hogy a zsidó politikus éppen attól a római egyháztól vár segítséget, amelyik még csak részben kezdte el a szembenézést az Európában két évezrede létező antiszemitizmussal kapcsolatos szerepvállalásával és felelősségével. Az igaz, hogy a Vatikán ma barátságos gesztusokat tesz a zsidó állam felé, és a (politikai) antiszemitizmust elítéli, azonban a teológiai antiszemitizusát talán még fel sem ismerte, vagy ha némelyek igen, igazából hallani sem akarnak a témáról.

Az viszont sajnos nem meglepő, hogy Ferenc pápa azt gondolja, hogy ezen a téren az egyházának aktív nemzetközi politikai teendői volnának. Vélemlényem szerint az Egyház társadalmi tanítása, amely a Katolikus Egyház aktív világpolitikai szerepvállalását szorgalmazza, maga is helytelenül alkalmazza (ha egyáltalán) a bibliai tanításokat. Ebből következően az erre felépített egyházi gyakorlat is csak téves lehet.

Külön érdekessége a jelenségnek a különböző vallások irányában megjelenő ökumenikus hozzáállás. Mintha a „jelentősebb vallások által elfogadott értékek” terén lehetne egy olyan közös nevezőt találni, amely garantálhatná akárcsak azt a minimumot is, hogy egymás kiirtására ne törekedjenek a fanatikus mozgalmak! A vallási ellentétek „elsimításának” a szándéka a történelem folyamán talán a legtöbb muníciót adta más népek kiirtására, amiben a keresztények is, - sajnos hosszú évszázadokon keresztül - élen jártak. Mire alapozhatjuk azt, hogy eztán majd biztosan máshogyan lesz?

A dologban a legizgalmasabb az, amit Izrael helyzetével kacsolatban a Biblia pontosan megjövendöl. A próféták szerint ugyanis a végső időkben Izrael biztonsági okokból egy hétéves szerződést fog kötni egy személlyel, ami garantálni fogja a zsidó állam katonai biztonságát erre az időszakra. Ezt a szerződést azonban az érvényeségi ideje felénél meg fogják szegni, ami után Izrael történelmének legnehezebb három és fél éve következik. Vajon már most ennek a szerződésnek a szándékát látnánk megjelenni a nemzetközi politikában?

Biztosat nem tudhatunk efelől, azoban a fent belinkelt hírt, mint jelenséget első olvasatra nagyon érdekesnek tartom. Kvízkérdésem: ki lesz az a bibliai személy, akivel Izrael a hétéves biztonságpolitikai szerződését meg fogja kötni?

Orbán és a közjó

Published
by
zolesz
on 2014. június 14., Szombat
in egyház, politika and vallás
. 0 Comments

„Tehát én úgy fogalmaznék, hogy Magyarországon eddig két rendszerváltás volt: volt egy 1990-ben, ami egy átmeneti korszakot eredményezett, ezt mindenfajta nehézség és sok zavaros esemény után 2010-ben lezártuk, és egy másodk rendszerváltást hajtottunk végre, aminek most éljük a negyedik évét. A két rendszerváltás között az a döntő különbség van, hogy az első rendszerváltás eredményeképpen nem sikerült létrehoznunk azt a Magyarországot, és azt a politikát, amely a középpontba a közjót állította volna. Azt gondolom, hogy 2010-ben az új alkotmány megszövegezésével ez megtörtént, amit alaptörvénynek nevezünk, ez nem liberális alkotmány, az első rendszerváltás után kialakult rendszer egy liberális rendszer volt, ahol csak az egyéni érdekekre összapontosítottak, a közérdekre nem, nem is szabályozta semmi, nem is kényszerítette ki semmi sem a politikusoktól azt, hogy a közjót szolgálják, az egyéni érdekekből kellett kiindulni. Most azonban egy olyan alkotmányunk van, ami a közjóból indul ki, és amely ilyen értelemben egy nemzeti alkotmány, tehát azt gondolom, hogy az első rendszerváltás hibáit, fogyatékosságait minden érdeme elismerése mellett, ez a második rendszerváltás 2010-ben orvosolta, és mi ennek a jegyében végezzük most a munkánkat.” (az utolsó gondolat Orbán Viktor, 2014. június 13. péntek reggeli interjújából, Kossuth Rádió)

Rossz érzésekkel hallgattam tegnap reggel a miniszterelnöki riportot. A közjó eszméje politikai értelemben ugyanis a többség akaratának a rákényszerítését jelenti a kisebbségre. Ilyen értelemben az ő számukra a választási szabadság korlátozása. Ahol - és erre fontos odafigyelni - a korlát nem a másik ember szabadsága, hanem egy ködös célok mentén kidolgozott eszmerendszer előírása - immár mindenkinek. Egyszer már utánanéztem annak, milyennek is képzelik el a közjó fogalmát azok, akik azt a politikusok számára kifejlesztették az Egyház társadalmi tanításában. Ennek a hozzáállásnak a történelmi tapasztalatok szerint sosem lett jó vége…

- o -

Afterpost: Orbán Viktor Kötcsei találkozón elmagyaráztata a tusványosi „illiberális demokrácia” kifejezést: „se neki, se a Fidesznek nincs semmi baja a demokráciával vagy a versenygazdasággal, csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy ez a „liberális” jelző nélkül, akár a „keresztény”, illetve „jobboldali” jelzőkkel is működhet„. Igen, én is pontosan így értelmeztem a beszédét.

- o -

Adolf Hitler 1945 januári, utolsó újévi beszédében a következőket mondta: „A liberális korszak már rég eltűnt, mindenütt összeomlóban van a demokratikus államforma is, amely teljes kudarcot vallott. Könyörtelen harcot hirdetek ez ellen a kivénhedt társadalmi rend ellen, és ezt a harcot a legrendíthetetlenebb hittel folytatjuk.”

Érdekes: Orbán rendszerére nincsenek szavak

A „keresztény” kontemplációról

Published
by
zolesz
on 2014. június 07., Szombat
in Biblia, New Age, egyház, kultúra and vallás
. 0 Comments

A jezsuita bloggerek oldalán jelent meg a Buddhista meditáció vagy keresztény kontempláció? - Az imádkozás harmadik fokozata Szent Ignác szerint című, egy egészen kölönleges imádkozási módszerről szóló írást. Az alaphelyzet az, hogy az íróhoz (aki jezsuita szerzetes) bemegy egy tanítványa, és beszámol neki egy számára kötelezően előírt lelkigyakorlattal kapcsolatos félelméről. A diák alapkérdése az, hogy a jezsuita kontemplatív imádkozási módszer alkalmazása során igaz-e, hogy „az ördög lesben ilyenkor áll és bárkit behálózhat…”

Szent Ignác módszere szerint az imaidő kitöltésének három módja van. Az első egy az érzékszerveket és a fantáziát is bevonó, élményszerű elképzelése bizonyos szentírási jeleneteknek. A második a haladóbbak számára van, akik már egy-egy mondattal, mondatrésszel is képesek hosszabb ideig foglalkozni. A leginkább elmélyültek pedig egyetlen szónál vagy szókapcsolatnál maradnak, amit a légzésük ütemére ismételgetnek akár órákon keresztül is. A cikk írója a tanítványával történt beszlégetése végéről a következőket meséli el:

„Visszafordulva még megosztotta, hogy az volt a kulcsmondat a számára a beszélgetésünkből, amikor egy ponton azt találtam mondani: a szentignáci lelkigyakorlatokban nincs semmiféle keleti spirituális befolyás. (…) Kár is lett volna folytatnom a magyarázatot. Óvakodnom kellett volna attól, hogy még ezek után összezavarjam azzal a véleményemmel, miszerint a keleti és a nyugati spiritualitás között ezen a fokon már aligha van lényegi különbség. A keleti szentekről Jézus Krisztus és az ő szeretete sugárzik. Az utak ugyanis a misztikában összetartanak…”

„(…) Az imádkozás harmadik módja abban áll, hogy minden egyes be- és kilégzésnél elménkben imádkozunk, mialatt a Miatyánk vagy más ima egy szavát kimondjuk. Az egyik lélegzetvétel és a másik között tehát csak egyetlen szót mondjunk ki. A két lélegzetvétel között gondoljunk főleg ennek a szónak jelentésére, vagy arra a személyre, akihez imádkozunk, vagy saját magunk semmiségére, vagy arra a különbségre, ami azon személy akkora méltósága és a mi saját kicsinységünk között van. Ugyanezen a módon és ugyanezen szabály szerint járjunk el a Miatyánk többi szavánál is. (…).” (idézet Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatos könyvéből)

Tehát szent Ignác kifejlesztette, és a jezsuiták terjesztik az ima fent említett „kontemplatív” technikáját. Nézzük meg, mit tanít az imáról a Biblia, illetve Jézus az újszövetségi hívők számára az Úr imájában!

Máté 6:9-13 és Lukács 11:2-4 semmiképpen sem egy előírt, rituális ima-minta. A tanítványok kérésére Jézus így vezeti be a választ Máté 6:7 szerint: „És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.” Jézusnak az ima mikéntjére vonatkozó, konkrét útmutatása, a Mi Atyánk kezdetű ima egy hat pontból álló vázlat:

1) „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben.” - Az ima címzetteje Isten az Atya, és nem a Fiú Jézus vagy a Szentlélek, sem angyaok, szentek vagy bárki más. 2) „Szenteltessék meg a te neved.” - Isten jellemvonásain és a hívőhöz való viszonyán elmélkedünk. 3) „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.” - A harmadik részben imádkozhatunk, hogy Isten célja beteljesüljön és elvégződjön a történelemben. Ide tartozik a végső időkre vonatkozó próféciák (mielőbbi) beteljesedésének a kérése. 4) „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” - Személyes ügyeink, azonnali szükségleteink a negyedik rész témája. 5) „És bocsásd meg a mi vétleinket, mikppen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” - Ezzel magszabadulunk a vétleink által keletkezett adósságtól. 6) „És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.” - Itt a próbáinkban való helytállásunkért imádkozunk.

Az egyéni imával kapcsolatban fontos dolog, hogy az ima az írás határozott parancsain és ígéretein nyugszik. Az ima szubejktív feltételei a komolyság, a tisztelet, az alázat, a sürgetés vagy kitartás, a kérés, az Isten akaratának való alávetettség, az engedelmesség, a Jézussal való közösség, a megbocsátó hozzáállás, az igaz bűnbánat, igazságosság, bátorság, buzgóság. Bűnvallás. A test és elme ébersége az értelmi éberséget, óvatosságot jelenti (lásd: Mt 26:41 és Mk 14:38-39). Hit az isteni meghallgatásban és válaszadásában. Az ima Jézus nevében, azaz az ő érdemeire, a megváltottságunkra és a vele való kapcsolatunkra hivatkozva hangzik el. A tartalmában rendszerezett, jogos érvekkel alátámasztott imára a legjobb példa János 17:1-26-ban Jézus főpapi imája, mely során 1-8 között magáért, 9-19 között a tizenegy tanítványáért, majd 20-26 között a később megváltó hitre jutókért imádkozott.

Magam a tudatosan összeszedett és az Írás alapján rendszerezett biblikus imádság, illetve a szent Ignác által kidolgozott, ismétléseken alapuló, szubjektív intuitíciókat keltő, sőt a légzéstechnikájával (akár) módosult tudatállapotban végzett kontemplatív imamódszer között komoly különbséget vélek felfedezni. A Jezsuita rend (Jézus társasága) tagjainak általános vonzódása az efféle (keleties) spiritualitás iránt nagyon érdekes és „fület csiklandozó” foglalatosság lehet sokak számára. Azonban ezt én igazolás nélküli, elég komoly teológiai elhajlásként tudom csak értékelni - a névadójuknak, Jézusnak a Bibliában lefektetett, fent említett példájához és tanításához képest.

Felhasznált irodalom: www.bibliatanitasok.hu