Nem keveset hallunk arról, hogy a most véget érő EU-programozási időszakban nem sikerült megfelelő hatékonysággal és eredményességgel lehívni az elvileg Magyarország rendelkezésére álló úniós támogatási keretet. 2004 óta az EU tagjai vagyunk: fizetjük az úniós adókat, korlátozások nélkül megnyitottuk a piacainkat a sokkal tőkeerősebb multinacionális vállalatok előtt. Jogos az elvárás, hogy legalább ebből a forrásból szerezzünk vissza minél tőbbet a tagságunk „költségeiből”, nem? De!
A Magyar Mérnöki Kamara szerint az állam a 2014-2020 közötti EU támogatási program lebonyolítására egyfajta „állami tervszolgáltató intézetet” is létrehozna. Idézet a 1731/2013 (X.11.) kormányhatározatból:
„A Kormány elkötelezett abban, hogy a 2014-2020-as programozási időszakban az úniós források felhasználásához kapcsolódó feladatok ellátása során felszámolja a korábban kiszervezett tevékenységeket. Ezen feladatokat a jövőben az állam, a meglévő belső erőforrásaira építve, azokat kibővítve kívánja megvalósítani annak érdekében, hogy elősegítse a befolyásmentes, szakmai szempontú, gyors döntéshozatalt és végrehajtást.
5, (…) A nagy infrastrukturális projektek, valamint az állami tulajdonhoz kapcsolódó ingatlan beruházások esetében, a tervdokumentáció összeállítása állami szolgáltatásként, állami kapacitással történik meg.”
Mi mondjak, ezt nehéz másként értelmezni, minthogy lesznek állami tervezővállalatok és/vagy tervezési osztályok az állami vállalatoknál, a beruházások műszaki tervezésére. A fentiek alapján azt hiszem jogos az aggodalom azoknál a nagyobb tervező és projektmenedzser cégeknél, amelyek az úniós forrásokból finanszírozott projektek műszaki tervezésére vagy lebonyolítására szakosodtak, például az út- és vasútépítés, vagy a környezetvédelem, illetve a magasépítés területein.
Megjegyzem, az állami keretek között végzett mérnöki munka hatékonyság-növelő hatásáról, gyorsaságáról, nagyobb eredményességéről, befolyás-mentességéről nem vagyok teljesen meggyőződve. Nem baj, néhány évet rászánunk a próbálkozásra! Aztán ha nem jött be, hát majd kiszervezzük újra őket…
Ajánlott irodalom: Koós.hu - Állami megbízások állami tervezőkkel„Mivel az elmúlt cca. 10 évben az állami beruházások szinte teljes egésze kizárólag EU-s forrásokból épült, nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy ez a rendelet mit eredményezne.”
„Úgy volt, hogy a litván fővárosban ünnepélyesen aláírják 4 ex-szovjet tagállam és az EU társulási szerződését. Ez lényegében egy 2014 őszén élesedő szabadkereskedelmi megállapodás lenne, de ösztöndíjprogramok és egy csomó minden benne volt még. A 90-es években ilyet irt alá Magyarország, és a többi, 2004-ben csatlakozott tagállam is.
Először Örményország táncolt ki, még szeptemberben. Aztán egy hete Ukrajna lépett vissza. Maradt Moldávia és Grúzia. Ők aláírták. A négy reménybeli csatlakozó közül mérete és stratégiai pozíciója miatt Ukrajna messze a legfontosabb. Visszalépése azt jelenti, hogy Európa nyugati fele vereséget szenvedett Oroszországtól a befolyási övezetekért vívott küzdelemben.
Oroszország nagyon bekeményített. Örményországot állították át először. Örményországnak területi viszálya van a sokkal erősebb Azerbajdzsánnal, Karabah hovatartozásáról. Karabah most kvázi önálló, az örmények irányítják, és az azeri hadsereg évtizedek óta körbeveszi. Az örmények azért tudják megtartani, mert az oroszok mellettük vannak. Van orosz katonai bázis Örményországban, és ezért az azeriek nem támadnak.
Ahogy közeledett a vilniusi aláírás időpontja, az oroszok augusztusban váratlanul fegyvert adtak el az azerieknek, 1,5 milliárd dollár értékben. Majd szeptemberben Putyin Moszkvában közölte az örmény elnökkel, hogy mehetnek az EU felé, de akkor bukják Karabahot. Az örmény elnök helyben bejelentette, hogy semmit sem fog aláírni Vilniusban.
Nyáron kezdődött Ukrajna regulázása is. Oroszország váratlanul embargót hirdetett egy csomó ukrán termékre, jelentős vasúti és katonai megrendelések álltak le. Emiatt 25 százalékkal csökkent az ukrán export, és 1,5 százalékkel az ukrán gazdaság teljesítménye.
Aztán ősszel az oroszok azt mondták, hogy felemelik a földgáz árát. Majd azt, hogy egyáltalán nem szállítanak gázt, mert Ukrajna túl sok pénzzel tartozik. Ha nincs gáz, akkor Ukrajna megfagy a télen, és az ipar teljesen leáll.
November 9-én Janukovics titokban Moszkvába utazott, aztán a múlt hét elején Szentpétervárra. Éjszakába nyúlóan tárgyalt Putyinnal, és úgy jött ki, hogy nemet mond Európára. Az alku részletei nem nyilvánosak, de szinte bizonyos, hogy a kereskedelmi embargó és a földgáz ügyét is megoldották.”
Szépen halad előre a egységesülő világrend létrehozásának folyamata. Ha történelmi léptékben nézzük, a centrumok hatalmi terjeszkedéseinek függvényében a perifériákon ide-oda csapódnak az államok. Ezek az átrendeződések azonban a lényegen nem változtatnak. Most például megerősödőben van az elmúlt évtizedekben átmenetileg legyengült orosz érdekszféra: Putyin terve 2015-re létrehozni az Eurázsiai Úniót. Kis lépésekkel haladunk affelé a szükséges világpolitikai színtér felé, amit a Biblia prófétái a végső idők történéseihez leírnak.
Ukrajna az orosz és az európai befolyási övezet határán legatyásodva keresi a maga megoldásait. A múltja kelet felé, a vágyai nyugat felé húzzák. Ha békén hagyják, vagy megengedik neki, akkor talán a vágyait követheti az EU felé, de milyen áron és milyen várható eredménnyel? Az Európai únióhoz az idő múlásával egyre sanyarúbb feltételekkel lehet csatlakozni. Az új piacokért a nyugat egyre kevesebbet fizet, miközben egyre többet követel.
Úgy látszik, az EU-társulási megállapodásért „cserébe” Ukrajna befogadná a Nyugat-Európa számára egyre terhesebbé váló romákat. A biznisz röviden: pármilliárd euró az infrastrukturális felzárkóztatásra és a piacért az elitnek (a pézszivattyú üzembehelyezéséért), párszázezer antiszociális romával megspékelve. Mindez a demokrácia és az emberi jogok nagyobb dicsőségére! Így lesz Ukrajnában is jólét. Hiába, nyugaton már minden tökéletesen működik, az EU gazdasága dübörög, nem beszélve az USÁ-ról. Az a néhány beilleszkedni képtelen roma a szeméttel együtt mehet a perifériára. Valamit valamiért!
Az Európai Únióban az áru, a szolgáltatás, a személyek és a tőke szabad áramlása alapkövetelmény. A modern piacgazdaság erre épül, ez hivatott megoldani a még fennálló egy-két „apró problémát” a sikeres nyugati társadalmakban. Pedig a problémakezelés maga a probléma! A nemzetek, beleértve a gazdagokat is, képtelenek alkalmazkodóni az exponenciálisan növekvő globalizáció hatásaihoz. Hihetetlen módon átalakul a gazdaságok szekezete, amit a munkamegosztás érdekében központilag átszerveznek, a multinacionális vállalatok érdekeinek megfelelően. Emiatt mindenhol megnő a munkanélküliség, beindul a gazdasági migráció, összekeverednek a kultúrák, szétesnek a családok és a helyi közösségek.
Aki nem tud beilleszkedni az új módiba, az mehet a szemétdombra. Most még csak háromszázezer roma a nyugati nagyvárosokból, később majd a lemaradó régiók, nemzetek? Pedig ezek az emberek a saját közösségeikben még boldogan megvoltak. Mára viszont gazdasági/politikai menekültekké váltak, gyökértelen individumokká, problémákká, akikkel soha senki nem fog tudni mit kezdeni, így a szegény ukránok sem.
„A 2013.11.21-i döntés értelmében Ukrajna nem lép be az Európai Unióba. A héten kellett volna aláírni a csatlakozási szerződést. Márpedig semmit sem fognak aláírni. Az EU döbbenten fogadta az ukrán döntést. A kormány kijelentette, hogy sokkal fontosabbak számára a FÁK országokkal és a vámunió országaival fennálló kapcsolatai, mint az, amit jelenleg az EU ígérni tud.”Folytatás innen.
Elgondolkodtató. Ukrajna nem a mi Európai Úniónkat válaszotta, hanem az oroszokat. Az, hogy mi annak idején kiszabadulhattunk az orosz fennhatóság alól, valószínűleg egy rövid és különleges világpolitikai helyzetnek volt köszönhető. Egy ilyen lépés ma valószínűleg nekünk sem lenne lehetséges.
- o -
Itt persze érdemes szólni Kelet-Európa tapasztalatáról. Az uniós integrációt követően a reálgazdaság összeomlásának negatív kihatását kezdetben sikerült enyhíteni a nyugat-európai bankok nyújtotta olcsó és elérhető fogyasztói hitelekkel. Mindez egyfajta eufóriát váltott ki. Most azonban bekövetkezett a kijózanodás. A régi üzemek lepusztultak, romlik az infrastruktura, lezárult a „gazdasági csoda”. (Oroszország hangja)
A Pénzügyi Szemle Online Blog megmondta, miért működik jobban az USA az eurozóna államainak közösségénél. Mert mostanra már kisebb lett a különbség közöttük. Hogy miért?
A kutatók hangsúlyozzák, hogy a sikeres monetáris uniónak négy fontos alaptételnek kell megfelelnie: integrált belső piac a termékek és szolgáltatások szabad áramlásával, hasonló reakció gazdasági sokkok esetén, munkaerő magas fokú mobilitása és végül a közös költségvetés.
1) Az integrált belső piac kitágítása kontinentális méretűre tönkreteszi a sokszínű helyi termelést, ugyanis a globális multinacionális cégek termékei az árversenyben kiszorítják a helyieket, majd monopolhelyzetbe kerülnek. 2) Globális piac nélkül a hasonló reakciókra sem lenne szükség, hiszen a gazdasági problémák is helyben maradnának, nem terjednének szét a világon. 3) A mukaerő magas fokú mobilitása egy gyökerét veszetett, multikultúrális maszává változtatja a családokat és a nemzeteket, ahol minden más érték alá van rendelve a rendszer okozta legnagyobb problémának, a finanszírzás előteremtésének. 4) A közös költségvetés a gazdasági erőközpontok számára a „legközösebb”, és a gyengébben érdekérvényesítők számára egyre kevésbé „közös”.
„Aki nem ismeri a történelmet, az arra a sorsra juthat, hogy újból átélje azt”
Az európai integráció szükségességét történelmi okokkal szokták magyarázni (legtöbbször a béke biztosítékaként tűntetve fel az Úniót). Én most egy jól dokumentált magyar történelmi példán keresztül szeretném cáfolni ezt a hiedelmet.
Az alábbi írásnak különleges aktualitást ad a nemrég levonult, minden korábbinál magasabb dunai árhullám, a földtörvény közelgő zárószavazása, és az EU illetve az USA közötti szabadkereskedelmi tárgyalások megindulása.
Nem is gondoltam volna, hogy az alföldi organikus tájgazdálkodás már a törökvész idején megsérült. A tönkremenetel már akkor elkezdődött, és a később meghozott, sorozatosan rossz politikai döntések vezettek el a mai állapotokhoz. Kiindulásul csak jegyezzük meg, hogy nyaranta pontosan annyi víz hiányzik az Alföldről, mint amennyi az áradások során lemegy a gátak között. De az Alföld mezőgazdaságának vizsgálata a végére önmagánál sokkal-sokkal messzebb fog vezetni, mint gondolnánk, ezt megígérem!
Az áradások természetes és mesterséges fokokon keresztül jutottak ki az ártérre évszázadok, vagy inkább évezredeken át. A víztöbbletet az erdők: a talaj és a növényzet raktározták el magukba, ez segített átvészelni a szárazságot. Nem elsősorban a szántóföldi növénytermesztés, hanem a dús füvű legelőkre alapozott állattartás, a dzsungelgyümölcsösök termése és a halászat biztosították a faluközösségek megélhetését. Ez az idilli helyzet az utolsó néhány évszázad alatt formálódott át a mai, fenntarthatatlan állapotáig.
1, A XVIII. századra alakult ki a Vadvízország. A török háborúk hadicselekményei miatt sok helyen elmaradt a fokok karbantartása, vagy maga a lakosság árasztotta el azt hasonló célokból. A háborús várépítésekhez a fát erdőirtásokból fedezik. Ezek a beavatkozások azonban még gyoran maguktól helyreálltak volna. Azonban…
2, A török kiűzése után, a habsburg uralom idején az osztrák hadsereg élelmezésére a déli területeket jelölték ki. A szállítás északi irányba a folyókon, hajóvontatással történt. A folyamatos útvonal kialakítására a fokokat eltömték. A magyar földesurak az osztrák üzlet érdekében minél több faluközösségi területet alakítottak át szántóvá, beszűkítve vagy megszűntetve a korábbi ártéri gazdálkodás lehetőségeit. Az erdők helyét szántók vették át, melyeknek sokkal kisebb, szinte zéró a vízmegtartó képessége, a víz viszont rendszeresen megérkezett…
3, A Tisza átfogó szabályozása 1846-ban Szechenyi István javaslatára kezdődött meg, és az 1930-as évekre fejeződött be. A folyó vonalának kiegyenesítése miatt a hossza 2/3-ára csökkent, a víz esése 3,7-ről 6cm/km-re nőtt, ennek eredményeként a víz lejutása ma 2-2,5 X rövidebb ideig tart, mint a szabályozás előtt. Az árvízvédelmi töltésekkel megakadályozzuk a folyó rendszeres öntöző hatását, illetve a víz folyóba való visszaáramlást, ami viszont tartósuló belvizes állapotokat okoz. Ennek eredményeképpen az Alföldön mára uralkodóvá vált a nagytáblás, iparosított, szántóföldi művelés.
4, A folyók a hordalékukat kénytelenek a gátak között lerakni. A hegyvidéki erdőirtások, illetve az egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt a folyók áradáskori vízszintje évről évre egyre magasabb. A folyószabályozás 4,4 millió hekrárt tett belvízveszélyessé, ami éppen meghaladja a 4,3 millió hektáros árvízmentesített terület nagyságát is…
5, A kialakult helyzetet ma a környezetvédelem mellett leginkább a területalapú támogatások betonozzák be, mely a legtöbb kifizetést adó szántó művelési ágat ösztönzi (erdő helyett a termőterület 80%-a mára szántó besorolású). A rendszer pazarlóan drága, kockázatos, illetve megfosztja a gazdálkodókat az egyéb haszonvételektől is, mint pl. a termőréteg természetes (műtrágya nélküli) megújulása, vagy a halgazdálkodás. De már az öntözés költségeit a mezőgazdaság képtelen kitermelni. A műtrágyázás költségei csak 2010 és 2011 között, a 10,5%-os mennyiségi növekedés mellett 40%-kal növekedtek!
A megoldás nem a mesterséges Vásárhelyi Terv tározóépítései (VTT). Hanem a mélyártereknek a folyó életébe való újbóli bekapcsolás lenne, hosszú távra kiváltva ezzel a műtrágyázás, az öntözés és az árvízvédelem megfizethetetlen és egyre csak növekvő költségeit. Persze a szántók visszaszorulnának a magasabban fekvő területekre, ezt azonban bőven ellensúlyozhatnák a legeltető állattartás és a gyümölcsészet, a nádgazdálkodás vagy a halászat megjelenésének új megélhetési alapjai. Plusz drasztikusan lecsökkentve az árvíz és belvíz, valamint az aszály fenyegetését és az általuk okozott károkat.
Széchenyi célja (is) a „térség felzárkóztatása” volt a folyószabályozásokkal. Másfél évszázaddal később azt látjuk, hogy a célja nem teljesült. Közpénzből ugyan a belvízre és az árvízre sokat költünk, de az aszályra nincs válaszunk. A mai, területalapú támogatások szinte csak egy szűk kört gazdagítanak, akik a szántóikról talán nem is elsősorban terményeket, hanem területalapú és úniós támogatásokat „takarítanak be”. Ameddig és ahogy támogatják, de utána…?
A táj kizsákmányolásának hasznából az ott élők nem részesülnek, az Alföld elnéptelenedőben van. A termőföld külföldi kézre jutása még a területarányos támogatásokat is egyre növekvő arányban fogja 2014. május 1-től kiszivattyúzni az országból. Pedig a megoldás egyrészt a helyben élők földhözjuttatása, a nagybirtokokkal szemben a kisbirtokok létrehozása, és a támogatáspolitika gyökeres megváltoztatása lenne, nem mellékesen a természettel összhangban történő, végre fenntartható gazdálkodás javára.
Nehéz nem észrevenni, hogy a probléma hogyan kezdődött. A Habsburg birodalom egy nemzetek közötti munkamegosztást hozott létre. A Magyar Alföld lett az uralkodó birodalomnak is az éléskamrája. A „nemzetközivé vált” gabonaüzlet hirtelen szántóterület-igény növekedést eredményezett Magyarországon, ez folyamszabályozásokhoz vezetett, az pedig egy fenntarthatatlan mezőgazdasági modell megszilárdulásához. Ami már a saját alrendszerén, a mezőgazdaságon túl is károkat okoz.
És most nézzünk egy kicsit magasabbról a dologra! A globalizált világgazdaságnem ugyanezt teszi-e világviszonylatban, mint amit a Habsburg birodalom tett korábban a mezőgazdaság „kiszervezésével”? Csak éppen sokkal nagyobb léptékben! A nemzetközi munkamegosztás kikényszerítése olyan deformálódásokat okoz a helyi gazdaságok évszázadok óta létező, organikus rendszerein, amelyek fenntarthatatlanoknak bizonyulnak. Ezek a negatív jelenségek az elején a (választó-) polgárok számára nem, vagy csak nehezen érzékelhetők. A választott politikusok pedig néhányéves kormányzati ciklusokban gondolkodnak, miközben döntéseik évtizedek, sőt évszázadok alatt fejtik ki, fogják kifejteni hatásukat.
Látni kell, hogy a globalizálódó világ marketingje csak a nemzetközi munkamegosztás áldásos hatásaival promózza magát, a károkozásairól nem beszél! Egyre nagyobb léptékben és egyre olcsóbban termelnek, legalábbis rövid távon. Nyilván célszerű volt az osztrákok számára is annak idején a jó termésátlagú Magyarországról importálni a jó minőségű, olcsó gabonát, a magyaroknak pedig jó üzlet volt exportálni azt.
A nemzetállamon kívülről származó extra, fizetőképes kereslet deformálta a magyar mezőgazdaság szerkezetét. Ennek kiszolgálására a politika közvetlenül beavatkozott a természeti környezetbe is, aminek a mai állapota egyre fenntarthatatlanabb, a jövője katasztrófális.
Az Európai Únió sorra veszi tagjai közé az arra „felkészült” tagállamokat. Sőt, éppen szabadkereskedelmi egyezményt akar kötni az USA-val. Ahogyan a Habsburg Birodalomnak a magyar piac és az adók, úgy az Európai Úniónak is elsősorban a belépő új tagállamok szabadon lerohanható erőforrásai és védtelen piacai kellenek. A „kvalifikáló” tagállamok teendőit a nemzeti jogszabályalkotásuk számára központilag előírják, a gazdaságukat pedig az egészségtelen struktúrákat létrehozó, központi elvonások és támogatások rendszerével formálják ki és tartják fenn - amíg a pillanatnyi érdekük úgy diktálja. Utána a központ majd megváltoztatja szabályozást, vagy a multicég egyszerűen továbbáll…
Vegyük észre, hogy a független (tradicionális) nemzetállamok egymás mellett élése, a közöttük meglévő védővámok rendszere bár összességében egy alacsonyabb szinten tartotta a gazdasági termelést, de évezredeken keresztül fenntartható gadasági rendszert eredményezett. Azonban már néhány ország nemzetközi munkamegosztása is, amilyen a Habsburg Birodalom és Magyarország kettőse volt, az utókor számára csődközeli állapotokhoz vezetett.
Mennyivel nagyobb deformációkat fognak majd okozni a kontinensnyi méretű, sőt, kontinenseken átívelő egyesült államok, úniók, szabadkereskedelmi övezetek a nemzetállamok, illetve a választópolgárok életében?
Ha elég magasról nézünk rá napjaink nagy külpolitikai folyamataira, a földszerzés várhatóan holnapi, magyar parlament általi liberalizációja csak egy köztes esemény, csak egy stáció hazánk erőltetett globalizációs menetelésében. Kik és mikor fogják ezt észrevenni?
Napokon belül szavazhatnak az új földtörvényről a Magyar Parlamentben. A tőke szabad áramlása egy európai úniós alapelv, ami miatt tagállamként a külföldiek termőföldvásárlását lehetővé kell tenni. Lehet ezt még egy darabig bizonyos feltételekkel nehezíteni, húzni-halasztani, de az euroatlanti szövetségi rendszerben ez megkerülhetetlen.
És ezen a ponton rá kell térnünk a magyar mezőgazdaság jövőjének kérdésére. Tudni kell, hogy csak (kevés) idő kérdése, hogy az EU és az USA egyetlen szabadkereskedelmi övezetként fog funkcionálni. Az erről szóló tárgyalások megkezdését a most folyó G8 csúcstalálkozón már bejelentették. Ez az egyezmény, amikor megköttetik, nagyobb jelentőséggel lesz a világgazdaságra, mint az összes többi hasonló globális kereskedelmi egyezmény együttesen.
Az USA évek óta ostromolja az EU piacát a génmódosított terményeivel és vetőmagjaival. A GMO EU általi elvi elutasításán a rést éppen a szabadkereskedelmet akadályozó szabályozók politikai tarthatalansága ütötte. Úgy tűnik, a politika ki van szolgáltatva a gazdasági érdekeknek. Szabadkereskedelmi megállapodás esetén még kevésbé tudnak majd érvényre jutni a gazdaság rövidtávú érdekeivel ellentétes, hosszútávú érdekei az embereknek.
Nekem van egy más természetű nagy félelmem is a föld idegen tulajdonba kerülése lehetőségével kapcsolatban. És ez nem is a külfödli magánszemélyek elvileg korlátozott földszerzése. Hanem az, hogy a bankok, és pláne az IMF, valamint az ESM számára nincsen határa a földszerzésnek. A nemzetközi szerződések sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a nemzeti vagyonra nézve, mint a külföldi magán- vagy jogi személyek. Lássuk miért:
Az IMF 1982-ben, törvényerejű rendeletben kihiretett Alapokmánya 9. cikke az IMF számára Magyarországon többek között a következő kedvezményeket biztosítja. Az IMF korlátlan vásárlási joga az országban - termőföldre is! Az IMF mentessége a nemzeti hatóságok, bíróságok eljárásai alól Magyarország területén, ő viszont bárkivel szemben kezdeményezhet eljárást a magyar bíróságon. Az IMF irattárai teljes mértékben sérthetetlenek, illetve az IMF semmiféle adatszolgáltatásra nem kötelezhető bármely magyar hivatal vagy hatóság részéről. Az IMF minden vagyona és követelése mentes bármily nemű korlátozástól, rendszabályok, ellenőrzések és bármilyen természetű moratórium alól Magyarországon. Az IMF valamennyi kormányzója, ügyvezetője, helyettesei, bizottsági tagjai, képviselői, tanácsadói, tisztségviselői és valamennyi alkalmazottja is mentesül mindenféle jogi eljárás alól Magyarországon. Az IMF valamennyi vagyona, jövedelmei, követelései és ügyletei teljes mértékben adómentességet, vámmentességet és illetékmentességet élveznek Magyarországon. (A fenti linkre kattintva ellenőrizhetőek ezek az állítások.)
Az ESM 2012-ben ratifikált nemzetközi szerződése jogállás, kiváltságok, sérthetetlenség 6. fejezet 32. cikkely 2-4 pontok és 35. fejezet 1 pont: Az ESM rendszer teljes jogképeséggel rendelkezik, hogy: - megszerezzen és rendelkezzen ingó és ingatlan vagyontárgyak felett - szerződéseket kössön - megjelenjen a bíróság előtt - olyan megállapodásokat kössön, melyek szükségesek és garantálják, hogy jogállását, kiváltságait és sebezhetetlenségét elismerjék és betartassák. Az ESM, annak vagyona, finanszírozási eszközei, bárhol is találhatóak és bárki által is működtetettek teljes mentességet élveznek bármiféle bírósági eljárás alól, kivéve akkor, ha az ESM kifejezetten lemond erről a jogáról. Az ESM vagyona, finanszírozási eszközei bárhol és bárki által is működtetettek sebezhetetlenséget élveznek bármilyen házkutatás, lefoglalás, elkobzás, kisajátítás, vagy bármely más végrehajtói, birói, közigazgatási és jogalkotói intézkedés alól. Az ESM érdekében az elnökök, igazgatók, helyettesek, ügyvezetők és a személyzet más tagjai mentességet élveznek a bírósági eljárások alól, ezzel tiszteletben tartva az általuk végzett cselekményeket. A mentesség vonatkozik az általuk kibocsátott papírokra, dokumentumokra is.
Az IMF felé már most, az ESM felé majd (talán) csak az euroövezeti tagságunk esetén leszünk visszafizethetetlenül eladósodva. A fenti kiváltságok mellett a hitelezőink jóindulatára vagyunk szorulva, ami az álmoskönyv szerint nem jó dolog. A hiteleknek hívott minél nagyobb befektetések, és az azok mögötti, minél erősebb biztosítékok rendszere mára szorosan behálózott minket. Jogalkotásunk nem szabad, hiszen idegen érdekeknek kell megfeleljenek az új törvényeink is. Ellenkező esetben a korábban elfogadott, nemzetközi joganyag vonatkozásában „kötelezettségeket szegünk”.
Nem kétséges, hogy most, a földtörvény kapcsán nem elég „csak” magáról a földtörvényről beszélni. Itt egy nemzetközi szerződésekkel operáló gyarmatosító szándékkal állunk szemben, amelynek egyes elemei külön-külön aligha értékelhetők. A már korábbi rendszerbe kell harmonizáltan beilleszteni minden új jogszabályunkat, beleértve a mostani földtörvényt is. Ezért Magyarország globalizálódott világunkban elfoglalt, egyre kiszolgáltatottabb helyzetét rendszerszinten kell vizsgálni, és nem annak részleteiről, hanem a fenntartásáról dönteni.
Nemrég ért véget a Zsidó Világkongresszus, Budapesten. A helyszín kiválasztását állítólag az indokolta, hogy Európa egyik legnagyobb zsidó közösségének helyzetét megerősítsék. Többen felháborodtak azokon a dolgokon, amelyek akár a zsidók, akár a magyarok részéről elhangzottak. Egyfelől nem tud egy goj (miniszterelnök) „elég jól” nyilatkozni ahhoz, hogy az antiszemitizmus vádja alól mentesüljön, másfelől meg honnan veszi a zsidóság, hogy utasítgassa egy nemzet kormányát erre vagy arra a cselekedetre. Szóval nincsen béke, és ezen az általánosan romló anyagi helyzet biztosan nem javít.
Tagadhatatlan, hogy egyre erősödik a zsidóság azon igénye, hogy a kormány(-ok) egyértelműbben és erőteljesebben álljanak ki az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben. Adott esetben még a demokrácia játékszabályainak „módosítása” árán is (pl. tiltsák be Magyarországon a demokratikusan megválasztott Jobbikot). Nagyaban pedig Izrael állandó elvárása, hogy elsősorban az USA, illetve a „nyugat” adjon meg minden lehetséges támogatást Izrael állam létének fenntartásához és biztonságához, beleértve a feltétlen katonai támogatást is. És közben nem felejtkezhetünk el a nyíltan izrael-ellenes arab országokat a háttérből támogató hatalmakról, pl. Oroszországról vagy Kínáról sem.
Ki érti ezt? Ki lát tisztán az összeesküvés-elméletek és valódi összeesküvések szövevényes rendszerében? Ha dátumokat, koknrét személyneveket nem is, de a történelem irányát egy könyv leírta. És ez a könyv többezer év alatt még sosem tévedett, ellenben számtalanszor beigazolódtak a próféciái. Nézzük meg vázlatosan, mit mond a Biblia a jelenlegi nemzetközi politikai helyzetről, és mit jósol a zsidóknak, Isten kiválasztott népének az elkövetkezőkre!
A modern Izrael állama, 1948-ban nemzetközi segítséggel létrejött, részben Izrael korábbi területén, és csak részben birtokolva Jeruzsálemet (pont a történelmi részei jelenleg arab kézen vannak). Izraelnek saját országa, saját kormánya van, a lakosságát az elmúlt évtizedekben a világ minden tájáról gyűjtötték egybe. Ezek a történések megfelelnek a hitetlen zsidók i.sz. 70-ben történt szétszóratása utáni, itéletre való összegyűjtetés próféciáinak. Rövid távon sajnos szegényeknek a helyzete nem sok jóval kecsegtet. Az izraeli, és a más országokban élő zsidók körüli feszültségek tovább fognak növekedni. Ahogy az elmúlt évtizedekben voltak kisebb-nagyobb háborúk is körülöttük, úgy a folyamatos terrorfenyegetettség mellett ezek a jövőben sem fognak megszűnni.
A törekvéseik ellenére tehát a nemzetközi helyezet egyre fokozódik. Az elmúlt évek tendenciája talán arra is enged következtetni, hogy az USA felől érkező támogatás, bár továbbra is biztosított, de csökkenőben van. Izrael vezetői érzékelni fogják, hogy új és hatalmas támogatóra van szükségük, és ez az Európai Únió lesz. A zsidó állam az Únióval egy nagyszabású megállapodást fog kötni valamikor a nem túl távoli jövőben, a katonai biztonságát szavatolandó. Ez a szerződés egy grandiózus megállapodás lesz, amely messze túl fog mutatni a katonai szempontokon, és lesznek gazdasági, sőt vallási természetű következményei is. Például a zsidók újra felépítik a Jeruzsálemi Templomot, és az i.sz. 70 óta szünetelő állatáldozatok bemutatását újra gyakorolni fogják.
Ez az Izrael és az EU közötti, hétéves időtartamra kötött szerződés egy új korszak hajnalát jelenti majd. A hétéves időszak közepén az EU vezetője megszegi a megállapodást, és a zsidókra minden korábbinál nehezebb idők jönnek el, beleértve a hitleri időket is, három és fél év időtartamra. Ez alatt az idő alatt Izraelben üldöztetés és menekülés lesz a zsidók osztályrésze, és szomorú, de patakokban fog folyni a vér. Amikor fentebb azt írtam, hogy a XX. század második felétől folyamatban van a hitetlen zsidók összegyújtetése az ítéletre, akkor erre utaltam. Azonban a második 3,5 év végére, annak hatásaként a megmaradt zsidók népként is, egységesen meg fognak térni a keresztény hitre, ami persze nem a ma ismert nagy történelmi egyházakhoz, és semmiképpen sem a Római Katolikus Egyházhoz való csatlakozásukat fogja jelenteni.
Ezt követően elkezdődik az az ezer esztendő, aminek a hajnalaként értékeltem a megelőző 7 nyomorúságos esztendőt. A zsidó nép ősatyjainak tett, a Biblia ószövetségi írásaiban leírt, még be nem teljesült ígéretek ekkor fognak megvalósulni. Izrael illetve Jeruzsálem lesz a világ fővárosa, gazdasági és politikai központja, a kulcspozíciókban zsidó vezetőkkel. A politikai berendezkedés pedig nem a demokrácia lesz, hanem valami annál sokkal működőképesebb: a királyság. Az új korban a Föld egy sosemlátott fejlődésnek indul, a korábban megcsappant lakossága gyors növekedésnek indul majd, és valódi béke lesz a népek között.
Hogy kétségbeejtőnek, vagy éppen dicsőségesnek látjuk-e a kiválasztott zsidó nép számára előre lefektetett jövőt, azt talán a történet szemlélésének perspektívája, nézőpontja befolyásolja leginkább. Ha csak arra az időszakra gondolunk, amikor még „lejtmenetben” lesznek, akkor a most tapasztalható önvédelmi törekvéseik abszolut érthetőnek és jogosnak tűnnek. Ha viszont a „rövid” nyomorúság utáni hosszú világuralmi időszakukat nézzük, a tőlük elvitathatatlan bibliai ígéretek maradéktalan beteljesedését, a világ feletti uralmukat stb., akkor már nem kicsit más a „leányzó fekvése”.
Egyfelől nem csodálkozom azon, hogy sokaknak ez a forgatókönyv nem tetszik. Az embrei szabad akaratnak megvan a lehetősége, hogy saját forgatókönyvben gondolkodjon. Akár lehet írni egy másik Bibliát is, egy „jobb” megoldással, erre vannak példák. Csakhogy ehhez némi hatalomra is szüksége lenne az ambíciózus írónak, hogy a tervét világszinten és évezredeken keresztül, „gyenge ellenszélben” is meg tudja valósítani. Na jó, ez lehetetlen. Ennek ellenére a saját forgatókönyvünkhöz minden realitás nélkül továbbra is, makacsul ragaszkodhatunk.
Egy dolgot azért még megjegyeznék azok számára, akik úgy érzik, hogy „feladatuk van” az elkövetkező időszak zsidók számára történő „megnehezítésében”. Az nemzetek feletti ítélet nem csak Izraelre vár még, hanem minden más nemzetre is, és a megítélésüknek az alapja - értelemszerűen - az Izraellel szembeni, korábbi viszonyulásuk lesz. Úgyhogy ha hosszú távra tervezel, és erre minden okod megvan, akkor erősen javaslom, hogy tartózkodj az antiszemita hozzáállás és megnyilvánulások minden formájától, helyette pedig inkább tájékozódj a fentiek részleteiről, a legjobban felfogott, önös érdekedből is!
„Nincs egyéb alternatíva, mint kiszabadítani Ciprust a trojka és a memorandum szorításából,” nyilatkozta Yiannakis Omiru, házelnök.
Omiru kifejezte meggyőződését, hogy nincs az a főügyész, amelyik ne akarná kivizsgálni egy független bizottság által feltárható bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy ki felelős az ország gazdaságának tönkretételéért és a bankszektor összeomlásáért.
Omiru beszélt a trojka követeléseiről, amelyek szerinte idővel meg fognak sokszorozódni és Ciprust a létező legrosszabb fajta gyarmattá minősítik.
„Azt üzenem Ciprus népének, hogy nincs más út, nincs más mód kiszabadítani (az országot) a trojka és a memorandum szorításából.”
Hozzátette, hogy nyilván „ez az út áldozatokat követel majd… de a trojka és az EMS elhagyásával biztosíthatjuk nemzeti függetlenségünket, szuverenitásunkat, erkölcsi integritásunkat és gazdasági függetlenségünket.”
„Amennyiben kötjük magunkat a trojkához és a memorandumhoz, Ciprus sorsa meg van pecsételve és az országnak nincs jövője,”mondta Omirou.
A parlament tavaszi ülésszakának kezdetén tájékoztatást kaphattunk a miniszterelnöktől az EU új, hétéves költségvetésének tárgyalásain elért magyar sikerről: (ha hiánytalanul le tudnánk majd hívni, akkor) többet kaphatunk, mint amennyit be kell fizetnünk. Az ellenzék elsősorban az átszámítási árfolyamot vitatta, ami persze csak technikai kérdés. Azonban még az euroszkeptikus Jobbik elnöke sem mondta el ott akkor azt, hogy a bevételeink és kiadásaink szaldója valójában hogyan is számolandó.
Lóránt Károly: Centrum és periféria a gazdaságpolitikában
Nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ám nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalás ment ki az országból. A centrum és perifériára vonatkozó közgazdasági elmélet (más néven függőségi elmélet) az 1960-as évektől fejlődött ki válaszként az úgynevezett fejlődési elméletre, amely utóbbi Walt Whitman Rostow amerikai közgazdász, Kennedy és Johnson tanácsadója nevéhez fűződik. Híres elméletében Rostow azt állította, hogy az egyes országok ugyanazon az öt fejlődési szakaszon mennek keresztül, kezdve a tradicionális (középkori) állapotoktól az eredeti nekiindulás előfeltételeinek megteremtésén, majd a nekiinduláson (take off) és a felzárkózáson keresztül a tömegfogyasztó társadalomig jutnak el.
A függőségi elmélet képviselői, akik közül a legismertebb az argentin Raúl Prebisch és az amerikai Immanuel Wallerstein, viszont azt állítják, hogy a jelenlegi szegény vagy kevésbé fejlett országok nem ugyanabban a helyzetben vannak, mint a mai fejlett országok voltak, mondjuk egy-másfél évszázaddal ezelőtt. Azoknak ugyanis nem voltak sokkal fejlettebb versenytársaik. A jelenlegi világrendszerben a fejlett országokból származó tőkeberuházások a gazdasági függőség megalapozói. Ha egy ország eladósodik, vagy a külföldi tőke túlságosan nagy súlyra tesz szert a gazdaságban, az adott ország a külföldi tőke ellenőrzése alá kerül. A periféria országait jellemző szegénység nem azért van, mert azok nem integrálódtak, vagy nem eléggé integrálódtak a világgazdaságba, hanem azért, mert nem a saját adottságaiknak megfelelően integrálódtak abba.
Ennyi elmélet után térjünk át arra, amiért a cikk íródik, vagyis hogy mindez hogyan érvényesül az Európai Unión belül, ahova az eredeti fejlett országok mellé fokozatosan, majd lavinaszerűen újabb, lényegesen fejletlenebb országok kerültek be. Hat év telt el a csatlakozás óta (t.i. 2012-ig), ami nem nagy idő egy integráció történetében, de a statisztikai adatok már jelzik, merre is halad a nagy reményekkel várt uniós tagság.
A függőségi elmélet egyik alaptétele, hogy a fejlett országokból származó tőkeberuházások (a működő tőke) tartós gazdasági függéshez vezetnek. Az Eurostat tőkeáramlásra vonatkozó adataiból világosan látszik, hogy a kelet-közép-európai országokba a tőkebeáramlás még jóval az uniós tagság előtt megkezdődött. A működő tőke (foreign direct investments – FDI) nettó állománya ezekben az országokban a rendszerváltás idején gyakorlatilag zéró volt, az uniós belépés idejére viszont a GDP átlagosan 40-50 százalékát tette ki, és a legtöbb országban ezt követően, tehát a tagság során, ez az arány már nem is nagyon változott. Ez azt jelenti, hogy az uniós belépés idejére a nyugat-európai cégek már jelentős mértékben uralták a leendő új tagországok gazdaságát, kivéve néhány óvatosabb vagy nagyobb országét, mint Szlovénia vagy Lengyelország, ahol a külföldi befektetések nettó állománya csak 12, illetve 30 százalékot ért el.
A nemzetközi tőke gazdasági hatalomátvétele következtében az unió új tagállamai jelentős részben elvesztették hazai és külföldi piacaikat, külkereskedelmi mérlegük gyorsan romlani kezdett. Magyarország esetében 2004-ig a KSH külkereskedelmi statisztikáiban külön-külön mutatta be a hazánkban megtelepedett külföldi és a hazai tulajdonú vállalatok exportját és importját (vámszabad-területi és vámterületi külkereskedelem). E statisztikából megtudhatjuk, hogy 2004-ig 1990-hez képest a magyar gazdaság évi tízmilliárd eurónyi hazai és külföldi piacot veszített el, ennyi volt ugyanis a hazai gazdaság külkereskedelmi egyenlegének romlása a két időpont között (ez a GDP több mint tíz százaléka és évente!). 2004 után az uniós belépéssel a vámszabadterületek megszűntek, és ezzel a hazai és külföldi vállalatok külkereskedelmi tevékenységének statisztikai szétválasztása is megszűnt. Az együttes kereskedelmi egyenleg a külföldi tulajdonú vállalatok nagy exporttöbblete miatt kissé pozitív, ám exporttöbbletük túlnyomó többségét jövedelemként kiviszik az országból. A többi ország helyzete (néhány kivételtől eltekintve) hasonló, mert a külkereskedelmi forgalmat és fizetéseket összefoglaló fizetési mérleg egyenlege a legtöbb országban erőteljesen romlik. Például Bulgáriában és Észtországban a GDP-hez viszonyított negatív egyenleg a húsz százalékot is elérte, Romániában meghaladta a tízet, Magyarország és néhány más ország esetében a fizetési mérleg hiánya a GDP 5-7 százaléka körül mozog.Stabil külgazdasági helyzetben tulajdonképpen csak néhány ország van, például Szlovénia és Csehország, ahol a liberalizáció és privatizáció nyomán a külföldi tőke nem tett szert akkora súlyra, mint Magyarországon.
A fizetési mérlegek növekvő hiánya miatt az országok külső adóssága az 1990-es évek közepétől kezdve rakétaszerűen emelkedett a magasba. E tekintetben Magyarország volt a listavezető, ahol a világbanki adatbázis szerint a GDP-hez viszonyított bruttó külső adósság a 2000. évi 60 százalékról 2009-re 170 százalékra emelkedett (az IMF szerint 2009-ben „csak” 137 százalék volt az adósság, az egyes adatbázisok között – módszertani okok miatt – az abszolút számokat tekintve nagy eltérés lehet, de a tendenciák azonosak). Hazánkat Észtország és Lettország követi a listán, ahol a külső adósság GDP-ben vett aránya csak megduplázódott, végül néhány országban (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) csak mérsékelt volt a külső adósság GDP-hez viszonyított arányának növekedése. Ha nagyok is voltak az egyes országok közötti különbségek, a GDP-hez képesti súlyos külső eladósodás szinte mindegyik országra jellemző.
Ám hasonló helyzetben vannak a dél-európai országok is, különösen Görögország, Spanyolország és Portugália. Igaz, nőtt Németország külső adóssága is, de ez ott nem jelent problémát, mert Németország ugyanakkor jelentős hitelező is. Ténylegesen a nettó külső adósság az, ami igazán számít, vagy még inkább a nettó külföldi adósságon fizetett kamatok és a nettó működőtőke-állományon kivitt jövedelmek egyenlege. És, ha ezt az adatot nézzük, akkor tárul elénk a valóban drámai kép, az Európai Únió igazi arca:
az Eurostat fizetésimérleg-statisztikája szerint a 2004 és 2008 közötti öt évben (a záróéveket is beleértve) az unió három országa (Németország, Nagy-Britannia és Franciaország) 460 milliárd eurós jövedelemre tett szert, míg az uniós tagországok nagyobbik része (Írország, Spanyolország, Olaszország, Lengyelország, Görögország, Magyarország, Portugália és még néhány másik ország) nagyjából ugyanekkora összeget fizetett ki jövedelemátutalások formájában. A jövedelemátcsoportosítás mértéke egy évre elosztva megközelíti az unió éves költségvetését, vagyis az európai unió sokat emlegetett költségvetésével szemben működik egy másik jövedelemátcsoportosítás, amely a periféria vagy fél periféria országaiból szivattyúzza át a jövedelmeket a centrumországokba. Magyarországra például az említett 2004–2008-as időszakban mintegy nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ezzel szemben hazánk ugyanezen időszak alatt nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalást teljesített a centrumországok felé.
Ez az egy a hatos arány a centrum javára mutatja azt, hogy a demokráciáról, szolidaritásról, felzárkózásról szóló naponta elhangzó kenetteljes szavak mögött valójában milyen érdekek is mozgatják az „egyre szorosabb unió” szorgalmazóit.
Az Eurostat adatai fényesen bizonyítják a függőségi elmélet igazát, a centrum és periféria létét az Európai Unión belül. És elég egy pillantás a statisztikai idősorokra, hogy meggyőzzön bennünket: a folyamatok nem az egységesülés, hanem a differenciálódás, az ellentétek kiéleződése irányába mennek.
A Krisztus helytartói című könyv szenvtelen őszinteséggel mutatja be a korai kereszténységből évszázadok alatt kiformálódó pápaság világhatalmi intézményét. Nehéz nem észrevenni a Vatikán másfél évezredes politikájának, nemzetek feletti egyeduralmi törekvéseinek a hasonlóságát az Európai Únió jelenkori céljaival. Módszereikben mindenképpen közös, hogy dogmatikus kijelentéseiket megkérdőjelezni, vagy szembe menni velük - szó szerint, vagy képletesen - egyenlő az öngyilkossággal. A pápák annak idején kiátkoztak az egyházból minden ellenük lázadó (függetlenségre törekvő) egyházi vagy világi személyt, uralkodót, és tartós megátalkodottságuk esetén a hozzájuk tartozó népeket, országokat is. Ami - a túlvilági üdvösség elvétele mellett - a törvényenkívüliséget is jelentette a számukra. Ezt hasonlítsuk össze azzal, hogy mit történt a Brüsszel szemében nemrég kegyvesztetté vált görög és az olasz miniszterelnökökkel és országukkal (ez)! Vagy emlékezzünk csak vissza, hogy milyen álságos módszerekkel lépett fel a „Trojka” (EU+IMF+ECB) a magyar kormány bankokkal és multikkal szemben tanúsított „unortodox” gazdaságpolitikájával szemben, gondolok itt a kötelezettség-szegési és a túlzottdeficit-eljárásokra! Ahogy a (nemzeti) szuverenitási törekvések régen a Vatikánnal, úgy ma Brüsszellel is érdekkonfliktusokat eredményeznek.
A függőségi elmélet képviselői, akik közül a legismertebb az argentin Raúl Prebisch és az amerikai Immanuel Wallerstein, viszont azt állítják, hogy a jelenlegi szegény vagy kevésbé fejlett országok nem ugyanabban a helyzetben vannak, mint a mai fejlett országok voltak, mondjuk egy-másfél évszázaddal ezelőtt. Azoknak ugyanis nem voltak sokkal fejlettebb versenytársaik. A jelenlegi világrendszerben a fejlett országokból származó tőkeberuházások a gazdasági függőség megalapozói. Ha egy ország eladósodik, vagy a külföldi tőke túlságosan nagy súlyra tesz szert a gazdaságban, az adott ország a külföldi tőke ellenőrzése alá kerül. A periféria országait jellemző szegénység nem azért van, mert azok nem integrálódtak, vagy nem eléggé integrálódtak a világgazdaságba, hanem azért, mert nem a saját adottságaiknak megfelelően integrálódtak abba.
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali