Monthly Archive for február, 2013

Az EU új, 7 éves költségvetés-tervezetének margójára…

Published
by
zolesz
on 2013. február 18., Hétfő
in EU, Magyarország, adósságválság, globális, gratula, politika and pénzváltók
. 0 Comments

A parlament tavaszi ülésszakának kezdetén tájékoztatást kaphattunk a miniszterelnöktől az EU új, hétéves költségvetésének tárgyalásain elért magyar sikerről: (ha hiánytalanul le tudnánk majd hívni, akkor) többet kaphatunk, mint amennyit be kell fizetnünk. Az ellenzék elsősorban az átszámítási árfolyamot vitatta, ami persze csak technikai kérdés. Azonban még az euroszkeptikus Jobbik elnöke sem mondta el ott akkor azt, hogy a bevételeink és kiadásaink szaldója valójában hogyan is számolandó.

Lóránt Károly: Centrum és periféria a gazdaságpolitikában

Nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ám nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalás ment ki az országból. A centrum és perifériára vonatkozó közgazdasági elmélet (más néven függőségi elmélet) az 1960-as évektől fejlődött ki válaszként az úgynevezett fejlődési elméletre, amely utóbbi Walt Whitman Rostow amerikai közgazdász, Kennedy és Johnson tanácsadója nevéhez fűződik. Híres elméletében Rostow azt állította, hogy az egyes országok ugyanazon az öt fejlődési szakaszon mennek keresztül, kezdve a tradicionális (középkori) állapotoktól az eredeti nekiindulás előfeltételeinek megteremtésén, majd a nekiinduláson (take off) és a felzárkózáson keresztül a tömegfogyasztó társadalomig jutnak el.

europai_unio_problemA függőségi elmélet képviselői, akik közül a legismertebb az argentin Raúl Prebisch és az amerikai Immanuel Wallerstein, viszont azt állítják, hogy a jelenlegi szegény vagy kevésbé fejlett országok nem ugyanabban a helyzetben vannak, mint a mai fejlett országok voltak, mondjuk egy-másfél évszázaddal ezelőtt. Azoknak ugyanis nem voltak sokkal fejlettebb versenytársaik. A jelenlegi világrendszerben a fejlett országokból származó tőkeberuházások a gazdasági függőség megalapozói. Ha egy ország eladósodik, vagy a külföldi tőke túlságosan nagy súlyra tesz szert a gazdaságban, az adott ország a külföldi tőke ellenőrzése alá kerül. A periféria országait jellemző szegénység nem azért van, mert azok nem integrálódtak, vagy nem eléggé integrálódtak a világgazdaságba, hanem azért, mert nem a saját adottságaiknak megfelelően integrálódtak abba.
Ennyi elmélet után térjünk át arra, amiért a cikk íródik, vagyis hogy mindez hogyan érvényesül az Európai Unión belül, ahova az eredeti fejlett országok mellé fokozatosan, majd lavinaszerűen újabb, lényegesen fejletlenebb országok kerültek be. Hat év telt el a csatlakozás óta (t.i. 2012-ig), ami nem nagy idő egy integráció történetében, de a statisztikai adatok már jelzik, merre is halad a nagy reményekkel várt uniós tagság.

A függőségi elmélet egyik alaptétele, hogy a fejlett országokból származó tőkeberuházások (a működő tőke) tartós gazdasági függéshez vezetnek. Az Eurostat tőkeáramlásra vonatkozó adataiból világosan látszik, hogy a kelet-közép-európai országokba a tőkebeáramlás még jóval az uniós tagság előtt megkezdődött. A működő tőke (foreign direct investments – FDI) nettó állománya ezekben az országokban a rendszerváltás idején gyakorlatilag zéró volt, az uniós belépés idejére viszont a GDP átlagosan 40-50 százalékát tette ki, és a legtöbb országban ezt követően, tehát a tagság során, ez az arány már nem is nagyon változott. Ez azt jelenti, hogy az uniós belépés idejére a nyugat-európai cégek már jelentős mértékben uralták a leendő új tagországok gazdaságát, kivéve néhány óvatosabb vagy nagyobb országét, mint Szlovénia vagy Lengyelország, ahol a külföldi befektetések nettó állománya csak 12, illetve 30 százalékot ért el.

A nemzetközi tőke gazdasági hatalomátvétele következtében az unió új tagállamai jelentős részben elvesztették hazai és külföldi piacaikat, külkereskedelmi mérlegük gyorsan romlani kezdett. Magyarország esetében 2004-ig a KSH külkereskedelmi statisztikáiban külön-külön mutatta be a hazánkban megtelepedett külföldi és a hazai tulajdonú vállalatok exportját és importját (vámszabad-területi és vámterületi külkereskedelem). E statisztikából megtudhatjuk, hogy 2004-ig 1990-hez képest a magyar gazdaság évi tízmilliárd eurónyi hazai és külföldi piacot veszített el, ennyi volt ugyanis a hazai gazdaság külkereskedelmi egyenlegének romlása a két időpont között (ez a GDP több mint tíz százaléka és évente!). 2004 után az uniós belépéssel a vámszabadterületek megszűntek, és ezzel a hazai és külföldi vállalatok külkereskedelmi tevékenységének statisztikai szétválasztása is megszűnt. Az együttes kereskedelmi egyenleg a külföldi tulajdonú vállalatok nagy exporttöbblete miatt kissé pozitív, ám exporttöbbletük túlnyomó többségét jövedelemként kiviszik az országból. A többi ország helyzete (néhány kivételtől eltekintve) hasonló, mert a külkereskedelmi forgalmat és fizetéseket összefoglaló fizetési mérleg egyenlege a legtöbb országban erőteljesen romlik. Például Bulgáriában és Észtországban a GDP-hez viszonyított negatív egyenleg a húsz százalékot is elérte, Romániában meghaladta a tízet, Magyarország és néhány más ország esetében a fizetési mérleg hiánya a GDP 5-7 százaléka körül mozog. Stabil külgazdasági helyzetben tulajdonképpen csak néhány ország van, például Szlovénia és Csehország, ahol a liberalizáció és privatizáció nyomán a külföldi tőke nem tett szert akkora súlyra, mint Magyarországon.

A fizetési mérlegek növekvő hiánya miatt az országok külső adóssága az 1990-es évek közepétől kezdve rakétaszerűen emelkedett a magasba. E tekintetben Magyarország volt a listavezető, ahol a világbanki adatbázis szerint a GDP-hez viszonyított bruttó külső adósság a 2000. évi 60 százalékról 2009-re 170 százalékra emelkedett (az IMF szerint 2009-ben „csak” 137 százalék volt az adósság, az egyes adatbázisok között – módszertani okok miatt – az abszolút számokat tekintve nagy eltérés lehet, de a tendenciák azonosak). Hazánkat Észtország és Lettország követi a listán, ahol a külső adósság GDP-ben vett aránya csak megduplázódott, végül néhány országban (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) csak mérsékelt volt a külső adósság GDP-hez viszonyított arányának növekedése. Ha nagyok is voltak az egyes országok közötti különbségek, a GDP-hez képesti súlyos külső eladósodás szinte mindegyik országra jellemző.

Ám hasonló helyzetben vannak a dél-európai országok is, különösen Görögország, Spanyolország és Portugália. Igaz, nőtt Németország külső adóssága is, de ez ott nem jelent problémát, mert Németország ugyanakkor jelentős hitelező is. Ténylegesen a nettó külső adósság az, ami igazán számít, vagy még inkább a nettó külföldi adósságon fizetett kamatok és a nettó működőtőke-állományon kivitt jövedelmek egyenlege. És, ha ezt az adatot nézzük, akkor tárul elénk a valóban drámai kép, az Európai Únió igazi arca:

az Eurostat fizetésimérleg-statisztikája szerint a 2004 és 2008 közötti öt évben (a záróéveket is beleértve) az unió három országa (Németország, Nagy-Britannia és Franciaország) 460 milliárd eurós jövedelemre tett szert, míg az uniós tagországok nagyobbik része (Írország, Spanyolország, Olaszország, Lengyelország, Görögország, Magyarország, Portugália és még néhány másik ország) nagyjából ugyanekkora összeget fizetett ki jövedelemátutalások formájában. A jövedelemátcsoportosítás mértéke egy évre elosztva megközelíti az unió éves költségvetését, vagyis az európai unió sokat emlegetett költségvetésével szemben működik egy másik jövedelemátcsoportosítás, amely a periféria vagy fél periféria országaiból szivattyúzza át a jövedelmeket a centrumországokba. Magyarországra például az említett 2004–2008-as időszakban mintegy nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ezzel szemben hazánk ugyanezen időszak alatt nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalást teljesített a centrumországok felé.

Ez az egy a hatos arány a centrum javára mutatja azt, hogy a demokráciáról, szolidaritásról, felzárkózásról szóló naponta elhangzó kenetteljes szavak mögött valójában milyen érdekek is mozgatják az „egyre szorosabb unió” szorgalmazóit.

Az Eurostat adatai fényesen bizonyítják a függőségi elmélet igazát, a centrum és periféria létét az Európai Unión belül. És elég egy pillantás a statisztikai idősorokra, hogy meggyőzzön bennünket: a folyamatok nem az egységesülés, hanem a differenciálódás, az ellentétek kiéleződése irányába mennek.

forrás: Pannon-Info.hu

Családi vállalkozás?

Published
by
zolesz
on 2013. február 17., Vasárnap
in család, ember, gondolkodom, gyerekek, munka and személyes
. 0 Comments

Olvasom a német egyszemélyi szövetkezeti bankokról szóló cikkben: „A szövetkezeti bankok létezése szorosan összefügg a „Mittelstanddal”, a sokszor egyetlen család által vezetett német középvállalkozásokkal, amiknek az ország az export terén elért sikereit leginkább köszönheti.” Ilyen is van?

Nem tudom, kiben mennyire él a családi vállalkozás utáni vágy. Huszonéves koromban felmerült a lehetősége annak, hogy beszálljak apám vállalkozásába. Bár elfogadhatóan ment az üzlet, és távlatilag komoly anyagi előnyt láttam bele, mégis nemet mondtam neki. Ennek oka egyébként az volt, hogy akkoriban inkább a tőle való függetlenedés, a szabadság és a kaland vonzott, mint a vele való szoros együttműködés.

Ma talán valahol ott tarthatok, mint ő, amikor kezdte a vállalkozását. Öt-tíz év múlva akár felmerülhetne egy hasonló lehetőség, mármint hogy a fiaim közül valamelyik, amelyiknek majd megtetszik talán az építőipar, csatlakozzon. Nem csoda, hogy ennyire feltételes módban írtam ezt, mert ma alig látom esélyét ennek. Nagyon sokat kellene változnom nekem és nekik is ehhez…

Építészmérnökök és trendek

Published
by
zolesz
on 2013. február 16., Szombat
in Magyarország, energia, fenntartható, gondolkodom, ingatlan, megújuló, munka, építészet and építőipar
. 0 Comments

Az utóbbi évek számomra legérdekesebb internetes „felfedezése” a Google Trends. Bármilyen kifejezés keresőben való előfordulásának gyakoriságát megnézhetjük 2004 januárjától kezdődően: az időbeni változásokat - akár a Föld egyes országai szerinti bontásban. Aztán lehet gondolkozni az ezek alapján felmerülő kérdéseken.

Számomra érdekes kérdés, hogy miért minden évben szeptemberben van a fenntartható házakra való rákeresések csúcsa, utána télre miért éri el az éves minimumát, és az angol nyelvterületen belül miért éppen Ausztráliában érdeklődnek messze a legtöbben a fogalom után?
És végül egy kigyűjtés a márnöki munka egyes területeinek ismertségére és keresettségére vonatkozóan:

Jól látszik a három építészmérnöki funkció internetes keresettségének 2006 óta tartó, lassú csökkenése. Azonban érdekes a felelős műszaki vezető keresettségének 2013 év eleji kiugró emelkedése, aminek oka valószínűleg az új építési szabályozás szigorodása lehet. Ez persze a többiekre is hatással lesz, egyelőre nehezen megjósolható eredménnyel.

Derült égből villámcsapás

Published
by
zolesz
on 2013. február 15., Péntek
in egyház, gondolkodom, vallás and érdekes ember
. 2 Comments

I. Az atv cikke szerint Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium vezetője a címben leírt szavakat mondta XVI. Benedek pápa lemondásával kapcsolatban. Bizonyos kérdéseket felvet a pápai döntés:

Hogyan válhat alkalmatlanná egy olyan egyházfő, akit a bíborosi testület hivatalosan a Szent Lélek sugalmazása alapján választott meg? Tévedett a konklávé, félreértette volna Isten akaratát? Vagy megváltoztatta Isten az ő akaratát, de ezt csak a pápával közölte, és nem az őt korábban hivatalosan megválasztó testülettel? Mi a garancia a következő pápaválasztás hitelességére? XVI. Benedek pápaként tett ex-chatedra, vagyis tévedhetetlen kijelenései valóban azok voltak-e, vagy esetleg menet közben ez megváltozott volna?

„Olyan ez, mintha a saját halálát jelentette volna be előre. Minden úgy fog történni, mintha a pápa 2013. február 28-án „meghalna”, és ezzel indul be hivatalosan az új pápát megválasztó gépezet. XVI. Benedek eltűnik - bizonyos értelemben Jozeph Ratzingernek is láthatatlanná kell válnia - hogy legyen hely az utódja számára.” (Reuters)

Február 28-án összetörik XVI. Benedek pápai aranygyűrűjét, mint mindig, amikor egy katolikus egyházfő meghal. Be kell-e vezetni a „nyugalmazott pápa” titulusát? Esetleg „tiszteletbeli római püspök” lesz belőle? Az „egyszer pápa mindig pápa” elv szerint lesznek-e olyan katolikusok, akiknek a régi pápa mellett az új nem lesz úgymond hiteles? Ha az új pápát is az egyházi törvény szerinti eljárással választják meg, akkor két élő pápa, Krisztusnak immár két földi helytartója lesz egyszerre?

II. A nyugati jóléti gazdaságok csak a XX. század második felében vezetették be az öregségi nyugdíj intézményét, azelőtt ilyen évezredeken keresztül nem létezett. Korábban a generációk egymással közösségben éltek, mindenki vállalta a maga mindenkori szerepét a nagycsaládban. A mai modern ember azonban folyamatos pénzügyi befektetéssel (nyugdíjjárulék fizetése) felkészül életének arra a végső időszakára, amikor már csökkenni kezd a teljesítőképessége. A mindennapi betevőjéért öregségében már nem kell dolgoznia, mégsem szorul a családja, környezete gondoskodására. Ugyanakkor a nyugdíj lehetővé teszi, hogy a felnőtté vált gyerekeknek se kelljen felelősséget vállalniuk a szüleik szükségleteiért. Kölcsönösen függetlenné válnak egymástól.

Mindenki élheti a maga szabad életét. Meglazul a család közössége: a nagyszülők ritkán találkoznak a fiatalokkal, maximum vendégségbe mennek egymáshoz. Az öregség és annak sajátosságai távolivá válnak, szinte nem is léteznek. A rászorultság, a betegség és a halál rejtve maradnak. Csak a kellemesebbik oldalát nézzük az életnek, az árnyoldalakat elrejtjük. Szinte láthatatlanná tehetjük őket. Isten veled, Joseph Ratzinger.

„Drága Testvéreim!

Nem csak a három szentté avatási eljárás miatt hívtam össze a bíborosi tanácsot, hanem hogy közöljek egy, az egyház életében nagy fontossággal bíró döntést is. Miután Isten színe előtt többször is önvizsgálatot tartottam, bizonyosságra jutottam, hogy előrehaladott korom miatt az erőim már nem elegendők ahhoz, hogy Szent Péter egyházát vezessem. Jól tudom, hogy lényegi lelki természete miatt a pápai hivatáshoz nemcsak szavak és tettek, hanem legalább ennyire ima és szenvedés szükséges.  Azonban a mai világban, mely oly gyorsan változik és melyben a hitélet annyi nagy megrázkódtatást szenved, Szent Péter bárkájának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez erős test és elme szükséges. Ez az erő az elmúlt hónapokban annyira megfogyatkozott bennem, hogy be kell lássam, alkalmatlanná váltam arra, hogy az Egyházat megfelelően vezessem. Ezért, lépésem súlyosságának tudatában, szabad döntést hozva bejelentem, hogy lemondok Róma püspöki székéről és Szent Péter utódlásáról, amivel a bíborosok 2005. április 19-én megbíztak. 2013. február 28-án, este 8 órakor Róma és Szent Péter püspöki széke megürül, és az arra jogosultaknak új főpapválasztó konklávét kell összehívniuk.

Drága Testvéreim!

Köszönöm a szeretetet és a munkát, amivel pápaságomat segítettétek, és kérem, bocsássatok meg hiányosságaimért. Most pedig bízzuk az Anyaszentegyházat legfőbb pásztorunkra, urunkra, Jézus Krisztusra, és könyörögjünk az ő szent anyjához, Máriához, hogy féltő szeretetével ő is segítse a bíboros atyákat az új egyházfő megválasztásában. Magam a jövőben életemet az imának szentelve kívánom odaadóan segíteni Isten szent egyházát

Vatikán, 2013. február 10.

XVI. Benedek pápa”

Afterpost: Két pápa találkozója

Kis színes - casting a Vatikánban: 12 szexi pap, „akikért érdemes meghalni”

Lázadás? •••4••

Published
by
zolesz
on 2013. február 13., Szerda
in ember, gratula, kultúra and politika
. 0 Comments

A 3. pontnál a lány ezt mondja: „Az állam legjobb befektetése az oktatás. Nincs még egy olyan ágazat, ami ilyen széleskörű hasznokat, és ilyan magas megtérülést eredményezne. (…) Jelentős mértékben javítja az ország gazdaságát.” Majd a 4. pontnál követelik a hallgatói szerződések eltörlését.

A hallgatói szerződések a hallgatók tudásába történt magyar társadalmi befektetés megtérülését hivatottak garantálni, a fiatalok azonban ezt a befektetést „szabadon”, egy másik társadalom számára szeretnék kamatoztatni. Ez természetesen lehetséges, abban az esetben, ha a befektetést valaki előtte kivásárolta attól, akié. A magyar társadalomtól. Ha ezt a Kormány elengedné, hűtlen kezelője lenne a befektetésnek.

A diákok (?) 4. számú követelése hitelteleníti a többi, egyébként érthető igényüket is azzal, hogy a megállapodásból rájuk eső részt nem akarják felvállalni. HAHA? NANE!

Kiegészítés: a hallgatói szerződésekkel még tovább is kellene menni! Azoknak is vissza kellene fizetnie a tandíjat, akik akár Magyarországon működő, de külföldi tulajdonú, multinacionális leányvállalatoknak dolgoznak alkalmazottként! Ezek az emberek működtetik ugyanis a pénzszivattyúkat!

Philip Zimbardo - „A Lucifer-hatás”

Published
by
zolesz
on 2013. február 10., Vasárnap
in Biblia, ember, vallás and érdekes ember
. 0 Comments

(A video megtekinthető magyar felirattal is.)

Sokan ismerik az 1971-es stanfordi börtönkísérlet történetét. Kutatási célból teljesen normális, hétköznapi embereket véletlenszerűen két csoportra, rabokra és börtönőrökre osztottak. A börtönőrök csak annyi utasítást kaptak, hogy tartsák fenn a rendet, bármi áron, de erőszakot nem alkalmazhatnak. A kísérletet a hatodik napon be kellett rekeszteni, mert elfajultak a történések. Ehhez hasonló folyamatok zajlottak le az iraki Abu Grahib börtönben, és más, emberiség elleni bűncselekmények során is (pl. a nácik és szovjetek részéről, ill. Ruandában, Kambodzsában, Kínában, Boszniában és a másutt történt népirtásoknál). Mindenhol olyan emberek követték el ezeket a bűnöket, illetve vettek részt benne, akik korábban teljesen normálisnak látszottak.

Az FN24 cikkében leírtak szerint Philip Zimbardo, a stanfordi börtön akkori igazgatója utólag így elemezte az általa „Lucifer-hatásnak” nevezett folyamatot: az egyén viselkedését a körülmények nyomása és a rosszul felépített rendszerek is erőteljesen befolyásolhatják. Zimbardo szerint „a helyzet meghatározó ereje győzedelmeskedhet az egyén személyes tulajdonságai, értékei felett”. Ezzel nem akarta a tetteseket felmenteni erkölcsi felelősségük alól, de felhívta a figyelmet a rendszerek kidolgozóinak felelősségére is.

Mint írja Zimbardo, a legtöbb ember általában feltehetőleg erkölcsösen igyekszik viselkedni. „De képzeljük el, hogy az erkölcs olyan, mint a gépkocsi sebességváltója, így néha üresbe tesszük. Amikor ez történik, nincs erkölcsi kötelesség. Ha a gépkocsi történetesen lejtőn áll, a jármű és vezetője megiramodik lefelé. Ilyenkor a körülmények természete határozza meg a végeredményt, nem a sofőr szándéka vagy ügyessége.” A szociálpszichológus ezzel az analógiával írja le a „morális önfelmentés” folyamatát.

Bánki György pszichiáter kiemelte, hogy a könyv különleges, konstruált, rossz helyzetekről szól, amelyekbe az emberek belekerülnek. „Jó helyzetben bármelyikünk lehet normális, kedves, átlagos. Rossz helyzetben jöhet elő az erős kísértés, az erőpróba, hogy behódolunk-e a gonosz csábításának. A kérdés, hol keressük a gonoszt? A könyv arról szól, hogy belül kell keresnünk, önmagunkban. Mindazok, akik azzal szítják a társadalmat vagy egyes csoportjait, hogy a rossz valami külső dolog, ami ránk támad, és mi jók vagyunk, azok folyamatosan egy hamis illúziót tartanak fenn, amelyben védtelenné válhatunk” – magyarázta.

Azok számára, akik hajlandóak tovább gondolkodni, felteszem az ebből logikusan következő kérdést: mivel magyarázható „a körülmény, a rossz helyzet vagy a nyomás” kialakulása, amiről a szakemberek beszélnek?

A fenti videóban Zimbardo nem beszélt róla, de csak képzeljünk el egy pillanatra egy másik világot. Olyat, amelyet mi nem láthatunk, amivel nem tudunk közvetlen kapcsolatba lépni. Ennek a világnak a megismerésének és elérésének szándékáról szólnak az ősi eredetű vagy újkori vallások. A látó emberek, sámánok, varázslók, papok, papnők és az okkult tanítók is a szellemi lényeket akarták és akarják befolyásolni, saját boldogulásuk, céljaik szolgálatába állítani, vagy csak alkalmazkodni hozzájuk. Lehetséges-e, hogy ez a többezer éves emberi törekvés egy valóban létező szellemi világ felé irányul? Lehetséges-e, hogy a jó és a rossz nem csak elvont, erkölcsi fogalmak, hanem ezek mögött szellemi „lények” vannak? És lehetséges-e, hogy ezek a mi viselkedésünket természetfeletti módon befolyásolják?

Tény, hogy az emberiség nagyobb része hisz valamilyen természetfeletti valóságban. És azt is kimondhatjuk, hogy ennek elutasítása (ateizmus) is szintén hitkérdés. Talán egyetérthetünk abban is, hogy világunk sok jelenségére, kérdésére nincsenek természeti magyarázataink. És most menjünk vissza a fenti, kiinduló támánkhoz! Bánki György pszichológus felismerte, hogy az ember alapvetően nem jó, hanem megvan benne - hívjuk most így - a rosszra való hajlam. Ugyanakkor ragaszkodunk is az erkölcsi értékekhez, és például a közjogi törvényeinket is ezekre alapozva igyekszünk megalkotni. Mondhatjuk úgy is, hogy az ember általában jót akar, mégis ennek időnként nagyon rossz lesz a vége.

Mindezek fényében logikusan felvetődik a kérdés: ura-e az ember a saját szándékaiknak és cselekedeteiknek, vagy tőlük független hatások is befolyásolhatják azokat? A témában megnyilvánuló szakemberek ezeket a hatásokat neutrális kifejezésekkel körülménynek, rossz helyzetnek, esetleg nyomásnak nevezik. A stanfordi börtönkísérletet szervező Philip Zimbardo azonban érdekes módon a jelenséget „Lucifer-hatásnak” nevezte el (és az erről szóló könyvének is ezt a címet adta). Lucifer a Sátán egyik neve.

A Biblia szerint Isten angyalainak vezetője, Lucifer fellázadt ellene, ezért a követőivel együtt levettettek a Földre. Folyamatosan kapcsolatot keresnek az emberekkel, aminek alapvető módszere a szellemi befolyásolás. Ennek során a démonok a szintén bukott ember romlott természetéhez kapcsolódnak. Érdekes a párhuzam a pszichológusok által leírt megfigyelés és a Biblia tanítása között, az emberben meglévő rosszra való hajlam, illetve a bizonyos körülmények hatására jelentkező, akár extrém brutalitás tekintetében is.

Jó hír azonban, hogy amíg az emberek a saját természetük okán nem tudnak véget vetni a gonoszságnak, addig Isten el fogja pusztítani Lucifert és társait. Amíg az emberek egymás között maximum meg tudják bűntetni a felderített bűncselekmények elkövetőit, addig Jézus Krisztus megváltása az emberek által elkövetett összes bűnöket és a következményeiket örökre eltörölte, illetve eltörli. Minden további nélkül csak el kell fogani ezt!

Ajánlott irodalom: Hősök tere projekt

A rezsicsökkentésről

Published
by
zolesz
on 2013. február 03., Vasárnap
in energia, gazdaság, globális and jövő
. 0 Comments

Érdekes helyzet állt elő 2013. január 1-vel, ugyanis Magyarországon 10%-kal csökkent az energia fogyasztói ára a gáz, a villany és a távfűtés esetében. Sőt, a kormány terve az, hogy az árcsökkentés 2014 nyaráig érje el a 30%-ot! Akkor most mi a helyzet? Megfordult volna az az évtizedek óta tartó trend, hogy az energiaárak növekednek?

Egyfelől mint minden másnak, így az energiának az ára is fel-le mozog a pillanatnyi piaci körülményektől függően. Mégis, bizonyos trendek évtizedek, vagy talán évszázadok óta megfigyelhetőek, ha az olaj és a gáz mellett a szén bányászására is gondolunk. Ezeket érdemes számba venni, amikor az energia jövőbeni árát próbáljuk meg „előrejelezni”.

Az első szempont az, hogy a kitermelés feltételei idővel változnak. Amíg a kezdetekkor a kereslethez képest óriási, könnyen bányászható mennyiség állt rendelkezésre, ma már ezt nem mondhatjuk el. A kereslet folyamatosan nő, a felfedezett mezők viszont már szinte mind túljutottak azon a fázisukon, hogy csak lefúrunk vagy leásunk egy kicsit és feltör az olaj, a gáz, felbukkan a jó minőségű szén. Új mezőket kellene keresni, de ez is igen költséges dolog. Egyre nagyobb befektetésekkel lehet az elvárt mennyiségekhez hozzájutni, ami jelentősen növeli az energia-termelés költségeit.

A második szempont a kereslet tartós növekedése, olyan irányokból is, amelyeből eddig nem kellett rá számítani. A fejlődő országok, ezek között is elsősorban Kína olyan új kereslettel lép fel, ami szintén jelentős árfelhajtó hatást eredményez. Az áru, jelen esetben az energiahordozó pedig oda megy, ahol többet fizetnek érte. Aki meg nem tud érte eleget fizetni, az úgy jár, mint a közelmúltban néhány ország, mindjárt szó lesz róla.

Harmadik szempont a lelőhelyek körüli katonai feszültségek mindenkori szintje. Az energiaárak az olaj világpiaci árával mozognak együtt, különböző mértékben és késleltetéssel követve azt. Az európai piacokra kerülő olaj jelentős részét Észak-Afrikában, illetve a Közel-Keleten bányásszák. Ha egy fontos tengeri szállítási útvonalat, mint például a Hormuz-szorost lezárják, akkor az Arab félszigetről az olajszállító tankereknek meg kell kerülniük egész Afrikát, hogy Európába juttassák szállítmányaikat. Ez sokkal több tankhajót és sokkal hosszabb, de még veszélyesebb útvonalat is jelent.

És van egy negyedik szempont is, ami talán még nem került be a köztudatba: a politikai nyomásgyakorlás árakat befolyásoló hatása. De ha úgy hívom, hogy embargó, akkor már biztosan ismerősebben cseng a fogalom. Eddig tudtommal két országnak kellett hirtelen drámai energiahiányt elszenvednie: a kommunista Kubának, ahol ehhez fogcsikorgatva idomultak, és a szintén kommunista Észak-Koreának, ahol viszont többmillió ember éhhalálához vezetett az, hogy a Szovjetúnió a szétesése után nem jutottak olcsó olajhoz. Mindkét említett országban helyén maradt a hatalom, ez azonban demokratikus országokban teljességgel lehetetlen lett volna. És ha ez így van, akkor a kormányok az energiaellátással nagyon is zsarolhatóak, pláne egyoldalú függőség esetén. Oroszország pedig egyértelműen a zsarolás eszközét és lehetőségét látja a gázszállításaiban, amivel egyelőre még csak szolídan(?) él.

Mindezek után hogyan értékeljük a Magyar Kormány rezsicsökkentési törekvéseit? Rövid távon egyértelműen üdvözölhetjük, hiszen kevesebbet kell fizetniük a magyaroknak ugyanazért a szükséges jószágért. Levegőhöz juthatnak a magyar háztartások, és a náluk maradó évi 50-100.000,-Ft-ot hasznosan elkölthetik másra. Befektethetik mondjuk a tudásukba, a vállalkozásukba, ingatlanjukba, vagy amibe csak akarják. És persze fel is élhetik.

Egy dolog azonban a véleményem szerint biztos. Magyarország a XXI. században nem függetlenítheti magát a globális trendektől. Az energia-ellátás a világgazdaság jelenlegi egyik legégetőbb problémája. Magyarországnak nincsenek saját energia-lelőhelyei, gyakorlatikag 100%-ban behozatalra szorul. Ezért a fenti négy szempont befolyásolására nem képes. Hosszú távon nem fog menni, hogy minden más téren szervesen össze vagyunk nőve például Európával illetve a globalizálódó világgal, de az energiaárak terén külön utat járunk.

Tudjunk örülni a mostani mesterséges árcsökkentésnek, de hosszú távra tervezzünk konzervatívan! Csökkentsük az energia-fogyasztásunkat, mintha mi sem történt volna! Nyugodtan tekinthetjünk a saját ingatlanunk energetikai korszerűsítésére úgy, mint az elsőszámú nyugdíj-előtakarékossági lehetőségünkre. Talán közelebb is áll a szívünkhöz a rezsiköltségek kézzelfogható lefaragása, mint távoli, virtuális befektetési alapoknak adni a megtakarításainkat, és kiszámíthatatlan grafikonjaikba vetni minden reményünket…

- o -

Pénzcentrum - A Kormány tovább folytatja a rezsicsökkentést. A rövidlátó szemem nevet, mert a lakosság rezsiköltségei valóban és jelentősen csökkennek. A távolba látó szemem viszont nem nevet, mert már csak ezekre a hírekre is halasztást fognak szenvedni az energetikai korszerűsítési programok. Magyarország régióhoz képest meglévő lemaradása tovább fog nőni, például a megújuló energiák használata vagy az épületek fajlagos fűtési energiaigénye terén. A halogatás miatt később, hirtelen és nagyobb dézsából fog a nyakunkba zúdulni a probléma.

Mandiner - Rezsicsökkentés helyett energiahatékonyságot: a rezsicsökkentés kifejezetten hibás irány, amivel az ország külföldi energiaszállítói járnak csak igazán jól. A költségvetési források energiahatékonysági beruházásokra fordítása nem hoz ugyan instant népszerűséget, de minden szempontból előnyösebb az ország számára: csökkenti a rezsit, növeli az ellátásbiztonságot és az energiafüggetlenséget, gazdasági növekedést indukál és jelentős számú munkahelyet hoz létre. A rezsicsökkentés ezzel szemben csak folyamatos finanszírozás mellett csökkenti a rezsit, fenntartja az ország energiafüggőségét, nem ösztönzi a  gazdasági növekedést és munkahelyeket sem eredményez.